A CR.42 Falco („Sólyom”)A CR a Fiat részlegének vezetője, Celestino Rosatelli monogramját jelenti. olasz fejlesztésű együléses, kétfedelű vadászrepülőgép volt, melyet a Fiat Aviazione gyártott a CR.32 leváltására, elsősorban az Olasz Légierő (Regia Aeronautica) részére, melyet a második világháborút megelőzően hadrendbe állítottak. A típust a Fiat Aviazione turini gyárában gyártották, melyet több ország is rendszeresített: kis darabszámban Belgium, Svédország és Magyarország légiereje. Több mint 1800 darab épült, mellyel a legnagyobb példányszámban gyártott, a világháborúban bevetett olasz repülőgéppé vált. Az utolsó Fiat-kétfedelű volt, amely frontszolgálatba is lépett. A RAF hírszerző szolgálata (RAF Intelligence) dicsérte manőverező képességét és sérülésállóságát: „the plane was immensely strong”.Haining 2005, pp. 8, 15.
Története Maga a típus egy evolúciós tervezési folyamat végállomásának tekinthető, amelynek alapjait a Fiat CR.30-as sorozattal fektették le még 1932-ben. Az akkori Olasz Légierő (Regia Aeronautica) megbízásából megkezdett fejlesztés eredményeként a CR.32-t sikeresen alkalmazták a spanyol polgárháborúban 1937-től és jelentősnek tekinthető exportsikereket is elértek vele, hiszen kilenc ország légiereje állította hadrendjébe. Ezt a típust, amely akkor a Fiat legfejlettebb vadászrepülőgépe volt, Fiat A.30 típusú tizenkét hengeres soros benzinmotor hajtotta. Egy némileg módosított sárkányszerkezetet soros (CR.33), majd csillagmotorokkal szereltek fel (CR.40 és CR.41). A repülőkísérletek során alakult ki a CR.42 végleges szárnyelrendezése és térrácsos vázszerkezete, melyre egy turbófeltöltővel segített A.74R1C.38 típusú léghűtéses, tizennégy hengeres, kétkoszorús csillagmotort szereltek fel, amely az amerikai Pratt & Whitney R–1830-ason alapult. A motor egy szintén amerikai licenc alapján gyártott háromtollú légcsavart forgatott meg (Fiat–Hamilton Standard 3D.41–1), átmérője 2,9 méter volt. A fémvázas szárnyak könnyű acél és dúralumínium ötvözetű elemekből álltak, a borítás a kor szokásai szerint vászon lett. A repülőgép csúcssebessége már az egyfedelű repülőgépek sebessége alatt maradt, 438 km/h-s sebességet ért el 5300 méteren és 342 km/h-t földközelben. Emelkedőképessége korszerűnek volt mondható (11,9 m/s), 1000 méterre 1 perc 25 másodperc alatt, 6000 méterre 7 perc 20 másodperc alatt kapaszkodott fel. A felszálláshoz 210 méternyi, a leszálláshoz pedig 340 méternyi úthosszt igényelt.
1936-ban az olasz Légügyi Minisztérium (Ministero dell'Aeronautica) vadászrepülőgép-tenderét nem nyerte meg (a Fiat G.50 és a Macchi MC.200 társaságában), mégis a Saettával párhuzamosan rendeltek a típusból, a sikeres CR.32-esek leváltására. A spanyol polgárháborúban bevetett elődtípussal az olasz pilóták igazoltan lelőttek 48 SB–2-t, 242 I–16-ot és 240 I–15-öt, 73 gép elvesztése árán. Ezen felül több mint százra teszik a meg nem erősített, nem igazolható lelövések számát. A légierő vezérkara azonban nem vonta le a megfelelő következtetéseket, ugyanis a jobban és korszerűen képzett olasz pilóták zömében gyengén kiképzett ellenféllel csaptak össze. Alapvetően az első világháborúból örökölt manőverező légiharc elvárásainak felelt meg, ami az új háború küszöbén már nem volt elégséges. Mégis 1938. február 10-én a légügyi miniszter (Ministero dell'Aeronautica) megrendelt két-két prototípust a CR.40, CR.41 és CR.42 változatokból, a teszt lefolytatására a torinói Aeritalia repülőterét jelölték ki, Valentino Cus berepülőpilóta vezetésével. A tesztelési sorozat befejezését követően – mely alatt a soros motorral felszerelt Ca.165 prototípussal is összemérték – végül a CR.42 lett kiválasztva a sorozatgyártásra. Noha sebessége alatta maradt az 1930-as évek második felében elterjedő egyfedelű vadászrepülőgépek sebességénél, fordulékonysága, illetve alacsony sebességnél is stabilan repülhető mivolta miatt kedvelték a pilóták. Erős sárkányszerkezete ellenállónak bizonyult ellenfeleinek a második világháború korai szakaszában alkalmazott gyenge fegyverzetével szemben, azonban a RAF Spitfire-einek sebesség- és tűzerőfölényében rendre alulmaradtak, a típus gyakorlatilag elavulttá vált 1941-től. A háború további szakaszaiban alacsonytámadó és éjszakai vadász feladatköröket kaptak. A gyár az 1940-es évek elején további kísérleteket végzett a sárkány egyéb hasznosításával kapcsolatban (úszótalpas és DB 601-es motorral felszerelt változatok), azonban a biplán–monoplán különbség egyre markánsabban megmutatkozott, a kétfedelű repülőgépek kora lejárt.
