Plesz Antal (Sásd, 1930. május 19. – Budapest, 2014. január 12.Elhunyt Plesz Antal) Széchenyi- és Ybl Miklós-díjas építész.
Életpályája Apja kőműves mester volt, aki autodidakta módon képezte magát. Jól rajzolt, éjszaka tervezett, nappal dolgozott, és irányított az építkezéseken. A mintegy száz lakóház, melyet Sásd környékén épített, nagyobbrészt ma védett épületek. Ehhez kiváló csapatot szervezett, ahová csak felvételivel lehetett bejutni. Ebben a légkörben fia már ötévesen elkötelezettje lett a szakmának.
A környéki egytantermes elemi iskolába járt, majd a dombóvári gimnázium után 1948-ban a Pécsi Felső Építőipari Iskolát végezte el. 1948–1949-ben építkezéseken, valamint a komlói bányában segédmunkásként kezdte pályafutását. 1949–1950-ben a Közületi Ingatlanközpont építész-technikusa volt.
A Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karán 1956-ban szerzett diplomát. A MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége) Mesteriskoláját 1960-ban végezte el.
1951-től a KÖZÉPTERV-nél Nyiri István, az IPARTERV-ben Schall József és Kiss Ferenc mesterei révén szembesült a mindenkori feladatokkal. Lauber László és dr. Szendrői Jenő neve említendő, még akik kreativitására hatottak. Farkaslyukon Cserba Dezsővel kohósalak falazatú lakóházakat fejlesztett ki. Ugyanilyen módszerrel készült 200-200 bányászlakóház Komlón és Zircen is.
Miskolcon 1964-től 1976-ig dolgozott az ÉSZAKTERVnél. Különböző munkák tervezése mellett az újraindult Mesteriskola életében is (1970–1984) hét cikluson keresztül oktatott. Tehetséges fiatalokkal került kapcsolatba: Bodonyi Csaba, Bán Ferenc, Ferencz István és mások. A Miskolci Tervező Vállalat főépítészeként csaknem minden jelentős munkában inspirátorként vett részt.
Fontosabb munkái: a sok huzavonával elkészült miskolctapolcai Juno üdülőszálló, a sok-sok kompromisszummal megvalósult művészlakások (a nyolcadik változat épült meg), a BVM miskolci és bodrogkeresztúri gyárainak fejlesztési terve és a mályi Borkombinát.
Fentieken túl rövidebb ideig dolgozott a LAKÓTERV-ben, ZALATERV-ben, a MÁV Tervező Intézetben és a MÁV mérnök főtanácsosa is volt. 1990-től magántervező.
1975-ben Ybl Miklós-díjban részesült, majd számos nívódíj után 1997-ben Kotsis Iván-emlékérmes lett és tiszteletbeli doktorrá (Magister Honoris Causa) avatták. 1998-ban díszpolgárává választotta Sásd városa, 2001-ben Steindl Imre-díjjal, 2009-ben Széchenyi-díjjal jutalmazták. 2000-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Plesz építészi, illetve életfelfogásának fontos elemeit a következő szavakban foglalta össze önéletrajzi könyvében:Plesz Antal: Vallomások. (Kijárat Kiadó 2004) Az építés ember-építéssel kezdődik, az autonóm emberé; A mestertől emberi tartás és szakma egyaránt tanulható; A mestert tanítványai választják és becsülik; A mester nem a tömeget menti, de az egyént nemesíti; Mesterré az önjelölés és közönségsiker nem emel; Az a tanítvány válik mesterré, aki többet ad tovább; A műhely szelleme bizalomra és kölcsönös felelősségre épül; A műhelyben a meggyőzés eszköze a beláttató értelem; A műhelyben a feladat ürügy, a tudás eszköz csupán; A műhelyben nincs „munkafegyelem”, de munka van és fegyelem; A műhelyben nincs „korkülönbség”, csak kor és különbség; A műhely a munka, a játék, az alkotás és hangulatteremtés ünnepi helye.
Díjai, elismerései 1975. Ybl Miklós-díj 1997. DLA. HC. (Doctor of liberal arts – magister honoris causa) 1997. Kotsis Iván-érem 1998. Sásd város díszpolgára 2001. Steindl Imre-díj 2008. Pro Urbe Miskolc díj 2008. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje 2009. Széchenyi-díj
Fontosabb művei 1956–1957. Komlói, zirci, farkaslyuki földszintes bányászlakóházak 1961–1962. Zalaegerszegi Közgazdasági Technikum bővítése 1962. Nagylengyeli Olajos Irodaház 1963–1964. Gyermekintézmények, rendezési tervek 1963–1964. Veszprémi 16 tantermes gimnázium és 8 tantermes általános iskola 1964–1976. Miskolctapolcai Juno szálló 1964-1976. Miskolci művésztelep, kazincbarcikai Vegyipari Automatizálási Főiskola, mályi Borkombinát, Miskolc déli városrésze, összekötő városrészének beépítési terve, BVM miskolci gyára, bodrogkeresztúri rekonstrukció 1978–1980. Nyugati pályaudvar és környékének rendezési terve 1991–1992. Budapest, II. Kerületi Önkormányzat székházbővítési terve 1996–1997. Aquincumi katonai amfiteátrum terve 2000. Aquincumi amfiteátrum megújítási terve 2001. Zsámbéki premontrei romtemplom megújítási terve
Publikációi 1951–56. A vidéki sajátházépítés vizsgálata (Kiss Ferenccel) Gépgyárak tervezése ipari építészeti kézikönyv Plesz Antal; Kijárat, Budapest, 2004 (Vallomások... architectura sorozat)
Jegyzetek
Források Plesz Antal: Vallomások Architeca Hungarica Plesz Antal. Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia adatlapja Magyar Művészeti Akadémia adatlapja Plesz Antal építész Steindl-díjas. Építészfórum, 2001. november Kerényi József (bev.): Plesz Antal és köre. Új Magyar Építőművészet. 1999/4. sz. 8-17. p.
További információk
Schéry Gábor (főszerk.): Évek, művek, alkotók. Ybl Miklós-díjasok és műveik: 1953–1994 (Budapest: ÉTK, 1995) Schéry Gábor (főszerk.): A magyar tervezőirodák története (Budapest: ÉTK, 2001) Műhelymunka. Plesz Antal N&n Galériában rendezett kiállítása (2003. január 29. – 2003. február 16.) Plesz Antal építész Steindl Imre-díjas. ÉPÍTÉSZFÓRUM. (2001. november) Széchenyi-díj – Plesz Antal építészmérnök. Kultura.hu Sz. Szilágyi Gábor: Euro-City Budapest. Beszélő. 2003. 3. sz. A Műhely szelleme. WérGida Moldova György: Érik a vihar: Riport Miskolcról. I. kötet. Budapest: Urbis Könyvkiadó, 2009.
Kategória:1930-ban született személyek Kategória:2014-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar építészek Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Ybl Miklós-díjasok Kategória:Steindl Imre-díjasok Kategória:Kotsis Iván-érmesek Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei