Az Edutus Egyetem (röviden: Edutus) Magyarország egyik legrégebbi (a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája és a Harsányi János Főiskola összeolvadásával létrejött), 1992 óta folyamatosan működő, magánalapítású és magánfenntartású felsőoktatási intézménye. Három évtizede stabil, emberközeli és gyakorlatorientált alternatívát kínál a hazai felsőoktatásban, amelyet a folyamatos hallgatói létszámnövekedés és a munkaerőpiaci igényekhez igazodó képzési struktúra is igazol. Az Edutus Egyetem fő törekvése, hogy a közoktatási és a vállalati szférával való kapcsolatok szorosabbra fűzésével és az együttműködés új útjainak kiépítésével megerősítse „tudásközpont” jellegét, hogy szolgáltatásaival képes legyen elősegíteni a térség versenyképességét. Az Edutus Egyetem fő célkitűzése évtizedek óta változatlan: emberközeli, gyakorlati és nemzetközileg is versenyképes tudást adni, miközben aktív szereplője marad a hazai és nemzetközi innovációs térnek, valamint Tatabánya és Komárom-Esztergom vármegye egyetemeként színvonalas felsőoktatási szolgáltatásokat nyújtva járulhassunk hozzá a város és térsége tudományos, kulturális és gazdasági életének fejlődéséhez.
Történet
Az Edutus Egyetem jogelődje a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája 1992-ben alakult Tatabányán, alapvetően üzleti képzésekre szakosodva az első magánfőiskolaként Magyarországon. Több mint húsz éves fennállása alatt számos jelentős változáson ment keresztül: az eredendően tatabányai főiskola egy budapesti, majd később határon túli, székelyudvarhelyi tagozattal bővült. 2017-től elindult a képzés a Sümegi Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban, 2018-tól pedig megkezdődik az oktatás a Főiskola Civitas Sapiens Központjában Tatán. 2017 végén a Főiskola teljesítette az "alkalmazott tudományok egyeteme" minősítés kritériumait, így várhatóan 2018-tól Edutus Egyetem néven működik tovább.
Tatabányán az üzleti szakok mellett elindult a műszaki képzés. Az európai szinten is elismert felszereltséggel rendelkező lézergép biztosítja a nemzetközi színvonalú oktatást-kutatást és a technológia piacképes gyakorlati alkalmazását. 2011-ben a Harsányi János Főiskola csatlakozásával a méltán elismert, több szempontból is piacvezető turizmus-vendéglátás képzési területtel egészült ki a kínálatunk. Ennek révén társult tagjai lettünk a turizmus első számú világszervezetének, a madridi székhelyű Turisztikai Világszervezetnek (UNWTO) egyedüli magyarországi felsőoktatási intézményként. Azóta az UNWTO beválasztotta az Edutus Főiskolát a turizmus világméretű oktatási hálózatába (Knowledge Network).
Az intézmény számos jelentős változáson ment keresztül az elmúlt 30 évben: a tatabányai székhely mellett 1995 óta a Budapesti Tagozat is várja a hallgatókat, 1998 óta pedig határon túli magyar nyelvű képzés folyik Székelyudvarhelyen. 2018-ban létrejött a balatonfüredi telephely, valamint együttműködésben a helyi Szakképzési Centrumokkal Dunaújvárosban és Szerencsen is részt veszünk az oktatással kapcsolatos feladatokban. Terveink között szerepel a területi expanzió további folytatása a felsőoktatási szolgáltatásokkal kevésbé lefedett térségekben.
Az Edutus Egyetem nemcsak méreteinél fogva emberközeli egyetem, a hallgatók személyes kapcsolatba kerülnek az oktatóval, valamint speciális programmal segítik a sportoló hallgatók és a fogyatékkal élők tanulmányait. Magánegyetemként kínálatunkban szerepel a ledolgozható tandíj, a webes oktatás és a külföldi részképzés is.
Webinárium A technológia célja, hogy lehetőséget adjon a video-konferencia rendszeren keresztüli távoli oktatásra, ezzel segítve az órán megjelenni nem tudó hallgatókat a felkészülésben. a hazai felsőoktatás egyik legrégebbi és legkiforrottabb digitális oktatási megoldása, amely 2012 óta biztosít élő és visszanézhető online előadásokat, támogatva a rugalmas tanulást, a vizsgafelkészülést és a digitális kompetenciák fejlődését.
Segítség pénzügyekhez - Ösztöndíjak Az egyetem többféle formában is nyújt támogatást a hallgatóknak. Pegazus program Egyedülálló lehetőséget kínál a nappali tagozatos önköltséges hallgatóknak: a ledolgozható tandíj révén valós vállalati munkatapasztalatot szerezhetnek, miközben saját munkájukból finanszírozhatják tanulmányaikat. A programhoz kapcsolódó vállalati partnerek és iskolaszövetkezetek olyan szakmai környezetet biztosítanak, amely egyszerre támogatja a hallgatók anyagi önállóságát és munkaerőpiaci felkészültségét.
Sportolói program A sportot és tanulást egymás mellett végző (él)sportolóknak ajánljuk. A programban a következőket biztosítjuk a sportolóknak: kedvezményes tan-és vizsgarend, mentorálás és segítő tutor, e-tananyagok, webináriumi oktatás.
Duális diploma A duális képzési forma olyan, a felsőoktatás és a gazdasági szereplők együttműködésével megvalósuló speciális gyakorlatorientált felsőoktatási képzés, melynek során a hallgatók már képzési idejük alatt közvetlenül megismerhetik a munka világát, részesévé válhatnak a munkafolyamatoknak, valamint a hagyományos képzésekhez képest jóval több időt tölthetnek a szakmai kompetenciák gyakorlásával. A duális képzés előnye: a szakmai gyakorlat nem korlátozódik az utolsó félévre, mert minden félévhez vállalati gyakorlati képzés kapcsolódik, így sokkal több szakmai tapasztalat megszerzésére van lehetőség tanulmányok teljes idejére díjazás illeti meg a hallgatót (minimálbér 65%-a havonta)
Az Edutus Egyetem nappali és levelező munkarendben és duális képzés formájában is meghirdetett alapképzési szakjai:
gazdálkodási és menedzsment kereskedelem és marketing turizmus-vendéglátás műszaki menedzser mechatronikai mérnök
Erasmus+ ösztöndíjak - külföldi félév Nemzetközi tanulmányokat hallgatóink első sorban az Erasmus mobilitás keretében folytathatnak. Egyetemünk jelenleg 44 külföldi felsőoktatási intézménnyel megkötött kétoldalú szerződés alapján biztosít mobilitási lehetőséget a hallgatók, oktatók és a nem oktató dolgozók részére az Európai Unió Bizottsága által támogatott Élethossziglani Tanulási (Erasmus) Program keretében.
Répás Zsuzsanna Ösztöndíj Program Pálfi István Ösztöndíj Program Alapítvány Diákja ösztöndíj Edutus Sport ösztöndíj Edutus Start ösztöndíj Edutus tanulmányi ösztöndíj Magyar Nemzeti Bank Kiválósági Ösztöndíj Kettős diploma Vállalati ösztöndíjak
Képzési jegyzék Az egyetem által indított szakok és képzések az alábbiak: Felsőoktatási képzések
Alapképzések: Gazdálkodási és menedzsment (Budapest, Tatabánya) Kereskedelem és marketing (Budapest, Tatabánya) Nemzetközi gazdálkodás (Budapest, Tatabánya) Turizmus-vendéglátás (Budapest) Mechatronikai mérnöki (Tatabánya) Műszaki menedzser (Tatabánya) Mesterképzés: Marketing Műszaki menedzser (Tatabánya) Ellátásilánc-menedzsment Körforgásos gazdaság menedzsment Felsőoktatási szakképzések: Gazdálkodási és menedzsment Kereskedelem és marketing Turizmus-vendéglátás Műszaki (Tatabánya)
Részismereti képzés
ESG tanácsadó képzés
Szakirányú továbbképzések – diplomával rendelkezők számára Gyógyszeripari menedzser Marketingautomatizálás szakirányú továbbképzés Létesítménygazdálkodó Online marketing Kulturális menedzser ESG és fenntarthatósági szakmenedzser szakirányú továbbképzés
Felnőttképzés
Mikrotanúsítványt adó képzések Tanúsítványt adó képzések ESG képzések Szakmai ismeretekre irányuló képzések Szakmai képzés – szakképesítés Szakmai kompetenciafejlesztő továbbképzés Egészségügyi továbbképzés Szakképzésben oktatók számára továbbképzés – IKK OTR képzés Akkreditált pedagógus-továbbképzés Tréning – Soft skill képzés Digitális kompetenciafejlesztő képzés – Információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló képzés Idegen nyelvi képzés
Szervezeti felépítés Az egyetem képzési helyei és tanszékei: Képzési helyek Az Edutus budapesti tagozata a 2024/2025-ös tanévtől új, innovatív helyszínen működik, amely korszerű és barátságos környezetet biztosít a hallgatók és a munkatársak részére. Tatabányán az egyetem fejlett műszaki infrastruktúrával rendelkezik: a korszerű mérőlaborok, robotok, drónok, a Passzív Ház, a Napcsiga megújulóenergia-rendszer és az ipari szintű műszaki eszközpark támogatja a mérnökképzést. Az Edutus Székelyudvarhelyen is jelen van közel 30 éve a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ alapító tagjaként, ahol gazdasági képzéseket kínál – igazodva a helyi igényekhez, hozzájárulva a határon túli magyar közösségek szakmai utánpótlásához. Tatabánya Budapest Székelyudvarhely
Tanszékek Gazdálkodástudományi Tanszék Közgazdasági és Módszertani Alapozó Tanszék Nyelvi és Kommunikációs Tanszék Turizmus Tanszék Műszaki Intézet
Egyéb intézetek Oktatásszervezési Osztály Karrier Iroda Nemzetközi Iroda Edutus Felnőttképzési Akadémia Pályázati és Projekt Iroda
Vezető szerep a magyar EdTech-ökoszisztémában Az Edutus az EdTech Koalíció alapító tagja, és meghatározó szereplője a hazai oktatástechnológiai innovációnak. Az Edutus a 2022‑1.1.1‑KK – Digitális Oktatásfejlesztési Kompetencia Központ projekt konzorciumi tagjaként aktívan részt vesz a felsőoktatás digitális-technológiai és módszertani megújításában. A program célja olyan kutatási eredmények, mérési módszertanok és digitális keretrendszerek kidolgozása, amelyek támogatják a digitális oktatás hatékony beágyazását és a jelenleg nehezen mérhető kompetenciák pontosabb értékelését. Az Edutus ebben a munkában a gyakorlatorientált, intézményi szinten is alkalmazható megoldások fejlesztésére fókuszál, hozzájárulva ahhoz, hogy a hazai felsőoktatás rugalmasabban, mérhetőbben és technológiailag felkészültebben reagáljon a gyorsan változó munkaerőpiaci és innovációs igényekre.
Az Edutus által létrehozott EduDigiTech brand mára egy 13 országot összekapcsoló, regionális STEM‑ és robotikai hálózattá nőtte ki magát, amely a közép‑európai térség egyik legdinamikusabban fejlődő oktatástechnológiai ökoszisztémáját építi. A World Robot Olympiad™ magyarországi szervezőjeként az egyetem évente több ezer diákot ér el, és országos tehetséggondozó hálózatot működtet, amely hozzáférést biztosít a robotikához, a programozáshoz és a digitális készségek fejlesztéséhez. Az Edutus az elmúlt években olyan szakmai közösséget hozott létre, amelyben iskolák, tanárok, vállalatok és nemzetközi partnerek dolgoznak együtt a jövő mérnökeinek és technológiai szakembereinek felkészítésén. Ennek köszönhetően az EduDigiTech nemcsak versenyeket és képzéseket szervez, hanem Európa egyik legerősebb robotikai közösségét építi, amely meghatározó szerepet játszik a fiatalok technológiai pályaorientációjában és a hazai innovációs utánpótlás biztosításában.
Az Edutus a DigitalTech EDIH teljes jogú konzorciumi tagjaként vesz részt Magyarország digitális innovációs ökoszisztémájának fejlesztésében. A program az ország mind a nyolc régióját lefedi, és olyan kulcsterületekre fókuszál, mint a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság, a blokklánc, a fintech, az edtech és a szoftvertechnológiák. Mi az Edutusnál a képzési, demonstrációs és tesztelési szolgáltatások fejlesztésében játszunk kulcsszerepet, és aktívan támogatjuk a régiós vállalkozások digitális átállását. Konzorciumi tagságunk azt jelenti, hogy nemcsak oktatási intézményként, hanem a térség digitális innovációs központjaként is hozzájárulunk a hazai vállalkozások versenyképességének javításához és az európai digitális ökoszisztémához való kapcsolódásukhoz.
Nemzetközi kapcsolatok Az Edutus 2025–2026-ban több stratégiai együttműködést kötött európai és ázsiai oktatási intézményekkel. Kínai delegációk érkeztek Shaoxingból és Guangdong tartományból, míg az Edutus delegációja az előbbiek mellett a Shihezi Egyetemmel erősítette felsőoktatási és innovációs partnerségeit. A Shaoxingi Műszaki és Technológiai Főiskolával kölcsönös intézetalapítás is történt mindkét intézmény infrastruktúráján. Ennek keretében az egyetem aktív szerepet vállal az e-kereskedelmi, a robottechnológiai és a mérnökképzési együttműködések fejlesztésében, valamint a nemzetközi tudományos kapcsolatok bővítésében.