Karkovány Ákos, Karkovány Ákos Henrik János (Tiszaroff, 1875. március 8.Kunhegyesei r.k. keresztelési anyakönyv, 21/1875. folyószám. – Magyaróvár, 1939. január 26.)Halálesete bejegyezve a mosonmagyaróvári állami halotti akv. 16/1939. folyószáma alatt. gépészmérnök, gazdasági akadémiai tanár.
Életútja Karkoványi Gyula és Gazdik Ottília fiaként született, 1875. március 18-án keresztelték Kunhegyesen. Budapesten a Műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1897-ben, majd ugyanitt tanított. Szinte egész Nyugat-Európát bejárta, itthon gépbemutatókat, versenyeket, kiállításokat szervezett. 1932-ben Magyaróvárra került, ahol a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia Műszaki Tanszéke és a vele kapcsolatos Országos Gazdasági Gépkísérleti Állomás vezetőjévé nevezték ki. Különös jelentőséget tulajdonított a gépvizsgálatoknak. A tevékeny élet 64 éves korában ért véget, 1939. január 26-án Magyaróváron szívszélhűdésben meghalt. A tiszaroffi temetőben nyugszik. Síremléke az 1990-es évek végén a tiszaroffi temetőből Magyaróvárra, a Gazdasági Akadémia zárt sírkertjébe került.
Jegyzetek
Források
Bartha István-Förster Rezső: A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje az ezredik előadásig 1899-1941. Bp., Kis Akadémia, 1941.
Kategória:Magyar gépészmérnökök Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1939-ben elhunyt személyek