300px|bélyegkép|jobb|Széchenyi felajánlása A magyar tudomány ünnepéről az MTA már 1997 óta megemlékezik, hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, melyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A hivatalos indoklás szerint az "Országgyűlés a tudomány társadalomban betöltött szerepét kiemelkedően fontosnak, a tudomány művelése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységet elismerésre és kiemelkedő támogatásra méltónak tartja" ezért e napot a 2003. évi XCIII. törvénnyel a magyar tudomány ünnepévé nyilvánította.

Rendezvények A magyar tudomány ünnepén Magyarország számos városában (fő helyszínek 2009-ben: Budapest, Debrecen), sőt a határokon túl is, többhetes rendezvénysorozaton vehetnek részt az érdeklődök. A különböző előadások, kiállítások, bemutatók, filmvetítések, tudományos fórumok egy-egy vezérgondolat jegyében zajlanak, a 2009-es mottó például Tudomány és kreatív környezet. A rendezvény csatlakozik a Kreativitás és innováció 2009-es európai évéhez, valamint azokhoz a témaévekhez is, amelyeket jeles évfordulókhoz kötődően hirdettek meg az idei esztendőben hazai és nemzetközi tudományos és kulturális szervezetek.

Lásd még Magyarországi ünnepek és emléknapok listája

Jegyzetek

További információk A magyar tudomány ünnepének honlapja A magyar tudomány ünnepéről a Kreativitás és Innováció 2009-es évének honlapján A magyar tudomány ünnepéről az MTA honlapján Az MTA-n elhangzott előadások felvétele a Videotoriumban: 2008: 37 felvétel 2009: 10 felvétel 2010: 22 felvétel

Kategória:Ünnepek novemberben Kategória:Magyarország tudományos élete