A Délkelet-Anatólia projekt (törökül: Güneydoğu Anadolu Projesi, GAP, angolul: Southeastern Anatolia Project) egy több szektorra kiterjedő, átfogó fejlesztési terv, mely Törökország Délkelet-anatóliai régióját hivatott segíteni a fenntartható fejlődés jegyében. A projekt elsősorban, de nem kizárólagosan a Tigris és az Eufrátesz folyók közötti, kilenc tartományt magába foglaló, 1,7 millió hektárnyi terület vízellátását és ezáltal a termőföldek újraélesztését biztosítja, célja fellendíteni a gazdaságot, és felzárkóztatni a jelenleg egyik legszegényebb, főképp kurdok lakta török régiót a többihez. A projekt finanszírozását több állami intézmény és szervezet látja el, 2008-ban 637 millió 473 ezer török új líra2009. október 6-i árfolyamon kerekítve mintegy 79 milliárd forint állt a GAP rendelkezésére.
Hatásköre A projekt kilenc tartományra terjed ki, ezek: Adıyaman, Batman, Diyarbakır, Gaziantep, Kilis, Mardin, Siirt, Şanlıurfa és Şırnak. Ez tulajdonképpen a Tigris és az Eufrátesz folyók medencéjét és Felső-Mezopotámiát jelenti. A terület 75 358 km²-en fekszik, ami Törökország területének 9,7%-a. Az ország körülbelük 8,5 millió hektárnyi öntözhető területének 20%-a található ebben a régióban, melyet a „civilizációk bölcsőjének” is neveznek.
A program átfogó tervet tartalmaz az öntözés, a vízenergia, a mezőgazdaság, a vidéki és városi infrastruktúra, az erdészet, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére.
A vízprogram keretén belül 22 víztározó, 19 vízerőmű építését és 1,82 millió hektár termőföld öntözését kívánják megvalósítani. Az erőművek összteljesítménye 7476 MW, az éves termelése pedig 27 milliárd kWh lesz.
A projektet a GAP Regionális Fejlesztő Szervezet felügyeli, a döntéseket a GAP Főtanács hozza, melynek tagjai a GAP-programért felelős államminiszter, az állami tervekért felelős államminiszter és a külföldi beruházásokért és a külkereskedelemért felelős államminiszter, elnöke pedig a miniszterelnök. A projektet Ankarából irányítják, Şanlıurfában pedig regionális központ működik.
Története bélyegkép|250px|jobbra|Keban-gát bélyegkép|250px|jobbra|Karakaya-gát A GAP története egészen a Török Köztársaság kezdetéig nyúlik vissza, Mustafa Kemal Atatürk 1936-ban állított fel egy testületet, melynek feladata az ország folyóvizeinek vizsgálata volt vízenergia-hasznosítási szempontból, a kiépülő villamosenergia-hálózat igényeinek fedezésére. A testület a Keban-projekt keretében megfigyelőállomásokat létesített, melyek az Eufrátesz és a Tigris folyását vizsgálták. 1938-ban földrajzi, topográfiai és talajvíz-vizsgálatokat is végeztek. Az 1950-es években, miután 1954-ben létrejött az Állami Vízügyi Igazgatóság (Devlet Su İşleri Genel Müdürlüğü), a vizsgálatokat összesen 26 folyóra terjesztették ki. Az 1950-től 1960-ig a két nagy folyó mentén fúrásokat végeztek.
1980-ban a két nagy folyóról készült felmérések alapján létrejött a Délkelet-Anatólia projekt, mely az említett folyók vízerőmű-projektjeit hivatott kezelni. Ennek keretében épült fel a Keban-gát és víztározó 1966–1974, valamint 1976–1987 között a Karakaya-gát és vízerőmű a Felső-Eufráteszen. A projektet 1989-ben több szektorra is kiterjesztették, ezzel egy átfogó gazdasági fejlesztési programot hoztak létre. 1990-ben elkészült az Atatürk-víztározó, majd 1994-ben megnyílt a két Şanlıurfa-csatorna egyike, így megkezdődhetett az öntözés az Atatürk-víztározóból.
Finanszírozás és pénzügyek A GAP teljes beruházási összege meghaladja a 32 milliárd dollárt, ebből 1990 és 2000 között 14 milliárdot (44%) használtak fel. 1990 és 2006 között a közalapok átlagos 6,8%-át fordították a GAP-projektre. 2000-től kezdve szinte évente nőtt az erre a célra elkülönített összeg, míg 2001-ben 4,9% volt, 2002-ben 5,9%, 2003-ban 5,8%, 2004-ben és 2005-ben 6,8%.
