A 2010-es magyarországi országgyűlési választás volt a hatodik a rendszerváltás után. Sólyom László köztársasági elnök január 22-én tűzte ki a választás napját: az első fordulóra április 11-én, a másodikra április 25-én került sor.

A választás eredményeképpen a 4 párt és egy független jelölt jutott be a parlamentbe: Fidesz-KDNP (263 fő), MSZP (59 fő), Jobbik (47 fő), LMP (16 fő) és a független Molnár Oszkár.

Választási rendszer

bélyegkép|jobbra|300px|Az Országház főbejárata A magyar választás 2010-ben kétfordulós, kétszavazatos, a töredékszavazatokat visszaszámláló rendszer volt, amely kombinálta a többségi (egyéni) és az arányos (pártlistás) mandátumokat. A 386 fős parlamentbe 176-an egyéni választókerületből, minimum 58-an országos és maximum 152-en területi pártlistákról juthattak be. Pártlistáról akkor lehetett mandátumot szerezni, ha az adott listára országosan több mint 5%-nyi szavazatot adtak le.

A választók közvetlenül a lakóhelyük szerinti egyéni jelöltekre és területi listákra (19 megyei és 1 fővárosi) szavaztak. Az országos listákra közvetlenül nem lehetett szavazni: ezeken az úgynevezett töredékszavazatokat gyűjtötték össze.

Egyéni képviselőjelölt az lehetett, aki legalább 750 ajánlószelvényt tudott összegyűjteni. Területi listát azok a pártok állíthattak, amelyek a területhez tartozó egyéni kerületek legalább negyedében, de legalább két kerületben tudtak jelöltet állítani. Országos listát azok a pártok állíthattak, amelyeknek legalább hét területi listája volt.

A rendszer egyik problémája az volt, hogy az egyéni választókerületek határai 1989 óta változatlanok voltak, miközben az egyes térségek lakossága változott: 2010-ben a legkevesebb és a legtöbb szavazót magába foglaló körzet között már 2,5-szeres volt a különbség. Ennek orvoslására 2005-ben az Alkotmánybíróság kötelezte az Országgyűlést 2007-es határidővel, de erre végül csak 2012-ben került sor az új választási törvény elfogadásával.

A választás időpontja A választásra az Alkotmány alapján az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május havában kerül sor. A konkrét időpontot a köztársasági elnök jelöli ki, legkésőbb 72 nappal a szavazás időpontja előtt. A szavazás napja nem eshet nemzeti ünnepre vagy munkaszüneti napra, illetve az azok előtti vagy utáni napra. A választást a szokásjog szerint vasárnap szokták tartani. Sólyom László korábbi nyilatkozataiban egyértelművé tette, hogy a lehető legkorábbi időpontra tervezi kitűzni a választást, és ennek megfelelően is cselekedett (április első vasárnapja húsvétra esett, így az nem jöhetett szóba).

Ugyanakkor a külképviseleti szavazásra kijelölt egyik nap éppen ez az április 4-e, húsvét vasárnapja volt, ami munkaszüneti nap előtti nap és az 1989. évi XXXIV. törvény (választási törvény) 47. § (2) pontja szerint tiltott nap.Tiltott időpontra írta ki a választásokat az államfő? – Népszabadság, 2010. február 1.

Végül, az első forduló április 11-én, a második forduló április 25-én volt.

Szavazás külföldön Azok is szavazhattak, akik nem tartózkodtak Magyarország területén. A külképviseleti névjegyzékbe 2010. március 19-ig lehetett kérni a felvételt. Az első fordulós szavazás a magyarországinál egy héttel korábban, országonként változó módon április 3-án vagy 4-én, a második forduló pedig április 24-én vagy 25-én volt.Külképviseleti szavazás helye és ideje – Országos Választási Iroda

Előzmények

A 2006-os országgyűlési választás után Gyurcsány Ferenc alakított kormányt az MSZP és az SZDSZ támogatásával. Miután szeptember 17-én kiszivárgott az MSZP-frakció előtt elmondott, őszödi beszéd néven elhíresült beszéde, tiltakozások és utcai zavargások kezdődtek. Az ellenzék Gyurcsány lemondását követelte, de az Országgyűlés október 6-án bizalmat szavazott neki.

