Schneller Károly (Pozsony, 1893. július 12. – Szeged, 1953. december 12.) jogász, statisztikus, egyetemi tanár. Nemzetközi hírű tudós.

Életútja, munkássága 1894-ben családja Kolozsvárra költözött, így államtudományi doktori oklevelét 1917-ben a kolozsvári egyetemen szerezte meg. 1917–1918 között a Bécsi Egyetem hallgatója volt. 1922-ben a Szegedi Tudományegyetemen, 1933-ban a Budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett. 1918 végén a Budapesti Fővárosi Statisztikai Hivatal szolgálatába lépett. 1920-ban a miskolci jogakadémia rendkívüli, 1922-ben rendes tanára lett.

Az 1920-as évek derekától Magyarországon megjelent népesedéskutatásai révén nemzetközi hírű tudós. 1939-ben a Szegedi Tudományegyetemen a statisztika-közgazdaságtan rendkívüli tanárává nevezték ki. 1940-től a kolozsvári egyetemen, 1945–1953 között a Szegedi Tudományegyetemen a statisztika nyilvános rendes tanáraként működött. A Szegedi Tudományegyetem jogi karát a II. világháború után ő szervezte újjá. Tovább fejlesztette a standard-számítás módszerét, újszerű népsűrűségi és termelésszínvonal-mérési arányszámokat dolgozott ki, és foglalkozott a korrelációszámítás kérdéskörével.

Művei (válogatás) Népesedéspolitika-többtermelés (Sárospatak, 1922) Magyarország városi és vidéki népessége (Pécs, 1925) Die demologischen Eigenthümlichkeiten der protestantischen Bevölkerung Ungarns (Miskolc, 1930) A standard népesség (1930) A magyarországi protestáns népesség demológiai sajátosságai (Miskolc, 1930) Demológiai tanulmányok (Miskolc, 1937) Az agrárnépsűrűség számítás módja (Miskolci Jogászélet, 1939) Időszerű gondolatok a népesedésről (Társadalomtudomány, 1940) Szórványok és szigetek sorsa Kolozs vármegyében (Kolozsvár, 1943. Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályának értekezései).

Jegyzetek

Források

Schneller Károly, SZTE Klebelsberg-könyvtár

További információk Egyed Ákos: A szórványkérdés a két világháború közötti történetírásban. Erdélyi Múzeum, 2000/3–4. Imreh István: Az 1942-es felmérés általános értékelése. Erdélyi Múzeum 2000/3–4.

Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1953-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar statisztikusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Pozsonyiak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek