bélyegkép|Truck Racing 2006-ban A Truck Racing kifejezésen Európában a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által rendezett kamionos Európa-bajnokságot szokták érteni. Hivatalos neve FIA European Truck Racing Championship (FIA ETRC).
Minden kontinensen rendeznek futamokat. Kontinensünkön kerül megrendezésre az Európa-bajnokság, illetve angol, francia, spanyol és finn nemzeti bajnoki sorozatok is vannak . A leghíresebb és leglátványosabb versenyek Brazíliában kerülnek megrendezésre, továbbá van ausztrál és kínai bajnokság is. Dél-Afrikában jelenleg próbálnak FIA mintára indítani egy bajnokságot.
Történelem 1985: A Truck Race versenysorozat első futama az angliai Doningtonban. 1986: Első futam a Nürburgringen. 9 nemzet 60 versenyzője rajtol el a módosított széria kamionjaikkal. 1989: A Mercedes és a Bickel-Tuning műhely építi meg az első versenyre szánt kamiont. 1991: Majdnem minden márka képviselteti magát az akkori C osztályban. A Mercedes és a Phoenix-MAN mellett jelen van még a Scania, Volvo és a Renault. 1992: Egyre professzionálisabb lesz a versenykamionok kialakítása. Játszva elérik a 200 km/h-t és ez vezet a sebességkorlát feloldása körüli vitákhoz. 1993: A részt vevő csapatok rajtpénzben részesülnek. Ez évig létező 3 csoport: A osztály (11950 ccm-ig); B osztály (14100 ccm-ig); C osztály (18500 ccm-ig) 12 versenyt jelent hétvégenként. 1994: Már csak két osztály létezik: Super Race Trucks (nagyobb osztály), Race Trucks (kisebb osztály) 1995: A finn Sisu gyár visszalép a versenyzéstől, de kamionjai továbbra is jelen vannak a bajnokságban privát csapatok gépeiként. A Truck-Grand Prix 10 éves jubileumát ünnepli. 1996: A DAF 2 darab Super Race Truck-kal beszáll a küzdelmekbe. Az Eurosport saját műsorban tudósít a tíz európai futamról. 1997: Már nagyon nagy teljesítményre képesek a kamionok, ami a szabályzat átdolgozására sarkall. A sebességkorlátozás kérdése újra felmerül. Először jelennek meg versenyre épített kamionok a kisebb osztályban. 1998: A Mercedes bemutatja teljesen új versenykamionját, az Atego-t. Ludovic Faure bajnok lesz a Tiger Racing-Team színeiben. 1999: Az Eurosport újra rendszeresen közvetíti az eseményeket. Világszerte nézők millióit ejti ámulatba a sport, ennek ellenére a DAF a szezon végén kiszáll. 2001: Az MAN a szezon közepén bejelenti, hogy kiszáll a Super Race Truck bajnokságból. Gyakorlatilag az összes címet megnyerik. Az utolsó gyári csapat, a Mercedes bennmaradása értelmetlenné válik. 2002: Először versenyeznek a Super Race Truck osztályban csak privát csapatok. A Race Truck osztályban az MAN-es csapatok gyári támogatást kapnak. A Super osztály csapatai által 2001-ben alapított Truck Sport Management AG a teljes bajnokság piacosítását kezébe veszi. 2003: A helyzet stabilizálódik, a Super osztály csapatai gyártó nélkül is rendezik soraikat. Az MAN a kisebb osztály támogatásán serénykedik, sikeresen: az összetett első három helyezettje müncheni technikával nyer. Az FIA érthetetlen döntéseket hoz, amik nem vezetnek az Európa-bajnokság megnyugvásához. 2004: A szezon végén először ír ki az FIA tendert a piaci jogok eladására. A 2003-as gumibotrány után egy gumiabroncs-beszállító is kerestetik. A kisebb osztályban egyre nagyobb a tumultus, és egyre több a professzionális csapat, míg a Super osztályban egyre kisebb a tolakodás. A tévéközvetítés Németországban az N24-hez kerül. 2005: Először rajtol a Super Race Truck osztályban csak két komolyan vehető kamion. A kevés részvevőre való tekintettel a FIA nem tudja bajnokságként értékelni a versengést, és szinte semmi esély a 2006-os folytatásra. A másik oldalon a kisebb osztályban óriási a túljelentkezés. 2006: Sok év után, most fordul elő először, hogy csak egy verseny osztályba lehet nevezni. Minden járműre azonos szabályok vonatkoznak, ami persze a profiknak kedvez.A Truck-Grand Prix német rendezője először próbálja ki az FIA fennhatóság nélküli futamrendezést: az International Truck Masters Germany a nürburgringi pályán kerül megrendezésre. 2007: A szezon végén a Mercedes bejelenti, hogy végleg kiszáll a kamion versenyzésből. Ebben az évben még a Team Hahn-t támogatják. A nürburgringi Truck-Grand Prix visszatér a FIA zászlaja alá, a csapatok, a nézők és az ipar legnagyobb örömére. 2008: A cseh Buggyra Freightlinerek uralják a mezőnyt. A doningtoni pálya versenynaptárba való visszatérési kísérlete elbukik. Az Európa-bajnokságot továbbra is csak a kontinensen rendezik meg. Magyar csapattal bővül a bajnokság. 2009: Túraautó bajnokságból átvett szabályok érdekesebbé teszik a versenyzést. A próbálkozás, hogy a versenyt visszahozzák a Hungaroringre, elbukik. 2011: Kiss Norbi újoncként az OXXO RACING TEAM versenyzőjeként első futamon pontszerző a második futamon futamgyőzelmet szerzett és összetettben 12 helyet szerzi meg. 2012: Kiss Norbi első teljes versenyévad a kamionsportban ami és megszerzi az összetett 10. helyet 2013: Kiss Norbi FIA TRUCK RACING összetett 4. helyen végez 2014: Kiss Norbi megnyeri a bajnokságot és a magyar motorsport egyik legnagyobb sikerét éri el 2014 FIA European Truck Racing Championship bajnoka lesz.
Versenyhelyszínek Az FIA ETRC versenysorozat 9-10 versenyhétvégével rendelkezett az utóbbi években. Spanyolországban (Albacete, Barcelona, Jarama) és Franciaországban (Nogaro, Le Mans) hagyományosan több futamot is tartanak. Kelet Európában csak a csehországi Most rendez futamokat kamionok számára. Ezen kívül Olaszország (Misano), Belgium (Zolder), Hollandia (Assen) rendezett futamokat az elmúlt években. Minden évben a szezon legkiemelkedőbb eseménye a Nürburgringi Truck Grand Prix. A németek hatalmas fesztivállá növesztették az elmúlt negyed évszázadban a rendezvényt. (2010-ben lesz a 25. évforduló) Country zenei fesztivál, óriási ipari expo és az utóbbi években a Truck Trial Európa-bajnokság futamával is kiegészítik a rendezvényt. Nem ritka a 200 ezer látogató, amivel a Forma 1 távollétében az év legnagyobb és legjelentősebb rendezvénye a nürburgringi versenypályának. A Hungaroringen utoljára a 80-as évek végén volt jelen a sorozat. 2008 óta magyar csapat is résztvevője a bajnokságnak, így újra kísérletet tesznek a szervezők egy futam megrendezésére Magyarországon. 2010 kudarcba fulladt, most 2011 a kijelölt dátum.
Jegyzetek
Külső hivatkozások Truck Racing hírek németül/angolul Truck Racing hírek franciául FIA Truck Racing oldala Angol bajnokság Brazil Fórmula Truck bajnokság Finn bajnokság Team Hahn Oxxo Racing Éder MANufaktúra Kiss Norbi Európa Bajnok kamionversenyző Motorsport Truck Race
Kategória:Versenysorozatok Kategória:Tehergépkocsik