Egyértelmű adatok nem ismertek, hány darab épült meg pontosan a hat fő és a kis számú egyéb változatból. A legvalószínűbb adat az 1819 darab, amelyben benne van a Luftwaffének gyártott 63 darab (más források szerint 51 darab) és a 140 darab külföldre gyártott mennyiség is. 1942 végén leállították a gyártását.
A típus szerkezete csővázas, térhálós rácsostartó, a rúdelemek ötvözött acélcsövekből készültek, a keresztbordák acéllemez idomok. Duplaszárnyas, az alsó szárny kisebb fesztávolságú mint a felső (ez az ún. sesquiplane azaz a „másfélfedelű” elrendezés), mindkettő acél vázanyagú, vászon borítású, akár csak a törzs. A csillagmotor a törzsszerkezethez ferde dúcokkal támaszkodik, burkolata NACA-áramvonalazó burkolat, légcsavarja acél. A motor mögé acél tűzfalat építettek be, a kabinbelső a kornak megfelelő elrendezésű, nyitott kabintetővel. Ez utóbbi később korlátozta a csúcsmagasságot és az éghajlati és időjárási viszonyokra is komolyabban kellett figyelni üzemeltetése során (pl. tél, eső és porviharok). Futóműve mereven lett rögzítve a törzsszerkezet rácspontjaihoz, a futókerekeket áramvonalazó burkolattal látták el. Mozgékonyságát a nagyon alacsony szárnyterhelésnek köszönheti, harcászati képességeit pedig erősebb beépített fegyverzettel és rádióberendezésekkel növelték. A támadó változatokat helyenként páncélozták is. A beépített fegyverzet a motor fölött került elhelyezésre, a két géppuska a légcsavarkörön belül tüzelt. A világháború középső szakaszától az alsószárny alá függeszthető géppuskakonténereket is alkalmaztak.
Típusváltozatok thumb|400px|Fiat C.R.42 Falco CR.42 A sorozatgyártás első változata. Fegyverzete egy 12,7 mm-es és egy 7,7 mm-es géppuskából állt. CR.42bis növelt fegyverzetű változat, a 7,7 mm-es géppuskát egy másik 12,7 mm-essel váltották fel. A magyar légierő az olasz fegyvereket igyekezett magyar fejlesztésű GKM-re cserélni. Nem sikerült átszerelni az összes gépet. CR.42CN Éjszakaivadász-változat, mely motorkipufogóit lángrejtőkkel látták el, illetve reflektorral szerelték fel. CR.42 Egeo Az Égei-tenger feletti járőrözésre felszerelt változat, mely egy 80 literes külső üzemanyag-tartályt tudott hordozni. CR.42ter Növelt tűzerejű változat, melynél a motor fölötti két géppuskát két szárny alattival is kiegészítették. Az AS-hez hasonló (vagy megegyezik vele). CR.42N Éjszakai vadász változat CR.42AS (Africa Settentrionale) Afrikai légkörre, és alacsonytámadó feladatkörre felkészített változat. A két motor fölé beépített géppuskát további kettővel egészítették ki, melyeket az alsó szárny alatt levő 100-100 kilós csomópontokra függesztettek fel. Sivatagi homok-szűrőt szereltek a motorba, mellyel megakadályozták a motor homok okozta teljesítményvesztését. A szűrő nélküli motor néhány órás üzem során tönkrement. CR.42B (Biposto) Kétüléses kiképző változat. A törzset meghosszabbították hátrafelé a hátsó ülés részére, mely így 68 centiméterrel lett hosszabb (8,94 m) az eredeti változatnál, magassága azonban 23 centiméterrel csökkent, szerkezeti tömege pedig 40 kg-mal nőtt, össztömege 2300 kg lett. Csúcssebessége mindössze 8 km/h-val volt kevesebb 5300 méteren az eredetinél (430 km/h). Körülbelül 40 darab épült belőle az