Az Equivocada (spanyol, jelentése: ’Tévedésben’) az első kislemez Thalía első, Primera fila című akusztikus albumáról, amely 2009. október 7-én jelent meg. Szerzői Mario Domm és María Bernal, producere Áureo Baqueiro, stílusa ballada, témája pedig egy szerelmi csalódás története. A dal MP3 formátumban vásárolható meg az interneten. A szám 8. helyezést ért el a Billboard Top Latin Songs listán és 2. lett a Latin Pop Songs slágerlistán.

A dalhoz videóklip is készült, amely a koncertfelvételből lett összevágva.

Története A dalt 2002-ben írta Maria Domm – a Camila együttes zenésze – és María Bernal. Eredetileg a szintén mexikói Yuridia vette fel, azonban nem volt megelégedve a végeredménnyel, így nem került fel a lemezére. 2009-ben a Sony Music Latin megkereste a szerzőt, hogy a dalt adja át Thalíának. Mario Domm azt javasolta a kiadónak, hogy inkább új dalt írna Thalíának, azonban ők ragaszkodtak hozzá. Az eredmény végül mindenkit meglepett, még maga is szerző is meghatódott: Thalía tökéletesen el tudta énekelni azt a dalt élőben, amely másokon kifogott.Interjú Mario Dommal (YouTube)

Mondanivalója Thalía a dal mondanivalóját az alábbiak szerint foglalta össze az MTV Tr3s zenetévének adott exkluzív interjúban:

Jegyzetek

Külső hivatkozások People en Español: Thalía nos presenta "Equivocada" Equivocada az Amazon.comon

Kategória:Thalía-kislemezek Kategória:2009 kislemezei