Grandpierre K. Endre, születési nevén Kolozsvári Grandpierre Endre (Hódság, 1916. október 6. – Budapest, 2003. július 17.) magyar író, költő, gondolkodó és magyarságkutató. Nemesi származású ősei Franciaországból elűzött hugenották voltak. Fiai Grandpierre Attila csillagász, író, költő, a fizikai tudományok kandidátusa, zenész, valamint Grandpierre Károly festőművész.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar–történelem szakán végzett. Aktívan sportolt, futásban ifjúsági országos bajnok volt. Fiatal korában inkább költőként vált ismertté. A Fogadalom című versét az 1956-os forradalom során beolvasták a rádióban, míg a Magamról című költeménye az angol BBC rádió adásában szerepelt. Történészként a magyar történelem azon oldalát kutatta, amivel nem igazán foglalkoztak kortársai, például a „Fekete hóesés” című művében arról írt, hogy Zrínyi Miklóst 1664-ben nem vadkan, hanem egy merénylő sebezhette halálra. A magyarságkutatás témájában publikált munkáit a fősodorbeli magyar történettudomány képviselői nem fogadták el. A „nemzeti ősvallás” alapjainak lerakására irányuló erőfeszítései gyakorlatilag visszhangtalanok maradtak.
Történészi munkásságának eredménye, hogy közvetlenül László Gyula 1978-as „kettős honfoglalás” elmélete után tette közzé a Tárih-i-Üngürüsz ismertetését (1979-ben). A művet az 1860-as években Vámbéry Ármin és Budenz József is ismertette és az 1960-as években Törökországban török nyelven Hazai György több írást is publikált a műről. Grandpierre K. Endre érdeme, hogy a krónika magyar nyelven is elérhetővé vált, hiszen ő küzdötte ki ezt a minisztériummal folytatott levelezésévelLevelezés a Művelődésügyi Minisztériummal az ősgeszta megjelentetése érdekében (60483/80-as ügyiratszám) és nagy hatású tanulmányával. Az 1970-es években felhívta a figyelmet arra is, hogy a közismerttől egészen eltérő csodaszarvas-történet található a krónikában. (2010), 8. old.;
Életrajza Származása bélyeg|150px|jobbra|Kossuth Grandpierre Károlynak dedikált fotója Ősei francia hugenotta nemesek voltak, és Szent Bertalan éjszakáján, 1572. augusztus 23-án menekültek el Párizsból Svájcba, Genf kantonba. A családi legenda szerint Franciaországban jelentős szerepet játszottak, többen közülük püspökök voltak. Svájcban egyikük (Louis Grandpierre) köztársasági elnök volt, egy másikukról (Ernst Grandpierre) pedig egy hibrid rózsát neveztek el az 1900-as évek elején.
Charles Grandpierre – talán a napóleoni háborúk idején Magyarországra vetődött egyik ősének hatására – 1826–27-ben egész Európát végiglátogatta (útlevele tanúsága szerint járt Kölnben és Hamburgban is) és végül Magyarországon telepedett le, ahol nemsokára kitört a magyar szabadságharc. A Svájcból, pontosabban Genf kantonjából idetelepült Charles (aki később magyarosította nevét Grandpierre Károlyra), már magyarként szerzett érdemeket: Kossuth Lajos írnoka és tanácsadója volt, nagy tudományú, több nyelven beszélő tudósként írtak róla. A magyar szabadságharc leverése után a szabadsághoz ragaszkodó honvédként Itáliába ment, ahol Garibaldi tisztjeként fiával és még egy másik Grandpierre-rel is együtt harcolt. Ez a fia, a már 1839-ben született Grandpierre Károly, Grandpierre K. Endre nagyapja, aki igazi „rebellis” volt, és nemcsak az 1859-es szárd–francia–osztrák háborúból vette ki részét, de a kufsteini várbörtönt is megjárta. Később Pesten posta- és távírótanácsos, valamint a távírdai igazgatóság titkára lett. Érdemei elismeréséül a Grandpierre család nemesi címet és birtokot kapott Kolozsvár környékén, innen ered nemesi címük és kolozsvári előnevük. 1891-ben Budapesten halt meg, életének 52. évében. Az ő fiaként 1869-ben született dr. Grandpierre Károly, akit előbb felvinci majd később, 1914. augusztus 23-án, hódsági járásbírónak neveztek ki. Mivel Trianon után Erdélyben magyarnak vallotta magát és nem akart esküt tenni a Román Királyságnak, ezért elvesztette birtokait, valamint állását is. Ezután napszámosként dolgozva tartotta el a családját. Felesége zongoratanárnő volt. Tizenhárom gyermekük született.
