Gajdátsy Árpád Béla (Bécs, 1887. január 16. – Nagyenyed, 1952. szeptember 14.) római katolikus lelkész, vértanú.
Élete A gimnáziumot Budapesten végezte el. Érettségi után, 1904-ben jelentkezett a jezsuita rendbe, 1908-1912-ben Kalocsán és Pozsonyban filozófiát tanult. Teológiai tanulmányait Innsbruckban kezdte el, majd amikor egy tantárgyból nem kapott kitűnő minősítést, kilépett a rendből 1917-ben. 1918-ban jelentkezett a gyulafehérvári teológiára, majd még abban az évben Majláth Gusztáv Károly püspök pappá szentelte. Egy ideig Kolozsváron volt káplán, majd Marosvásárhelyen és Nagyszebenben lett plébános. 1924-ben a püspök ceremonáriusa lett Gyulafehérváron. 1926-tól püspöki titkárként tevékenykedett. Majláth püspök halála után a pápa őt szerette volna püspöknek, ő azonban a jelölést nem fogadta el, viszont az ő ajánlatára került a jelöltek listájára Márton Áron, akiből az új erdélyi püspök lett. Azon felül, hogy megjövendölte az egyházüldözés várható részleteit, egyúttal a mártír egyház életbenmaradásának stratégiáját is kidolgozta. 1945-ben Márton püspök kinevezte Gajdátsyt a teológia doktorává, majd miután a püspököt letartoztatták, ő lett a titkos ordinárius. Mikor erre fény derült, 1951. március 10-én a Securitate Sándor Imre nagypréposttal együtt letartóztatta, majd 25 év kényszermunkára ítélték. 1952. január 10-én több erdélyi magyar paptársával együtt ítélték börtönbüntetésre kémkedés és hazaárulás vádjával, Zsilaván huzamosabb időt töltött magánzárkában. A nagyenyedi börtönben halt meg, holttestét jeltelenül temették el, ma sem lehet tudni sírjának helyét.
Források Egyházközségi apostol, Csíkszereda, 2009. november 1. Magyar katolikus lexikon
További információk
Incze Dénes: Erdély katolikus nagyjai. Tusnádfürdő, [Szerző], 2003. Marton József - Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai. Kolozsvár, Gloria, 1999. Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti névtára. Bp.-Kolozsvár, Szent István Társulat-Verbum, 2009. Hetényi Varga Károly: Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában. II. A kalocsa-bácsi, csanádi, erdélyi, nagyváradi egyházmegyék üldözött papjai. Abaliget, Lámpás, 1994.
Kategória:Romániai magyar egyházi személyek Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Nagyenyediek Kategória:Bécsiek Kategória:1887-ben született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:A kommunizmus üldözöttjei Romániában Kategória:Bebörtönzött egyházi személyek Kategória:Magyar politikai foglyok Romániában