thumb|200px|right|Az Archaeopteryx, londoni példánya, amit mindössze 2 évvel hamarabb fedeztek fel, minthogy Charles Darwin publikálta a Fajok eredete című korszakalkotó munkáját. Az átmeneti kövületek (közkeletű elnevezéssel élve a hiányzó láncszemek) olyan egykor élt, átmeneti fejlődési formákat megtestesítő állatok megkövült maradványai, amelyek illusztrálják az evolúció menetét és bizonyítékait képezik az evolúció elméletének. Két módon definiálhatjuk őket (amelyek természetesen összefüggenek), egyrészt ősi anatómiai (maradvány) tulajdonságok alapján, ami időben későbbi vagy ma is élő fajok összehasonlítása révén történik. A másik lehetőség, hogy kladisztikai, rendszertani elemzések az illető (ez esetben kihalt) lény ősi voltát mutatják. A mai modern evolúciós elmélet szerint lényegében minden ma élő faj populációja „átmenetinek” tekinthető, hiszen állandó változásban vannak. Habár az „átmeneti forma” kifejezés egy emberi konstruktum, mégis megfelelően használt értelemben alkalmazható azon egyedekre, amelyek valamilyen, evolúciós szempontból kezdeti, átmeneti jelleget mutattak és egy későbbi radiáció (egy kladisztikai ág) alapi ágához közel álló jellegzetességekkel bírtak. A ma élő, „átmeneti formákat” szerencsésebb az élő kövületek névvel illetni, mivel ezek az előbbiektől abban különböznek, hogy fejlődési szempontból nem „alapi helyzetűek”, hanem ősi tulajdonságokat megőrzött, de modern fajok.
Megtévesztések és hamisítások thumb|150px|right|Egy igazi hamisított "kövület", amit feltehetően Charles Dawson alkotott meg, hogy kitöltse az majom-ember lánc közötti "hézagot" a kor felfogásának megfelelően. thumb|150px|right|Egy valódi átmeneti kövület: egy nőnemű Australopithecus africanus koponyája. Úgy is tekinthetünk rá, mint a "Piltdowni ember" egykor valóban élt "megfelelőjére". Már az Archaeopteryxről is korán kikiáltották az evolúcióelmélet ellenzői, hogy hamisítvány, pedig az első, dinoszauruszként azonosított leletet jó 2 évvel Darwin híres munkája előtt találták Solnhofenben. Az, hogy a viszonylag "tollatlan" lelet esetében még csak fel sem merült, hogy az egy állatcsoport fontos, "hiányzó" láncszeme lehet, valószínűtlenné teszi, hogy hamisítvány lenne. Másrészt azóta többször modern mikroszkópos, röntgen, kémiai mintavételi elemzéseknek vetették alá az ominózus leleteket, amelyek mind megerősítették valóságos voltát. Ha ez nem lenne elég, megtalálták a faj testvérnemzetségeit is pl. Olaszország és Kína hasonló korú kőzeteiben. Egyes "kutatók" tudományos karrierjük vagy egyszerű anyagi megfontolások végett előállítottak valóban hamis "leleteket" is. Néhány esetben a trükk sokáig nem lepleződött le. A "piltdowni majomember" koponyája a kelet-afrikai árokból előkerült valódi leletek megtalálása előtt valódi szenzációnak számított, mivel akkoriban még csak egyes Homo erectus leleteket ismert a tudomány, így hiányzott egy korábbi, ősibb jellegű átmeneti faj fosszíliája. Eredetileg egy majom állkapcsából, valamint egy ember koponyacsontjából rakták össze. A hamis leletet feltehetően maga Charles Dawson a lelet leírója hozta létre. Amatőr paleontológus és archeológus volt, aki arra vágyott, hogy bevegyék a Royal Societybe, amit végül el is ért. Meglepő, hogy negyven évnek kellett eltelnie, hogy a csalás kiderüljön. Azóta már számos átmeneti "főemlős-ember" átmeneti alak vált ismertté, így egy ilyen csalást újra végrehajtani már nagyon nehéz volna (nem beszélve a fejlett analitikus és képalkotó technikákról). Újabb fejlemény, hogy a nemrég felfedezett kínai ősmadárleleteket is meghamisították alkalmanként, és a nagy hírű National Geographic Society is "beugrott" a csalásnak. Nevén nevezve az esetet az Archaeoraptornak elkeresztelt őslényről van szó, ami két egymáshoz illesztett lelet gondos összerakásával kreáltak. Megjegyzendő, hogy a szakmai társaságokat nem tudták "felültetni", mivel azok hamar gyanút fogtak a lelet bizonytalan származása miatt. Ezzel együtt a kínai "tollas dinoszauruszok" többsége valóban létezett, s fontos átmeneti alakoknak számítanak a madarak és a dinoszauruszok között. Bár a fentebb leírt esetek valóban megtörténtek, a leletek túlnyomó többsége ellenőrzött körülmények között kerül napvilágra, s a csalás a jelenlegi technikai eljárások használatával aránylag gyorsan leleplezhető.
