Ben Spies (Germantown, Tennessee, 1984. július 11. –) korábbi amerikai motorversenyző, egyszeres Superbike-, háromszoros AMA Superbike-bajnok. Legutóbb a MotoGP-ben versenyzett.
Karrierje Kezdetek
Motorversenyzői pályafutása ötévesen kezdődött, 1993-ban pedig már egy nyolcvan köbcentiméteres bajnokságban szerzett bajnoki címet. Tizennégy éves korában már hatszáz köbcentiméteres szériamotorokkal versenyzett, hasonlókkal, mint amilyenekkel az AMA Superbike bajnokságban versenyeznek. 2000-ben itt kapott szerződést a Suzukitól.
AMA Superbike
thumb|right|Spies az Infineon Racewayen 2005-ben.
Spies egészen 2005-ig az AMA Superbike betétfutamaiként megrendezett Superstock, illetve Supersport kategóriákban indult. 2005-ben vett részt először a fő sorozatnak számító Superbike-ban, ekkor még párhuzamosan a Supersporttal.
2005-ben, első Superbike-szezonjában rögtön megszerezte első győzelmét, ezenkívül a 17 versenyből 14-en állhatott dobogóra. Első idényét a második helyen zárta, mindössze huszonnégy ponttal lemaradva a sorozat akkor hatszoros győztesétől, az ausztrál Mat Mladintől. Ezt követően zsinórban háromszor meg tudta nyerni a sorozatot, közte a 2007-est, amely a sorozat történetének legszorosabb összetett végeredményét hozta. Spies ekkor mindössze egyetlen ponttal előzte meg Mladint.
2008-as, harmadik bajnoki címével mindössze a negyedik versenyző lett, aki legalább háromszor győzni tudott a sorozatban. Korábban Reg Pridmore, Fred Merkel és Mladin tudták ezt véghezvinni.
MotoGP-szabadkártyás versenyek
A MotoGP-ben először 2008-ban, a brit versenyen szerepelt a sérült Loris Capirossi helyett, ekkor még a Suzukinál. Később még a két amerikai versenyen, Laguna Secában és Indianapolisban indult. Mindhárom versenyen pontot tudott szerezni, sorrendben a tizennegyedik, a nyolcadik és a hatodik helyen végzett.
2009-ben már későbbi csapatánál, a Tech 3 Yamahánál kapott szabadkártyát a szezonzáró valenciai versenyre. Itt is pontot tudott szerezni, hetedikként zárt.
Superbike-világbajnokság
left|thumb|Spies 2009-ben, a holland nagydíjon.
2008. október elsején jelentette be a gyári Yamaha Italia csapata Spies szerződtetését. Rögtön első versenyén sikerült megszereznie a pole-pozíciót, azonban az első futama nem sikerült jól, ugyanis rögtön az első körben elesett. Bár folytatni tudta a versenyt, ekkor csak tizenhatodik lett. A második ausztrál futamot megnyerte, ezzel az első amerikai futamgyőztes lett Colin Edwards 2002-es sikerei óta.
Később is számos győzelmet szerzett, illetve többször állt dobogón. Egészen az amerikai nagydíjig, vagyis a hetedik versenyhétvégéig minden egyes alkalommal ő nyerte a Superpole-edzést, ezzel megdöntötte a szintén amerikai Doug Pollen 1991-ben felállított rekordját, aki hatszor tudott egymás után az első rajtkockából indulni. A szezon során egyébként végig nagy harcban volt a korábban többször második Haga Norijukival. Kettejük párharcából végül Spies került ki győztesen, azonban ez egészen az utolsó, portugál versenyhétvégéig kérdéses volt.http://www.motorcyclenews.com/MCN/sport/sportresults/MotoGP/2009/September/sep1709-toseland-loses-motogp-ride/
MotoGP, hivatalos versenyzőként
2009. október elsején vált hivatalossá az, hogy Spies 2010-es világbajnokságra a Tech 3 versenyzője lesz James Toseland csapattársaként. Érdekesség, hogy még ebben az évben versenyzett, a szezonzáró valenciai nagydíjon a tizenkettedik helyről indulva hetedik lett.http://www.motorcyclenews.com/MCN/sport/sportresults/MotoGP/2009/November/nov0909-spies-super-happy-with-seventh/
Első teljes szezonját tehát 2010-ben futotta. Idényét rögtön egy ötödik hellyel indította, a következő két futamon azonban kiesett. Ezt követően minden további versenyen pontszerzőként végzett, sőt, kétszer dobogóra is állhatott, a brit nagydíjon harmadik, hazai versenyén, Indianapolisban pedig a pole-ból indulva másodikként zárt. Összetettbeli hatodik helyével ő lett az év legjobb újonca.
2011-re a gyári Yamaha csapatának tagja lett, csapattársa az előző évi világbajnok Jorge Lorenzo volt. Katarban ezúttal hatodikként zárt, majd hasonlóan az előző idényhez, a következő két futamot feladni kényszerült. Ugyancsak párhuzam volt 2010-zel, hogy első dobogós helyezését ismét az ötödik versenyen szerezte meg. A holland TT-n sikerült megszereznie pályafutása első győzelmét a MotoGP-ben, miután a második helyről indulva sikerült megelőznie a később balesetet szenvedő Marco Simoncellit. A következő versenyek egyikén sem végzett hatodiknál rosszabb helyen, ezek között volt egy harmadik és egy második hely is. A 2011-es évadot végül ugyanannyi ponttal (176) ötödikként zárta.
2012-re is maradt a Yamaha gyári csapatának versenyzője. A szezon eleje rendkívül gyengén sikerült számára, ugyanis az első négy versenyen egy alkalommal pontot sem szerzett, valamint amikor szerzett is, két tizenegyedik helyére sem lehetett különösebben büszke. A következő futamok már jobban sikerültek Spies számára, ugyanis a brit nagydíjon ötödik, míg Assenben és a Sachsenringen negyedik helyen intették le. A szezon (számára) utolsó nyolc versenyéből öt alkalommal is feladni kényszerült az éppen aktuális versenyt, az egyik kiesése alkalmával, Malajziában pedig meg is sérült, így a szezon utolsó két futamát ki kellett hagynia. A csalódást keltő szezon vége 88 pont és egy tizedik hely lett.
Már 2012 nyarán hivatalossá vált, hogy Spies elhagyja a Yamahát, és a Pramac Ducatihoz igazol. A 2013-as idényben csak az első két futamon tudott elindulni, ezt követően számos versenyt ki kellett hagynia. Indianapolisban megpróbálkozott a visszatéréssel, azonban újabb sérüléseket szenvedett, ennek következtében pedig úgy döntött, visszavonul az aktív versenyzéstől.
Statisztika
Év Sorozat Pole Versenyek Dobogó Győzelem Második Harmadik Leggyorsabb kör Bajnoki cím Összesített Superbike 11 28 17 14 2 1 6 1 Összesített MotoGP 1 55 6 1 2 3 1 0 Összesített AMA Superbike 43 74 68 29 31 8 30 3 Összesített AMA Superstock 11 19 11 9 2 0 8 1 Összesített AMA Formula Xtreme 1 10 7 5 0 2 8 1 Összesítet AMA Supersport 2 28 4 1 2 1 2 0 Év Sorozat Motor Pole Verseny Dobogó Győzelem Második Harmadik Leggyorsabb kör Poz. 2013 MotoGP Ducati GP13 0 2 0 0 0 0 0 21. 2012 MotoGP Yamaha YZR-M1 0 16 0 0 0 0 0 10. 2011 MotoGP Yamaha YZR-M1 0 16 4 1 1 2 1 5. 2010 MotoGP Yamaha YZR-M1 1 17 2 0 1 1 0 6. 2009 MotoGP Yamaha YZR-M1 0 1 0 0 0 0 0 20 2009 World Superbike Yamaha YZF-R1 11 28 17 14 2 1 6 1. 2008 MotoGP Suzuki GSV-R 0 3 0 0 0 0 0 19. 2008 AMA Superbike Suzuki GSXR-1000 15 19 18 10 8 0 11 1. 2007 AMA Superbike Suzuki GSXR-1000 15 19 19 8 11 0 9 1. 2007 AMA Superstock Suzuki GSXR-1000 7 8 7 7 0 0 6 1. 2006 AMA Superbike Suzuki GSXR-1000 13 19 17 10 6 1 9 1. 2006 AMA Supersport Suzuki GSXR-600 0 7 1 0 0 1 0 14. 2005 AMA Superbike Suzuki GSXR-1000 0 17 14 1 6 7 1 2. 2005 AMA Supersport Suzuki GSXR-600 0 10 0 0 0 0 0 4. 2004 AMA Superstock Suzuki GSXR-1000 4 11 4 2 2 0 2 5. 2004 AMA Supersport Suzuki GSXR-600 2 11 3 1 2 0 2 4. 2003 AMA Formula Xtreme Suzuki GSXR-600 1 10 7 5 0 2 1 1. 2003 AMA Supersport Suzuki GSXR-600 0 11 3 1 0 2 0 9. 2003 AMA Superbike Suzuki GSXR-1000 0 5 0 0 0 0 0 54. 2002 AMA Supersport Suzuki GSXR-600 0 10 0 0 0 0 0 9. 2002 AMA Formula Xtreme Suzuki GSXR-600 0 10 0 0 0 0 0 6.
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Poz. Pont 2008 MotoGP Suzuki QAT ESP POR CHN FRA ITA CAT GBR 14 NED GER USA 8 CZE RSM IND 6 JPN AUS MAL VAL 19. 20 2009 MotoGP Yamaha QAT JPN SPA FRA ITA CAT NED USA GER GBR CZE IND SMR POR AUS MAL VAL 7 20. 9 2010 MotoGP Yamaha QAT5 SPAKi FRAKi ITA7 GBR3 NED4 CAT6 GER8 USA6 CZE4 IND2 SMR6 ARA5 JPN8 MAL4 AUS5 PORDNS VAL4 6. 176 2011 MotoGP Yamaha QAT6 SPARet PORRet FRA6 CAT3 GBRRet NED1 ITA4 GER5 USA4 CZE5 IND3 RSM6 ARA5 JPN6 AUSDNS MALC VAL2 5. 176 2012 MotoGP Yamaha QAT11 SPA11 POR8 FRA16 CAT10 GBR5 NED4 GER4 ITA11 USARet INDRet CZERet RSM5 ARA5 JPNRet MALRet AUS VAL 10. 88 2013 MotoGP Ducati QAT10 AME13 SPA FRA ITADNS CAT NED GER USA INDDNS CZE GBR RSM ARA MAL AUS JPN VAL 21. 9
Teljes Superbike-eredménylistája
Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Poz. Pont V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 2009 Yamaha AUS16 AUS1 QAT1 QAT1 SPARet SPA2 NED1 NEDRet ITA15 ITA1 RSA3 RSARet USA1 USA1 SMR1 SMR9 GBR1 GBR1 CZERet CZE1 GER1 GER2 ITA4 ITA5 FRA1 FRA4 POR1 POR5 1. 462
Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldal Profil – AMAProRacing.com Profil – Rockstar69.com Profil – WorldSBK.com
Kategória:Amerikai motorversenyzők Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Superbike-versenyzők Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek