Az etruszk holdnaptár lehetett Etruria és Latium legkorábbi naptára. Erre a hónap közepét jelölő itus szó eredetéből lehet következtetni: a szó „t” mássalhangzója nagyon valószínűvé teszi annak etruszk eredetét (az etruszk nyelvben ismeretlenek voltak a zöngés mássalhangzók), amely csak a latin nyelvbe átkerülve vette fel az idus alakot. Emellett valószínűsíthető, hogy a július (quinctilis), augusztus (sextilis), szeptember, október, november, december római kori latin nevei, amelyek a hónapokat a régi tíz hónapra alapuló holdnaptár rendszerében jelölték, eredetileg etruszkból származó tükörfordítások voltak. Ugyanígy elképzelhető, hogy április hónap neve Aphrodité istennő nevének lerövidített görög változatából került az etruszkba, mivel a hagyomány szerint április Aphrodité istennő hónapja volt, és a görög "ph" → etruszk "p" szabályos fonetikai megfelelés, mint több ezer lelet bizonyítja. Róma eredeti régi naptára szerint az év tíz hónapból és 304 napból állt, és ezt a hagyomány szerint a szabin származású Numa Pompilius változtatta meg. A két új hónap, Ianuarius és Februarius, valamint a szökőhónapok beiktatásával a holdévet és a napévet 365 nappal összhangba hozta. Ez az ún. Numa-féle naptár azonban nagy bizonyossággal csak a Kr. e. 5. század után lett használatos.

Feltételezett etruszk hónapnevek

március - velitanus április - apris ? május - amphilus június - aclus július - traneus augusztus - ? szeptember - celius október - xofer november - ? december - ?

Lásd még

Etruszk művészet Etruszk ábécé Pontuszi vázák Római Birodalom

Külső hivatkozások

A titokzatos etruszkok (egy nagyon jó angol nyelvű weblap) Róma korai történelme, legendái, hét királyának felsorolása (angol) A 12 etruszk város Az etruszk nyelv A vatikáni múzeum etruszk kincseket bemutató honlapja A Sulinet etruszkokkal foglalkozó oldala A pyrgi lemezek (nagy felbontású)

Források

Luciana Aigner-Foresti: Die Etrusker und das frühe Rom. 2003 Darmstadt Camporeale, G: Die Etrusker: Geschichte und Kultur eines rätselhaften Volkes. Düsseldorf 2003 Cornell, T.J., The Beginning of Rome. Italy and Rome from the Bronze Age to the Punic Wars. (c. 1000 - 264 B.C.), London - New York 1995 Kolb, F., Rom. Die Geschichte der Stadt in der Antike, München 2002 Kuhoff, V., "La Grande Roma dei Tarquini" Die früheste Expansion des römischen Staates im Widerstreit zwischen literarischer Überlieferung und historischer Wahrscheinlichkeit, Augsburg 1995 Pallottino, M., Origini e storia primitiva di Roma, Milano 1993

Irodalom

Die Etrusker - Eine populationsgenetische Studie. In: Günter Hauska (Kiadó): Gene, Sprachen und ihre Evolution. Universitätsverlag, Regensburg 2005 The mystery of Etruscan origins - novel clues from Bos taurus mitochondrial DNA. In: Proceedings of the Royal Society of London B. Nr. 274, London 2007 ISSN 0080-4649 Graeme Barker, Tom Rasmussen: The Etruscans. Wiley-Blackwell, Oxford 1998, Nancy Thomson de Grummond: Etruscan Myth. Sacred History and Legend. University Museum Publishing, Baltimore 2006, Carmine Ampolo: Early Rome and the Etruscans. Fontana, London 2004, . Giovannangelo Camporeale: Die Etrusker. Geschichte und Kultur. Artemis & Winkler, Düsseldorf 2003, . Mauro Cristofani (Kiadó): Die Etrusker. Geheimnisvolle Kultur im antiken Italien. Belser, Stuttgart 2006, . Franco Falchetti, Antonella Romualdi: Die Etrusker. Theiss, Stuttgart 2001. . Sybille Haynes: Kulturgeschichte der Etrusker. Zabern, Mainz 2005, .

Kategória:Naptárak

zh:伊特鲁里亚文明