Ramón Antonio Gerardo Estévez , ismertebb nevén Martin Sheen Golden Globe-, Primetime Emmy- és Screen Actors Guild-díjas amerikai színész.

A gallego apától és ír anyától származó Estévez színészi karrierje érdekében vette fel a könnyebben megjegyezhető Martin Sheen nevet. Elsőként a The Subject Was Roses (1968) és a Sivár vidék (1973), majd a szélesebb közönség számára az Apokalipszis most (1979) című filmekkel vált ismertté. Utóbbival BAFTA-díjra jelölték, mint legjobb férfi főszereplőt. 1989-ben saját csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-n.

1994-ben a Murphy Brown epizódszerepével nyert Emmy-díjat, ezt követte 1999 és 2006 között Az elnök emberei című drámasorozat főszerepe. Josiah Bartlet amerikai elnök megformálásával Golden Globe-, Primetime Emmy- és Screen Actorst Guild-díjakat szerzett. 2015-től 2022-ig a Grace és Frankie című vígjátéksorozat egyik főszereplője volt.

Négy gyermeke született, köztük Emilio Estevez és Charlie Sheen, akik mind színészek lettek. Rendezőként 1990-ben debütált A megtörhetetlen című filmdrámával, ebben fiai, Charlie és Ramon is szerepet kaptak. Számos dokumentumfilmet jegyez rendezőként, producerként és narrátorként. A színészet mellett liberális nézeteket valló politikai aktivistaként is tevékenykedik.

Korai évei Sheen az Ohio állambeli Daytonban született 1940. augusztus 3-án.Francisco Estévez Martinez és Mary-Ann Phelan gyermekeként. Születésekor az orvos megsértette a bal kezét egy fogóval, ami miatt annak oldalirányú mozgása egész életében korlátozott volt, és kb. 8 centiméterrel rövidebb is lett a bal karja a jobbnál. Mindkét szülője emigráns volt: anyja Írországból, apja pedig Spanyolországból, a galíciai Salceda de Caselasból érkezett. Apja gyári munkásként dolgozott a National Cash Register Company-nél, anyai nagybátyja, Michael Phelan pedig az ír polgárháborúban harcolt az IRA önkénteseként. A családnak összesen tíz gyereke volt, Sheen lett a hetedik. Rajta kívül nyolc fiú-, és egy lánytestvére volt. Gyerekként elkapta a járványos gyermekbénulást, és közel egy évig ágyhoz volt kötve. Orvosai az Elizabeth Kenny által ajánlott módszer segítségével érték el, hogy újra tudjon járni.

Tízéves korában meghalt az anyja, és komolyan fenyegette az a veszély, hogy őt és testvéreit is vagy árvaházba, vagy nevelőszülőkhöz adják. Végül a család a daytoni Szentháromság Katolikus Közösség segítségével egyben tudott maradnihttp://www.mydaytondailynews.com/news/news/local/activism-is-what-i-do-to-stay-alive/nmCxd/?icmp=daytondaily_internallink_textlink_apr2013_daytondailystubtomydaytondaily_launch#16bce8e4.3970211.735729. Sheen, aki katolikus neveltetést kapott, az egyház kezelésében lévő Chaminade Középiskolában érettségizett le. Tizennégy éves korában sztrájkot szervezett, mint a helyi golfklub labdaszedője, mondván hogy a vendégek obszcén, nemritkán antiszemita kijelentéseket használnak előttük, fiatal fiúk előtt.

Már tizenévesen érdekelni kezdte a színészkedés, de apjának ez nem nagyon tetszett. Mindennek ellenére kölcsön tudott kérni egy kis pénzt egy paptól, aminek segítségével New York-ba költözött, hogy színész lehessen. Két évet töltött a Living Theatre társulatánál, amelynek során találkozott Dorothy Day keresztény aktivistával. Csatlakozott az általa vezetett Katolikus Munkásmozgalomhoz, és a társadalmi igazságtalanságok elleni harchoz. Ezalatt szándékosan elrontotta a felvételi vizsgáját a Daytoni Egyetemre, hogy továbbra is színészkedhessen. Felvette a Martin Sheen művésznevet, melynek egyik elemét a CBS casting-igazgatójától, Robert Dale Martintól kölcsönözte (ő adta neki az első nagy lehetőséget), a másikat pedig Fulton J. Sheen katolikus érsektől és műsorvezetőtől. Eredeti nevét hivatalosan soha nem változtatta meg.