A GAP az ország saját erőforrásain felül külföldi segítség bevonásával igyekszik finanszírozni a projektet.
SzektorSzükséges teljes összegMilliárd török líra, 1999-es árfolyamon1999-ig elköltöttSzázalékbanMezőgazdaság4 499 329567 09412,8%Energia4 780 1583 608 56675,4%Bányászat345 055337 00097,6%Gyártás664 275268 85240,5%Közlekedés és kommunikáció3 290 9061 013 26230,7%Turizmus24 9836 08324,3%Lakásépítés143 79849 63434,5%Oktatás és egészségügy394 337294 48274,6%Egyéb közszolgáltatások722 911401 45855,5%Összesen14 865 7536 555 43144%
FinanszírozóÖsszegUS Exim Bank111 millió $Svájci cégek467 millió $Svájci-német cégek782 millió $Európai Beruházási Bank104 millió $Világbank120 millió $Európai Tanács Szociális Alapja183 millió $Olaszország kormánya85 millió $Franciaország kormánya33 millió $Németország kormánya15 millió $Ausztria kormánya 200 millió $Összesen: 2,1 milliárd $
A táblázatok forrása a GAP hivatalos oldala.
Fejlesztési területek Vízerőművek, öntözés thumb|250px|A víztározóra épült Atatürk-vízerőmű bélyegkép|250px|A Harran-főcsatorna bélyegkép|250px|Radiális zsilipkapu, Atatürk-vízerőmű bélyegkép|250px|Az Atatürk-víztárolóból a Şanlıurfa-csatornák segítségével öntözött területek térképe 2007-ig kilenc vízerőmű épült a program keretében, ezek közül hét az országban termelt vízenergia jelentős részét állítja elő, ezek a Karakaya, Atatürk, Dicle, Kralkızı, Birecik, Karkamış és Batman erőművek. 2007-ben összesen 35,7 milliárd kWh energiát állítottak elő Törökországban vízerőművek segítségével, ebből 18,2 milliárd kWh-t, vagyis 51%-ot a GAP-erőművek adtak. A tervek szerint a GAP-erőművek összesen 27 milliárd kWh termelésére lesznek képesek, ez az ország teljes energiatermelésének 22%-át adja majd. Összesen 22 víztározó és 19 vízerőmű épül fel a program keretében.
2007 végéig az Eufrátesz és a Tigris folyók medencéiben összesen 263 356 hektárnyi terület öntözési rendszerét építették ki, további 109 134 hektáron pedig még folynak a munkálatok. A GAP-projekt befejeztével összesen 1,8 millió hektár föld öntözését fogják lehetővé tenni, ez a Törökországban öntözhető földterület 20%-a.
A GAP-projekt keretében az Atatürk- és Karakaya-víztározók által tíz év alatt előállított energia értéke összesen mintegy 8,5 milliárd dollár volt.
A projekt keretében épülő 22 víztározó (zárójelben a befejezés éve)
Eufrátesz Atatürk-víztározó (1992) Birecik-víztározó (2000) Büyükçay-víztározó Çamgazi-víztározó (1998) Çataltepe-víztározó Gömikan-víztározó Hancağız-víztározó (1988) Kahta-víztározó Karakaya-víztározó (1987) Karkamış-víztározó (1999) Kayacık-víztározó Kemlin-víztározó Koçali-víztározó Sırımtaş-víztározó
Tigris Batman-víztározó (1998) Cizre-víztározó Dicle-víztározó (1997) Garzan-víztározó Kayser-víztározó Kralkızı-víztározó (1997) Ilısu-víztározó Silvan-víztározó
A projekt keretében épülő 19 vízerőmű és adatai
Vízerőművek és adataik (2001)NévTeljesítmény (MW)Energiatermelés (GWh/év)HelyzetKarakaya-vízerőmű*180073541987 óta működikAtatürk-vízerőmű*240089001992 óta működikBirecik-vízerőmű*67225162000 óta működikKarkamış-vízerőmű*1896521999 óta működikŞanlıurfa vízerőmű50124Építés alattBüyükçay-vízerőmű*3084Főterv részeKoçali-vízerőmű*40120Főterv részeSırımtaş-vízerőmű*2887Főterv részeKahta-vízerőmű*75171Főterv részeFatopaşa-vízerőmű2247Főterv részeErkenek-vízerőmű743Előzetes vizsgálat alatt Összesen: Eufrátesz 5313 20098Dicle-vízerőmű*1102981997 óta működikKralkızı-vízerőmű*941461997 óta működikBatman-vízerőmű*1984831998 óta működikIlısu-vízerőmű*12003833építés alattCizre-vízerőmű*2401208TervezettSilvan-vízerőmű*150623Főterv részeKayser-vízerőmű*90341Főterv részeGarzan-vízerőmű*90315Előzetes vizsgálat alatt Összesen: Tigris 2172 7247 Összesen 7485 27 345 * víztározóra épült
Mezőgazdaság bélyegkép|250px|Törökország gyapottermelése régió szerint A GAP területén többféle éghajlati tényező játszik közre, emiatt több különféle növényt is termesztenek, például olajbogyót, pisztáciát, mogyorót és kakigyümölcsöt (persimmon). A régióban 3,2 millió hektárnyi terület alkalmas növénytermesztésre, 1,3 millió hektárnyi erdő található itt és 2,3 millió hektárnyi megművelt terület. Az öntözést a helyi földművesek csoportosulásai, úgynevezett öntözőkörzetek szerint oldják meg.