A kormány számára kudarccal végződő 2008-as népszavazás után Gyurcsány felmentette Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, Orbán Viktor pedig egy előrehozott választás szükségességéről beszélt. A miniszter felmentésére válaszul az SZDSZ 2008. április 30-i hatállyal kilépett a koalícióból.

2009 februárjában a Fidesz kezdeményezte az Országgyűlés feloszlatását és előrehozott választást, ezt azonban a parlamenti többség elutasította.„A Fidesz-KDNP határozati javaslatát 170 igen, 204 nem és 1 tartózkodás mellett, a népi kezdeményezést hasonló arányban, 170 igen és 205 nem szavazattal utasította el a Ház.”

Miután az SZDSZ is meglebegtette az előrehozott választás lehetőségét, 2009. március 21-én Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal távozni kíván a kormány éléről. Ezután a Fidesz mellett Sólyom László köztársasági elnök és Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnök is új választást sürgetett. Erre azonban nem került sor, mivel az MSZP és az SZDSZ támogatta Bajnai Gordon kormányalakítását.

Az előrehozott választás igénye még 2009 őszén is felbukkant, hírlapi értesülések szerint a 2010-es költségvetés elfogadása után oszlathatták volna fel a parlamentet.

Kampány Előkészületek

A szocialisták már 2009 tavaszán elfogadták budapesti listájukat, és bár októberben felmerült módosításának lehetősége, ezt végül nem tették meg.

2009. november 2-án az LMP ajánlószelvény-regisztrációval megkezdte felkészülését. November közepén az MSZP sikerkampányba kezdett óriásplakátokon, sajtóhirdetéseken és a háztartásokba eljuttatott brosúrákon. Néhány héttel később a Fidesz szintén óriásplakátokon kampányolt. 2017-ben kimutatták, hogy az Állami Számvevőszéknek beadott jelentésben a Fidesz a ténylegesnél kisebb kampányköltést tüntetett fel, és így egyes vélemények szerint választási csalással jutott 2/3-hoz.Tényleg nem érdekli az ügyészséget, hogy 2010-ben választási csalás történt?

A Fidesz egyéni választókerületi jelöltjeiről hónapokig egyeztettek Orbán Viktor pártelnök felcsúti házában. A jelöltek névsorát december 14-én fogadta el a párt választmánya; a 176 választókerület csaknem kétharmadában az a jelölt indult, aki 2006-ban is. December 17-én a Jobbik bejelentette, hogy miniszterelnök-jelöltjük Vona Gábor lesz, Morvai Krisztinát pedig köztársasági elnöknek jelölik.

Január elején információk láttak napvilágot arról, hogy az MDF és az SZDSZ választási együttműködésre készül. Bár az érintettek ezt először tagadták, január 12-én az MTI megerősítette, hogy a körvonalazódó megállapodás szerint az MDF listáján befutó helyet kaphatnak SZDSZ-es politikusok. Az Index úgy értesült, hogy az együttműködés az egyéni választókerületekre is kiterjed; az MDF-nek az együttműködés a szabad demokraták szervezeti háttere és pénzügyi támogatói miatt előnyös.Ha a két párt közös listát állított volna, a választási törvény alapján 5 helyett 10 %-ot kellett volna a bejutáshoz elérniük. Ezt másféleképpen is elkerülhették volna, például közös szervezet létrehozásával. Sajtóhírek szerint ezen a listán a Kapolyi László vezette Magyarországi Szociáldemokrata Párt is helyeket kapott volna.

A Fidesz-KDNP január 14-én önkéntestoborzásba kezdett, és ehhez köztéri plakátokat is felhasznált. A felhívásra a párt tájékoztatása szerint január 28-ig több mint ötvenezer önkéntes jelentkezett, és 41 ezer ember összesen 130 millió forinttal támogatta a kampányt. A Jobbik január 16-án tartotta kampánynyitó rendezvényét Budapesten, ahol bemutatták választási programjukat, a párt egyéni képviselőjelöltjei pedig esküt tettek.

Hivatalos kampány

A kampány hivatalosan január 22-én kezdődött, amikor Sólyom László köztársasági elnök kiírta a választás időpontjait. A kampányidőszak ezzel a rendszerváltás óta a legrövidebb, 79 napos lett, de valójában a kampány ekkor már javában tartott: a Fidesz és az MSZP országszerte óriásplakátokon hirdette üzeneteit, vívott nyilatkozat- és hirdetési háborút a nyugdíjakról.