Karrierje

Út a sikerek felé (1963–1979) Játékára nagy hatással volt James Dean. Más színészekkel együtt összehozott egy társulatot abban a reményben, hogy majd egy filmrendező felfigyel rá. 1963-ban kapott egy kisebb szerepet a "Végtelen határok" című sorozatban, majd 1964-ben eljátszotta a "The Subject Was Roses" című színdarab egyik főszerepét - az ebből készült 1968-as filmben is szerepelt, amiért Golden Globe-díjra jelölték. 1966-ban a "Ten Blocks of Camino Real" című tévésorozatba is bekerült, amelyet Tennessee Williams művéből írtak, 1968-ban pedig a The Public Theatre-ben eljátszhatta a Hamlet címszerepét.

A hatvanas és hetvenes években Sheen számos népszerű tévésorozatban volt vendégszereplő, mint az Insight, a My Three Sons, a Flipper, a The F.B.I., a Mission: Impossible, a Hawaii Five-O, a Dan August, a Rookies, a Columbo, és a San Francisco utcáin. Visszatérő szereplő volt még a "The Mod Squad" című rendőrsorozatban. 1970-ben szerepet kapott "A 22-es csapdája" című filmben, 1972-ben pedig az Emmy-díjas "That Certain Summer" című tévéfilmben, amely kisebb botrányt is keltett akkoriban, mint az első olyan film, amely a homoszexualitást pozitív fényben tüntette fel.

1973-ban Sissy Spacek oldalán játszott a "Sivár vidék"-ben, ahol egy antiszociális sorozatgyilkost alakított. Ugyanebben az évben a "Harry O" című sorozat elsőként elkészült pilot epizódjában is szerepet kapott. 1974-ben főszereplő volt "A kaliforniai kölyök"-ben, illetve ugyanebben az évben a "The Execution of Private Slovik" című tévéfilmben nyújtott alakításáért Emmy-díjra jelölték - a film az egyetlen, dezertálásért kivégzett amerikai katona történetét dolgozta fel.

Eddigi alakításai meggyőzték arról Francis Ford Coppola rendezőt, hogy Sheen-nek adja az "Apokalipszis most" című filmben Benjamin L. Willard szerepét. Az 1976-ban a Fülöp-szigeteken, éppen a tájfunszezon kellős közepén zajló forgatás megviselte őt, de ebben közrejátszott italozó életmódja is. A film nyitójelenete, amelyben Willard egy saigoni szálloda szobájában látható részegen, a valóságot rögzítette, ugyanis az éppen 36. születésnapját ünneplő Sheen igazából is részeg volt. A forgatás során szívrohamot kapott, amely miatt egy időre kiesett a munkából, és öccse, Joe Estevez statisztált helyette. Ugyancsak 1976-ban mutatták be "A kislány, aki az utcánkban lakik" című filmjét, ahol negatív szereplőt játszott, majd 1979-ben a "Végső visszaszámlálás"-ban Kirk Douglas oldalán játszhatott.

Elismert színészként (1980–1998) A nyolcvanas években olyan filmekben játszhatott, mint az életrajzi ihletésű 1982-es "Gandhi", a "Bajnokcsapat" című sportfilm, valamint az 1987-es "Tőzsdecápák", amelyben Michael Douglas mellett saját fia, Charlie Sheen is szerepelt. 1984-ben a "Tűzgyújtó" című horrorfilmben is játszott.

1983-ban a "Kennedy" című minisorozatban játszhatta el John F. Kennedy elnököt, amelyért BAFTA és Golden Globe-díjat is kapott. 1991-ben Oliver Stone "JFK - A nyitott dosszié" című filmjének ő volt a narrátora. "A holtsáv" című filmben negatív karaktert játszott, és ezúttal nem elnököt, hanem "csak" elnökjelöltet. 1993-ban a "Gettysburg" című filmben nyújtott alakítását dícsérték, mint aki szimpatikusan tudta eljátszani Robert E. Lee tábornokot. Szinkronmunkákat is vállalt, például az 1994-es "Eyewitness" című dokumentumfilmben, vagy "A Simpson család" hírhedt, "Az igazgató és a csaló" című részében, ahol ő szinkronizálta az igazi Seymour Skinnert.

Az elnök emberei (1999–2006) 1999-ben kapta meg az NBC által sugárzott televíziós sorozatban, "Az elnök emberei"-ben Josiah "Jed" Bartlet elnöknek a szerepét. Ezért az alakításért 2000-ben Golden Globe-díjat kapott, és további hat alkalommal Emmy-díjra jelölték. Míg a sorozatban játszott, szerepet kapott Steven Spielberg 2002-ben bemutatott "Kapj el, ha tudsz" című produkciójában, 2006-ban pedig Martin Scorsese "A tégla" című filmjében, valamint a "Bobby Kennedy - A végzetes nap" című filmben. 2005-ben a "Két pasi - meg egy kicsi"-ben szerepelt, amely alakításért szintén Emmy-díjra jelölték, de felbukkant még a "Kerge város" és "A színfalak mögött" című sorozatokban is.