1998-ban a régió az ország gyapottermelésének 41,6%-át adta, az arány pedig folyamatosan növekszik. Az öntözési rendszer bevezetése lehetővé teszi olyan növények termesztését is, mint a szójabab, a földimogyoró, a kukorica, a napraforgó és a takarmánynövények. 1997-re a GAP által öntözött területeknek köszönhetően a Délkelet-anatóliai régió az országos lencsetermelés mintegy 98,3%-át, a pisztáciatermelés 90,4%-át, a gyapottermelésnek pedig a 37,6%-át adta.
A régió éghajlati jellemzői lehetővé teszik az évi kétszeri aratást. Az állattenyésztés területén a GAP támogatja a fejlett tenyésztőtechnikák alkalmazását és a genetikai kutatásokat is.
Ipar bélyegkép|250px|A régió export-import adatai 2001–2005 között A GAP keretein belül az ipar fejlesztéséhez nyolc ipartelepet (Organized Industrial Sites) és 25 kisebb ipari parkot (Small Industrial Site) hoztak létre, utóbbi 10 069 férőhelyes. További 11 ipartelep és 12 ipari park építése zajlik. Gaziantepben és Mardinban egy-egy szabadkereskedelmi övezet is található.
1995 és 2001 között a régióba települt ipari vállalkozások száma megduplázódott. 2006-ra az ipartelepeken összesen 544 vállalkozás működött, melyek 43 500 főt foglalkoztattak. Az ipari parkokban ugyancsak 2006-ban 5514 vállalkozás mintegy 33 000 főt foglalkoztatott.
Ipartelepek Gaziantep: 3 (összesen 1300 hektáron) Mardin Şanlıurfa (286 hektár) Kilis (90 hektár) Siirt Adıyaman
A régió exportja 2001 és 2005 között folyamatosan növekedett, 2001-ben 709 millió dollárnyi értékű volt, 2005-ben pedig 2186 millió dollárnyi. Ugyanebben az időszakban a régió exporjának aránya az ország teljes exportjához képest 2,3%-ról 3%-ra nőtt.
Infrastruktúra 2005-ös adatok szerint a GAP-régióban 34 465 km-nyi út áll rendelkezésre, ebből 103 km autópálya, 5942 km állami vagy tartomány út. A Gaziantepet Şanlıurfával összekötő autópálya 2009-re még nem készült el, 2005-ben 73%-a volt kész. A régió településeinek 98%-ának van összeköttetése nagyobb utakkal, de a falusi utaknak csak a 26,7%-a volt aszfaltozott 2006-ban. A régióban több repülőtér is található, a GAP egy saját, 12 000 m²-es nemzetközi repteret is tervezett, mely végül 2007 júliusában nyílt meg Şanlıurfától 30 km-re, Taşdağınál.
A projektben a városi és falusi infrastruktúra javítása, így többek között a csatornahálózat, az ivóvízhálózat kiépítése illetve felújítása, a szennyvíz elvezetése és újrahasznosítása valamint a szemétszállítás megoldása is szerepel. 2006-os állapotok szerint a régió falvainak 64%-ában biztosított az ivóvíz-ellátás, 23%-ában egyáltalán nem, 13%-ában pedig hiány van ivóvízből.
Hatásai Társadalmi hatása A tervek szerint a projekt a régióban élők életszínvonalát is javítani fogja azáltal, hogy összesen 3,8 millió embernek számára fog munkahelyet biztosítani és átlagosan ötszörösére fogja emelni a régió bevételi forrásaiból származó összeget. A Magyar Külügyi Intézet szakértői szerint azonban a GAP bár javítani fog a régió helyzetén, nem fogja teljesen megoldani a problémákat.