Példák átmeneti fosszíliákra A Nautiloida → Ammonoida evolúciós átmeneti formák Megjelenési idő Taxon Rokonság Státusz Leírás Kép >500 MaAlosztály: Nautiloidea thumb|center|150px 390 MaRend: Bactritida A Nautiloidea csoport tagja. Az ammonoideák közvetlen előfutára. 370 MaAlosztály: Ammonoidea A Bactritida közvetlen leszármazottja. thumb|center|150px
A gerinctelenektől a halakig
A gerinctelenektől a → halakig tartó fejlődési láncolat Megjelenés Taxon Rokonság Státusz Leírás Kép >540 MaNemzetség: PikaiaKésszerű vagy fűzfalevélszerű volt a megjelenése. A gerincesek legidősebb ismert képviselője a Burgess-faunából. Feltehetően a ma élő lándzsahal lehet a legközelebbi rokona. Nagyon ősi elő-gerinchúros.thumb|center|200px 500 MaOsztály: Conodonták Szálkás izmai, szegélyszerű farokúszói és gerinchúrja hasonlítottak a lándzsahaléra. Ellenálló fogazatuk miatt szint-és korjelző fosszíliák. Sokáig nem ismerték igazi mibenlétüket (gyűrűsférgek rágójának vélték), mikor skóciai kőzetekben megtalálták természetes összefüggésben porcos támasztó-és garatcsont képleteinek társaságában a jellegzetes fogakat. Talán a ma élő nyálkahalak állhatnak hozzá rendszertanilag a legközelebb. thumb|center|200px 470 MaNemzetség: Haikouichthys Páncél nélküli, s állkapocs nélküli hal, amely talán a mai folyami és tengeri ingolákkal állhat közelebbi rokonságban. thumb|center|200px 430 MaNemzetség: Arandaspis Egyike a legkorábbi páncélos állkapocs nélküli halaknak. thumb|center|200px 400 Manemzetség: Birkenia Egyike az első állkapcsos halaknak. Koponyacsontozatán még felismerhető, hogy nem sokkal korábban egy kiegyénült kopoltyúívi csontból jöhetett létre az alsó állkapocs. thumb|center|200px
Halaktól a kétéltűekig
A halaktól → négylábúakis ívelő leletanyag Megjelenés Taxon Rokonság Státusz Leírás Kép 416-359 MaNemzetség: Osteolepis thumb|center|150px 385 MaNemzetség: Eusthenopteron thumb|center|150px 380 MaNemzetség: Panderichthys thumb|center|150px 375 MaNemzetség: Tiktaalik thumb|center|150px 368 MaNemzetség: Elginerpeton thumb|center|150px 368 MaNemzetség: Obruchevichthys 365 MaNemzetség: Acanthostega thumb|center|150px 365 MaNemzetség: Ichthyostega thumb|center|150px 360 MaNemzetség: Hynerpeton thumb|center|150px 330 MaGenus: Tulerpeton thumb|center|150px 300 MaNemzetség: Pederpes thumb|center|150px 295 MaNemzetség: Eryops thumb|center|150px
A Kétéltűektől a(korai) hüllőkig The Tetrapods → Reptiles Evolutionary Series Megjelenés Taxon Rokonság Státusz Leírás Kép 350 MaNemzetség: Proterogyrinus thumb|center|150px 330 MaNemzetség: Limnoscelis thumb|center|150px 325 MaNemzetség: Tseajaiathumb|center|150px 320 MaNemzetség: Solenodonsaurus thumb|center|150px 315 MaNemzetség: Hylonomus thumb|center|150px 300 MaNemzetség: Paleothyris
Synapsidáktól (emlősszerű hüllőktől) az emlősökig
A Synapsidáktól az → Emlősökig terjedő evolúciós sorozat Megjelenés Taxon Rokonság Státusz Leírás Kép 330 MaNemzetség: Protoclepsydrops 300 MaNemzetség: Clepsydrops 265 MaNemzetség: Dimetrodon thumb|center|150px ??? MaNemzetség: Procynosuchus thumb|center|150px 248-245 MaNemzetség: Thrinaxodon thumb|center|150px 205 MaNemzetség: Morganucodon 125 MaNemzetség: Yanoconodon thumb|center|150px
A Dinoszauruszoktól a madarakig 'A dinoszauruszoktól a madarakig terjedő evolúciós sorozat|- ! Megjelenés ! Taxon ! Rokonság ! Státusz ! Leírás ! Kép |- | 168-140 Ma |Nemzetség: Pedopenna
| 155 Ma |Nemzetség: Anchiornis |Eredetileg alapi rendszertani helyzetű madárként azonosították, az újabb vélemények szerint bazális troodontid dinoszauruszok, melyek szimmetrikus, szabályos tollakat viseltek mind a négy végtagjukon. | |Primitív jellegekA szárnyak szimmetrikusak és lekerekítettek voltak, s elképzelhető, hogy se siklásra, se repülésre nem használta őket tulajdonosuk. A hosszú lábak megegyeznek más troodontidák végtagjával.Leszármaztatott jellegekA csuklók inkább hasonlítanak a madarak csuklóihoz, mint más Theropodáékhoz. Akárcsak a dromaeosaurusok és a madarak esetében, a mellső végtag és lábak hosszúsága csaknem azonos volt. Mind a négy végtagon, a csuklókon és a faroktájékon is tollakat viselt. | thumb|center|150px |- | 150–145 Ma |Nemzetség: Archaeopteryx |Közhelyszerűen a madár és a hüllő jellegeket mozaikszerűen tartalmazó lény volt, s egyben az első és ma is a legszélesebb körben ismert átmeneti fosszília. |Kiváló átmeneti fosszília a madarak és a dinoszauruszok között. |Primitív jellegekLassabb, dinoszaurusz-szerű növekedési ráta (csontok alapján). Bizonyos anatómiai hiányosságok miatt madárszerű, kitartó repülésre nem lehetett képes. A gerinc inkább a koponya hátuljához, mint az alapi részéhez kapcsolódik. A szárnyaknak még 3, nem fuzionált, karmokkal ellátott ujja volt. Maxilla and premaxilla bore unserrated teethSzármaztatott jellegekTeljesen kialakult, repülésre alkalmas aszimmetrikus tollak. Fused furcula from two joined clavicles Backward and elongated pubis similar to other maniraptors, but not found in more primitive theropods
| 120 Ma |Nemzetség: Confuciusornis |A híres Liaoning tartománylelőhelyen megtalált első primitív madár. | |Primitív jellegekA koponya az Archaeopteryxénál is ősibb. Visszafejlődött, de még össze nem olvadt ujjak.Származtatott jellegekMás maniraptoroknál szokatlan módon a Confuciusornisnak fogatlan állkapcsa volt. Első ismert madár, melynek pygostylje volt. Nagyobb szegycsonti taraj.
| 115 Ma |Nemzetség: Eoalulavis |Primitív madár és valószínűleg az Archaeopteryx rokonsági körének leszármazottja.
| 93.5-75 Ma |Nemzetség:' Ichthyornis''A modern madarak őseinek közeli rokona.Még voltak fogai, más szempontból a modern madarakhoz állt közel. thumb|center|150px
A bálnák evolúciója
A bálna evolúciós sorozat Megjelenés Taxon Rokonság Státusz Leírás Kép55.8 ± 0.2 - 33.9 ± 0.1 MaNemzetség: Pakicetus thumb|center|150px50 MaNemzetség: Ambulocetus thumb|center|150px46 MaNemzetség: Kutchicetus thumb|center|150px47 MaNemzetség Artiocetus41-33 MaNemzetség: Dorudon thumb|center|150px25 MaNemzetség: Aetiocetusthumb|center|150px40-34 MaNemzetség: Basilosaurus
| thumb|center|150px |- |8-15 Ma | Nemzetség: Eurhinodelphis|
| thumb|center|150px |- |26 Ma | Nemzetség: Mammalodon''
A lovak evolúciója The Hyracotherium → Equus Evolutionary Series Megjelenés Taxon Rokonság Státusz Leírás Kép60-45 Manemzetség: Hyracotherium thumb|center|150px40-30 MaGenus: Mesohippus thumb|center|150px20 MaNemzetség: Parahippus thumb|center|150px17-11 MaNemzetség: Merychippus thumb|center|300px12 MaNemzetség: Pliohippus thumb|center|300px54-0 MaNemzetség: Equus thumb|center|150px
Kategória:Evolúció Kategória:Őslénytan