Későbbi munkái (2007–) Sheen kapta meg a 2010-es Mass Effect 2 és a 2012-es Mass Effect 3 című videójátékban a Rejtőző Fickó szerepét, valamint a "Ráncok" című rajzfilmben ő szinkronizálta Emiliót. 2009-ben a "Chamaco" című mexikói filmben játszott, közben pedig létrehozta fiával, Ramon Estevezzel közösen az Estevez Sheen Productions nevű gyártócéget, mely 2010-ben a "Vándorút" című filmet készítette, és amelyben Sheen főszerepet játszott. 2012-ben "A csodálatos Pókember" című filmben ő alakíthatta Ben bácsit, 2016-ben pedig "A bárka" egyik főszerepét.

Egyik főszereplője volt a Netflix "Grace és Frankie" című sorozatának, valamint a 2021-es "Júdás és a Fekete Messiás" című filmben játszotta J. Edgar Hoovert.

Aktivizmusa Sheen számos polgári engedetlenségben részt vett, és ennek során 66 alkalommal tartóztatták le. Bár fiatalkorában nem járt egyetemre, mégis a Daytoni Egyetemen működő Mária Társasága munkássága, valamint Desmond Tutu érsek tevékenysége tette rá a legnagyobb hatást. A liberálisok egyik nagy szószólójaként mindig is ellenezte az Egyesült Államok hadseregének bárhol történő bevetését, emellett tüntetett az ellen, hogy az Ohio állambeli East Liverpool városa mellett veszélyes hulladékot égető üzem épüljön. Tiszteletbeli testületi tagja a Daytoni Nemzetközi Békemúzeumnak.

1965-ben kiállt Kaliforniában Cesar Chavez és a farmerek mellett, később pedig meneteket és megmozdulásokat szervezett, hogy tartsanak az aktivista emlékére egy munkaszüneti napot.

Sheen a konzisztens életerkölcs híve, ami azt jelenti, hogy ellenzi az abortuszt, a halálbüntetést, az eutanáziát és a háborút. Ennek keretén belül többek között arra buzdította az embereket 2008-ban, hogy szavazzanak nemmel arról, hogy Washington államban engedélyezzék-e az eutanáziában közreműködésthttps://archive.today/20110522190737/http://www.yakima-herald.com/blogs/valley-vox/posts/8018.

1995. május 16-án ő és Paul Watson aktivista kanadai bálnavadászokkal konfrontálódtak a Magdaléna-szigeteknél, akik tiltakoztak Watson korábbi akciói ellen, amely szándékosan bálnavadászhajókat süllyesztett el. Sheen ki tudott keveredni a szituációból, Watsont azonban a rendőröknek kellett kimentenie. 1997-ben egy dokumentumfilmet narrált, amely két háborúellenes aktivistát követett, akik ebből kifolyólag nem voltak hajlandóak adót fizetni. 2003-ban az Irak elleni háború elleni tiltakozás jegyében csatlakozott a "Nem az én nevemben" mozgalomhoz, 2005-ben pedig közösen imádkozott a háborúellenes aktivista Cindy Sheehannel.

1980-ben Ted Kennedy demokrata elnökjelölt kampányát támogatta, 1988-ban pedig Jesse Jacksonét. 2004-ben Howard Deen és John Kerry mellett állt ki, 2006-ban pedig a Demokrata Párt arról akarta meggyőzni, hogy induljon szenátusi képviselőnek - amit ő udvariasan visszautasított. 2008-ban előbb Bill Richardsont, majd Barack Obamát támogatta.

2008-tól 2013-ig elsősorban a gyermekek érdekében felszólaló kezdeményezésekhez csatlakozott, valamint elítélte a népirtásokat és a szőrmekereskedelmet.

2009-ben, amikor a "Vándorút" című film kedvéért a valóságban is végigjárta a Szent Jakab-utat (El Camino), találkozott az ausztrál Jewson házaspárral, akik néhány évvel korábban autóbalesetben elvesztették a 18 éves lányukat. Ennek hatására csatlakozott a szülők által létrehozott kezdeményezéshez, és egy alapítvány segítségével több százezer dollárt gyűjtöttek Vanuatu oktatási és egészségügyi rendszerének fejlesztésére.

2011-ben igazságot követelt Jon-Adrian Velasquez részére, akit ártatlanul ítéltek el 25 évre egy rendőr meggyilkolása miatt.

Sheen római katolikus, nagy szerepet tölt be életében a vallás, és támogatja a katolikus munkásmozgalmakat. Hisz a reinkarnációban.

Magánélete