A Fidesz kockázatminimalizáló kampánnyal tartotta a közvélemény-kutatásokban látszó előnyét. Ennek jeleként az ingatlanadóról a párt álláspontjától eltérő véleményt megfogalmazó Mádi Lászlót azonnal leváltották képviselő-jelöltségéről. Az MSZP Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest léptette vissza a korábban általa felügyelt BKV-nál kirobbant korrupciós botrány miatt.

bélyegkép|jobbra|300px|Választási plakátok a Békés megyei 6-os egyéni választókerületben (Orosháza) Az LMP január 30-31-én tartotta kampánynyitó kongresszusát, ahol elfogadták az országos listát. A párt kampányköltéseit nyilvános kampányszámlán vezette.

Február elejére véglegesült a nehezen tető alá hozott MDF-SZDSZ együttműködés: a liberálisok jelöltjei az MDF országos listáján kaptak helyet, Budapesten és néhány vidéki választókerületben közös egyéni jelölteket indítottak. Eközben a BKV-botrány miatt előzetes letartóztatásba helyezték Mesterházy Ernőt, az SZDSZ befolyásos háttéremberét, aki kulcsszerepet játszott a két párt együttműködésében is.

Február 5-én tartotta szokásos (12.) évértékelő beszédét Orbán Viktor. A párt kampánystratégiájának megfelelően óvatosan, a konkrétumokat kerülve beszélt: nagy célokat vázolt fel, de nem tért ki az ezekhez vezető eszközökre. Céljuk kétmillió ajánlószelvény volt, és ebből február 17-ig 850 ezret gyűjtöttek össze.

Az MDF listáját vezető Bokros Lajos február 16-án e-mail-ben visszalépéssel fenyegette meg a párt vezetőit, mivel továbbra sem csitultak az SZDSZ-szel kötött együttműködés miatt kirobbant belső harcok, és a párt több vezetője távozott. A párt spontánnak szánt, vágatlan bemutatkozó videókat töltött fel jelöltjeiről a honlapjára. Az ezekből készült, a kínos pillanatokra és hibákra koncentráló tízperces válogatás gyorsan népszerűvé vált a videómegosztókon.

Az MSZP február 20-án tartotta hivatalos kampánynyitó rendezvényét a budapesti SYMA csarnokban. Két nappal később, az Országgyűlés utolsó ülésén Bajnai Gordon miniszterelnök politikai oldalak fölé emelkedő, egyszerre dicsérő és megrovó stílusú beszédében tanácsokat fogalmazott meg a következő kormánynak, egyúttal a Jobbik elleni összefogásra szólította fel a pártokat. Bár a miniszterelnök a kormány állítása szerint nem kampányolt, számos fejlesztési projektet tekintett meg vagy adott át, ami klasszikus eredménykampánynak tekinthető.

bélyegkép|jobbra|300px|Fideszes faház, MSZP-s sátor A három legnépszerűbb párt: a Fidesz, az MSZP és a Jobbik az eredeti tervek szerint egy időben, egymástól néhány száz méter távolságban tartotta volna március 15-i megemlékezését, de a konfliktusok elkerülése érdekében a Fidesz megváltoztatta rendezvényének helyét, később az MSZP annak időpontját. A Jobbik nagykoalíciós szándékokkal vádolta meg a két nagy parlamenti pártot.

Március 11-én nyilvántartásba vették a Jobbik 176. egyéni jelöltjét is, ezzel a radikális párt minden választókerületben jelöltet tudott indítani. A Fidesz közben összegyűjtötte a célul tűzött 2 millió ajánlószelvényt.

A Republikon Intézet által szervezett vitán leginkább az MDF és az LMP listavezetője, Bokros Lajos és Schiffer András küzdött a liberális szavazók szimpátiájáért. Ez a két párt egyébként a három nagynál jóval nehezebben gyűjtötte össze ajánlószelvényeit. Lévai Zoltán, az MDF budapesti elnöke másfél héttel a szelvények leadásának határideje előtt azt nyilatkozta, hogy törvényes módon nincs esélyük budapesti listát állítására, és kritizálta az országos vezetést az SZDSZ-szel kötött, de szerinte a liberálisok által be nem tartott megállapodás miatt. Nyilatkozata után kizárták a pártból.