Fiatalkora, tanulmányai, családja bélyegkép|balra|200px|Igazolványképe 1943-ból Grandpierre K. Endre (anyakönyvi nevén Kolozsvári Grandpierre Endre) 1916-ban született Hódságban, a Délvidéken, ahol akkoriban édesapja dolgozott. Már ötéves korában kivívta, hogy iskolába járhasson. Nemcsak szellemi képességeivel, hanem testi erejével, gyorsaságával és fellépésével is hamar kitűnt társai közül. Kitűnő futó volt, atléta-alkat, így az ifjúsági korosztályban futó-atléta országos bajnok lett (családjában nem volt ritka a jó sportteljesítmény: Grandpierre Miklós – később Kolozsvári Miklós – több atlétikai bajnokságot is nyert magasugróként, és Óbudán utcát neveztek el róla. Grandpierre Csaba pedig 21 évesen, 1974-ben országos bajnokságot nyert 50 km-es gyaloglásban.). (1972), 335. old.;
Testvérei közül különösen Károly állt közel hozzá, aki szintén írt verseket, valamint az országos bajnok magasugró, Miklós. 1944-ben Budapesten fegyverrel harcoltak a németek ellen a magyar szabadságért. Ebben a harcban esett el legkedveltebb testvére Grandpierre Károly. Amikor a szovjetek beérték és felszólították őket, hogy álljanak át a szovjetek oldalára, visszautasították azzal, hogy ők a magyar szabadságért harcoltak. (1972), 334–337. old.; A második világháború után elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, ahol a Bölcsészettudományi Kar magyar-történelem szakán szerzett diplomát.
Rideg Erzsébettel 1946-ban kötött házasságából két fia született: Grandpierre Károly (1949–2014, festőművész), és Grandpierre Atilla (1951–, csillagász, zenész, író). Elvált, második felesége Török Júlia volt.
Munkássága bélyeg|200px|2000-ben Költőként kezdte pályáját, 1956-os forradalom alatt Magamról című költeménye elhangzott az angol BBC rádióban, a Fogadalom című versét pedig beolvasták a Magyar Rádióban. Mindezek ellenére nem volt azok között az irodalmárok között, akik nyílt levélben tiltakoztak az ellen, hogy az ENSZ Közgyűlése megtárgyalja a világszervezet – úgynevezett – ötös bizottságának jelentését a forradalmat követő megtorlásokról.
A forradalom után a történelem alapkérdései felé fordult. Pályafutásában jelentős szerepet játszottak barátai. Megismerkedett Majtényi Zoltánnal, aki a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadónál dolgozott, és nagy tisztelője és segítője volt. Neki köszönhetően jelentek meg kisebb könyvei: a Jégtündér (1957), a Találós kérdések (1959), és a Szegénylegény és levélmenyasszony (1961). Ezeket a munkákat követte 1961-ben első nagyszabású műve, Az ördög apostolai (1962).
A könyv kilenc év után jelenhetett meg és sikeres lett. Következő műve, a Fekete hóesés (1970). Ebben több mint 100 oldalon át, kordokumentumok alapján igyekezett bizonyítani, hogy Zrínyi Miklós, költő és hadvezér halálát nem vadkan okozta, hanem a Habsburgok gyilkoltatták meg. Bár egy kritikában kötelező olvasmánynak ajánlották, a történelmi-politikai gyilkosság ügyében elfoglalt álláspontja miatt háttérbe szorult. Később egy újabb barátság biztosított megjelenési lehetőséget: Kiss Dénes, a Népszava munkatársa, tisztelőjeként elérte, hogy legalább versei, kisebb írásai napvilágot láthassanak
1979-ben alapos elemzéssel jelentkezett a Kortárs című folyóiratban: az „Árpád-nagykirály kori ősgeszta”, a Tárih-i-Üngürüsz hosszú idő után első ismertetésével és tanulmányával. Elsősorban kutatásainak, és a minisztériummal folytatott kitartó levelezésének köszönhetően, sokéves közéleti küzdelem után látott először napvilágot ez a mű magyar nyelven 1982-ben.
Hirdette, hogy az igazsághoz való jog minden más jognál alapvetőbb. (1995), 141–144. old.; Kapcsolatban állt Oláh Imrével, Orbán Dezsővel, és sok más magyar őstörténésszel, mégis önmagára utalva, önállóan, egymagában dolgozott. Munkássága évtizedei alatt megalkotta a Magyarság központi titkai, a Magyar ősidők csodálatos mondái, és a Magyarok titkos története sorozatokat, amelyeket igyekezett a magyarság fontos útmutatóinak rangjára emelni a széles köztudatban.
1989-ben jelent meg Lajos király három halála és négy temetése című oknyomozó tanulmánykötete. Ezt követte az Aranykincsek hulltak a Hargitára (1990), majd a Királygyilkosságok (1993). Kiemelkedik életművéből a Történelmünk központi titkai sorozat megjelent 11 füzete (1996; egy könyvben kiadva 2011-ben), az Anonymus gesztájának jelentőségét először tárgyaló Anonymus titkai nyomában (1998), a Déva várához fűződő mondakört feltáró Kővárból kiáltó asszony / A Magyar ősidők csodálatos mondái (1998), és az Isten kardja mondakört bemutató és titkait megfejtő Rögberejtett Isten kardja (1998). Huszonöt történelmi, őstörténelmi könyve jelent meg 1989 után, majd két posztumusz műve, az Atilla és a hunok (2006) és a Történelmünk központi titkai (2011). Társadalmi tevékenységei közé tartozott, hogy ő vetette fel a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság újraalakulásának időszerűségét, és kezdte el Kiss Dénessel annak újjászervezését. Emellett útjára indította a Magyar Védőkar Mozgalmat is. A magyar nemzeti ősvallás történelmi alapjainak feltárása után megpróbálta újjáéleszteni a Magyar Nemzeti Egyházat, ám ennek bejegyzéséhez a cégbíróság nem járult hozzá, csak Megyeri Keresztény Egyház elnevezéssel. Hat oldalas terv alapján kezdeményezte a Magyar Ősidők Várának felépítését. Tanácsaival, javaslataival segítette a Rituális Színházat is, amely Kirsten Delholm kezdeményezésére alakult meg. (2011), 101. old.;
Nem csak a történelem terén alkotott, tudományos munkássága interdiszciplináris módon terjedt ki a tudományfilozófiára,Collective Fields of Consciousness in the Golden Age, 2000, World Futures. The Journal of General Evolution, 55, 357-379. kultúrtörténeti írásokat jelentetett meg, de alkotott a szépirodalomban is. Tevékenységét pozitívan értékelték kortárs magyar költők, írók, tudósok (Bakay Kornél, Majtényi Zoltán) is. Egyik versét (Magyar mesehősök) a Misztrál zenekar megzenésítette.
Részt vett a „Collective Consciousness” (Közösségi tudati erőterek) nemzetközi kutatócsoport munkájában, amelynek a Nobel-díjas Ilya Prigogine is tagja volt. Ennek keretében részletes kutatási tervet dolgozott ki a kozmikus és közösségi erőterek szerepének vizsgálatára az élet, a tudat és az ember kialakulásában és evolúciójában (Kutatási Terv, 1996), amelynek egy része angol nyelvű szakfolyóiratban is napvilágot látott.
Természettudományos munkásságában a tudatkutatás mellett szerepet játszott a Napkutatás, a kozmológia, az evolúció elmélete, az elméleti biológia és az elméleti fizika is. Úgy vélte, hogy a kölcsönhatások elsődlegesek az anyaghoz képest, és hogy a kölcsönhatások kozmikus törvénye érzékelést, együttműködést, elemi és természetes kölcsönösséget jelent, és az egész világegyetem öntevékeny, titáni szerveződés, önkéntes csoportosulás révén fejlődik az érzékelés elemi és mindent átható elve alapján. Mindemellett nyelvészeti, társadalom-elméleti, filozófiai és egyéb természettudományos kutatásokat is folytatott. (2010), 9. old.;
2003. július 17-én hunyt el Budapesten, sírja a Farkasréti temetőben található.A Farkasréti temető 2003-ban (adattár) oldalán tévesen szerepel, hogy Grandpierre K. Endre Grandpierre Emil jogász fia, Kolozsvári Grandpierre Emil író öccse.
Vitatott nézetei