Tandori Károly (Újvidék, 1925. augusztus 23. – Szeged, 2005. január 24.) Kossuth- és Széchenyi-díjas magyar matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Kutatási területei: sorozatok, sorok, szummációk elmélete; approximációelmélet; Fourier-analízis; valószínűségelmélet határelosztás-tételei.

Életpályája Édesapja tetőfedő mester volt; 1930-ban feleségével és ötéves gyermekével a Jugoszláv Királyságból kiutasították,El kellett hagyniuk záros határidőn belül a Jugoszláv Királyságot, de eladhatták házukat és elhozhatták ingóságaikat, lásd Tandori-interjú, i.m. Szegedre menekültek. Édesapja Szegeden, sőt a Dél-Alföldön is jó hírnévnek örvendő tetőfedőmester lett. 1932-től Tandori Károly az Újszegedi Állami Népiskolába járt, jó tanuló volt, így 1936-ban beíratták a Ferenc József Tudományegyetem gyakorló gimnáziumába, a Baross Gimnáziumba, ahol a 8. gimnáziumi osztály végén, 1944-ben kitűnő eredménnyel érettségizett.

Felvételt nyert a budapesti Műegyetemre, de tanulmányait a háborús körülmények miatt mégis inkább a szegedi egyetemen kezdte meg, matematika–fizika szakon. Kiváló tanárai voltak matematikából, Kalmár László, Riesz Frigyes és Szőkefalvi-Nagy Béla. Nagyon hamar eldőlt, hogy őt legjobban a matematika érdekli, s azon belül is a matematikai analízis. Már egyetemi évei alatt díjtalan gyakornok volt a Bolyai Intézetben. 1948-ban kapta meg matematika–fizika szakos középiskolai tanári oklevelét, s mindjárt felvették tanársegédnek az Intézetbe.

Az 1950-es évek elején három évet a Műegyetemen töltött Alexits György mellett, mint aspiráns. Az ortogonális polinomok szerinti sorfejtések elméletében jeles eredményeket ért el, ebből a témából írta meg kandidátusi disszertációját, amelyet 1954-ben védett meg. A továbbiakban hazajött Szegedre, s a Bolyai Intézet adjunktusaként dolgozott tovább. Kutatott és oktatott fáradhatatlanul. 1957-ben lett a matematika tudományok doktora. Disszertációjának címe: Ortogonális Sorokról. Témavezetői Alexits György, Szőkefalvi-Nagy Béla és Császár Ákos voltak. 1958-ban docenssé, 1962-ben egyetemi tanárrá nevezték ki.

Jelentős eredményeket ért el a matematikai analízis klasszikus kérdésköreiben, tudományos eredményeit rendszeresen közreadta az Acta Scientiarum Mathematicarum-ban német nyelven. Egyik csúcsteljesítménye az 1957–1962 között publikált Über die orthogonalen Funktionen című, 188 oldalt kitevő, 10 részből álló cikksorozata, melyért 1961-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1965-ben választották be az MTA levelező, 1975-ben rendes tagjai sorába.

Jó előadó és jó tanár volt az egyetemen, számos tanítványt és matematikai kutatót nevelt. A Bolyai Intézet matematikus tanárjelöltjei évtizedeken át az ő híres analízis és valószínűségszámítás előadásain nevelkedtek. Az 1972-ben alapított Analízis Alkalmazásai tanszéket vezette 1972-től 1995-ig, 1975 és 1981 között a Természettudományi Kar dékáni feladatait is ő látta el, 1987-től 1990-ig vezette a tanszékcsoportot. Számos tudományos tisztséget töltött be hatékonyan és nagy odaadással szakfolyóiratok szerkesztőségeiben, tudományos társaságokban. 1995-ben emeritálták. 2005-ben érte a halál; az Újszegedi temetőbenÚjszegedi temető. Református jobb-6-32 In Tóth Tamás: Csongrád megye temetőiben nyugvó jeles személyek adattára. Szeged, 2008. 27. p. nyugszik.

Művei Tandori Károly 60 tudományos publikációja a SZTE Egyetemi Könyvtár gyűjteményében

Matematikai folyóiratok szerkesztése Acta Mathematica Hungarica, szerk. biz. tag (1965–1979), főszerk. (1976–1996) Studia Mathematica Hungarica, szerk. biz. tag (1966–1973) Periodica Mathematica Hungarica, szerk. biz. tag. (1971–1996) Analysis Mathematica, főszerk. h. (1975–1996) Alkalmazott Matematikai Lapok, főszerk. (1977–1978), szerk. biz. tag (1979–1996) Matematikai Lapok, szerk. (1981–1987) Analysis, szerk. biz. tag (1987–)

Tudományos tisztség MTA Matematikai Bizottság, tag (1965–) MTA TMBTudományos Minősítő Bizottság Matematikai és Számítástudományi Szakbizottság, tag (1970–1976), elnök (1976–1995) SZAB,Szegedi Akadémiai Bizottság alelnök (1987–1996)

Társasági tagság Bolyai János Matematikai Társulat, tag (1946–), alelnök (1985–1993), tiszteletbeli elnök (1993–) bélyegkép|jobbra| Horst Frenz (balra) amerikai irodalmár díszdoktorrá avatása az aulában: a képen éppen a TTK dékánja, Tandori Károly (jobbra) fog kezet az ünnepelttel (1977)

Díjak, elismerések Kossuth-díj III. fokozat (1961) A felsőoktatás kiváló dolgozója (1971) Munka Érdemrend arany fokozat (1981) Szele Tibor-emlékérem (1982) Április Negyedike érdemrend (1985) Szent-Györgyi Albert-díj (1992) Széchenyi-díj (megosztva, 1992) – a matematikai analízis témakörén belül elsősorban a klasszikus Fourier-sorok konvergencia- és összegzési kérdéseinek kutatásában elért, nemzetközileg is elismert kiemelkedő eredményeiért (megosztott díj Leindler Lászlóval) Szegedért Alapítvány Tudományos Kuratóriumának díja (1994) Pro Urbe (Szeged) díj (1994) MTESZ-díj (1994) Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1994) SZTE díszdoktora (1997) Klebelsberg Kunó-díj (2001) Magyar Örökség Díj (2008)

Irodalom Csörgő Sándor: Tandori Károly 70 éves. Polygon, 5. évf. 1995/1. sz., 1–18. pp. Csörgő Sándor: Tandori Károly (1925–2005). Magyar Tudomány, 166. évfolyam 2005/7. sz., pp. 907–909.

Jegyzetek

Források Szegedi egyetemi almanach: 1921–1995 (1996). I. köt. Szeged, Mészáros Rezső. Tandori Károly lásd 441-442. p. Csákány Béla – Varga Antal: Matematika. In: A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene: 1921–1998 = Past and present of Szeged University / JATE. Szeged : Mészáros Rezső, 1999. 380–402. pp., Tandori Károly: lásd 392. p. Csörgő Sándor: Tandori Károly (1925–2005). Árvai Mara: Beszélgetés Dr. Tandori Károly matematikussal, 2000. június 20. Adatok

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:MTA-tagok Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Újvidékiek Kategória:Szegediek Kategória:Szele Tibor-emlékérmesek Kategória:Magyar Örökség díjas személyek