Augusta és Caproni gyárakban Trentóban. A második világháború utolsó évében a megmaradt példányokat két géppuskával is felszerelték. I.CR.42 Úszótalpas, vízirepülőgép-változat, kísérleti jelleggel kezdték meg a fejlesztést 1938-ban, és csak egy példányt építettek át 1940-ben. A munkákat a tirrén-tenger parti CMASA gyár végezte Marina di Pisában (Pisa része). A repülési teszteket 1941-ben kezdték meg a Vigna di Valle bázison a Braccio-tavon, Észak-Rómában. Csúcssebessége 423 km/h lett, hatótávolsága 950 km egy 9000 méteres körben. Üres tömege 1720–1850 kg közötti, teljes tömege 2295–2425 kg (körülbelül 124 kilogrammal nőtt a tömege az eredetihez képest). CR.42DB Soros motorral felszerelt változat. A német 12 hengeres Daimler–Benz DB 601 típusú motort építették be az MM 469 jelzésű tesztpéldányba, amellyel Valentino Cus repült először 1941 márciusában, a Róma melletti Guidonia repülőteréről. A nagy teljesítményű motor 518 km/h-ra gyorsította a gépet, hatósugara 1250 km-re, csúcsmagassága 10 600 méterre nőtt. A projektet mégis törölték, mert nyilvánvalóvá vált a kétfedelű szárny által keltett nagyobb légellenállás, alacsonyabb sebesség és nagyobb üzemanyag fogyasztás. Sohasem került gyártásba ez a fejlesztett változat, de mégis, ezzel a motorra felszerelve gyakorlatilag a leggyorsabb sorozatban gyártott kétfedelű repülőgép címet is viselhette volna. CR.42LW A Luftwaffe által üzemeltetett, éjszakai bevetésekre felkészített, a partizánok ellen bevetett repülőgép. CR.42 „Bombe Alari” Bombavetésre alkalmas változat. Maga a becenév nem volt hivatalos, mégis széleskörűen használták. Az átalakított vadászgépeken megerősítették a törzsközepet a támadó feladatkör ellátására. A két szárny alatti pilonra 50–50 kilós bombákat hordozhatott, de gyakran 100–100 kilósokat is bevetettek, a Fiat G.20 és Macchi C.200-asokhoz hasonlóan.
Megrendelő és üzemeltető országok A megrendelő Olaszországon kívül további hat haderő állította szolgálatába a típust. A külföldi légierők közül a Magyar Királyi Honvéd Légierő volt az első megrendelő, majd őt a belga és a svéd királyi légierők követték. Olaszország kiugrása a „tengelyből”, majd a fel nem mentett északi térség visszacsatolásával a Luftwaffe is hadrendjébe szervezte a korábban olasz gépek egy részét (és új gyártásúakat is), melyekkel a háború végéig repültek CR.42LW jelzéssel, illetve a dél-afrikai légierő is üzemeltetett az olasz RA-tól zsákmányolt pár példányt. A háborút követően a megmaradt gépekből az iraki királyi légierő is átvett példányokat. Napjainkra négy példány maradt fenn, közülük csak egy repülőképes (lásd a Megmaradt példányok című fejezetet).
A belga légierő (Aéronautique Militaire) 1939-ben 40 darab CR.42-t rendelt, összesen 40 millió belga frank értékben.Skulski 2007, p. 47. Az első gép 1940. március 6-án érkezett meg, a gépállományból egy megsemmisült leszállás közben. A gépeket az Evere Établissements Généraux de l'Aéronautique Militaire intézet vizsgálta át és módosította. Az első hadrendi század a II. vadászosztály (IIème Group de Chasse) állományába tartozott, a Nivelles-i repülőtéren állomásoztak Brüsszeltől délre, 15 repülőgéppel. A későbbi alakulatok a beérkező gépek átvétele után álltak fel.