Haddaway (Trinidad és Tobago, 1965. január 9. –), születési nevén: Alexander Nestor Haddaway trinidadi énekes, aki 1993-ban vált ismertté a "What Is Love" című dalával, ami az eurodance egyik legismertebb slágere lett.
Élete Egy holland–trinidadi vegyesházasságból született, gyerekkorában szülei válása után apjával Európába költözött, majd az USA-ba települt át. A középiskolát Marylandban végezte el 1983-ban, ahol az iskola zenei életében aktívan részt vett. 1989-ben Európába tért vissza, Kölnben telepedett le, ahol focizott, emellett koreográfusként dolgozott.
1993-ban lett ismert a zenei világban, ugyanis ebben az évben jelent meg első albuma Haddaway címmel, amiről az első kislemeze, a What Is Love lett, ami Európa számos országában a listákat vezette, Németországban és az Egyesült Királyságban a 2. helyre került fel, ez év nyarán fellépett Olaszországban a Festivalbaron.
Ezt követte a "Life", utána I miss you, Rock my heart. 1995-ben jelent meg a Drive című albuma, erről a "Fly Away", "Catch a Fire" és a "Lover be thy name" című dalok lettek ismertek. 1998-ban a Diszkópatkányok című film miatt, újra népszerűvé vált a What is love című dala, ezt a dalt a diszkók a mai napig játsszák.
2008-ban ő adta ki az "I love the 90s" című albumot Dr. Alban közreműködésével.
Diszkográfia
Stúdióalbumok Cím Megjelenés Legmagasabb slágerlistás helyezés Díjak, elismerések GER AUS AUT FIN FRA NL NOR SWE SWI UK US The Album Megjelenés: 1993 május Label: Coconut Formátum: LP, CD, MC 5 73 12 — 17 16 5 3 2 9 111 GER: Platina and Gold in the UK and in France for shipments of 100,000. AUT: Arany FIN: Arany FRA: Arany SWE: Arany SWI: Platina UK: Arany The Drive Megjelenés: 1995 június 26 Label: Coconut Formátum: LP, CD, MC 32 — 27 18 — 54 — — 10 — — Let’s Do It Now Megjelenés: 1998 december 28 Label: Coconut Formátum: CD — — — — — — — — — — — My Face Megjelenés: 2001 szeptember 3 / 2002 július 2 Label: Terzetto Formátum: CD — — — — — — — — — — — Pop Splits Megjelenés: 2005 július 18 Label: Coconut Formátum: CD, Digitális letöltés — — — — — — — — — — — Gotta Be Megjelenés: 2011 november 4 Formátum: CD, Digitális letöltés — — — — — — — — — — — "—" nem volt slágerlistás helyezés.
Válogatásalbumok Cím Megjelenés All the Best: His Greatest Hits Megjelenés: 2001 április 10 Label: Sony BMG Formátum: CD, MC Best of Haddaway: What Is Love Megjelenés: 2004 január 5 Label: BMG Special Products Formátum: CD, Digitális letöltés
Kislemezek Év Dal Legmagasabb slágerlistás helyezés Díjak, jelölések Album GER AUSAustralian (ARIA) peak chart positions: Top 50 peaks: Top 100 peaks: "Rock My Heart": "Fly Away": AUT FIN FRA IRE NL SWE SWI UK US 1993 "What Is Love" 2 12 1 1 1 1 1 2 1 2 11 GER: Platina AUS: Arany AUT: Platina SWE: Arany UK: Arany US: Arany The Album "Life" 2 34 2 1 5 3 3 1 2 6 41 GER: Platina AUT: Arany SWE: Arany "I Miss You" 18 44 11 4 16 13 21 36 17 9 — 1994 "Rock My Heart" 10 83 12 4 11 9 12 17 10 9 — "Stir It Up" — — — — — — — — — — — 1995 "Fly Away" 25 230 16 1 23 28 9 14 9 20 — The Drive "Catch A Fire" 38 — 30 14 — — 17 — 20 39 — "Lover Be Thy Name" 65 — — 17 — — — — — — — 1997 "What About Me" — — 24 — — — — — — — — Let's Do It Now 1998 "Who Do You Love" 93 — — — — — — — — — — "You're Taking My Heart" — — — — — — — — — — — 2001 "Deep" — — — — — — — — — — — My Face / Love Makes 2002 "Love Makes" 81 — — — — — — — — — — 2003 "What Is Love Reloaded" 51 — 49 — — — 100 — — 92 — 2005 "Spaceman" 67 — — — — — — — — — — Pop Splits 2007 "Follow Me" — — — — — — — — — — — rowspan="5" 2008 "I Love 90's" (with Dr. Alban) — — — — — — — — — — — 2009 "What Is Love 2k9" (with Klaas) 60 — 37 — 5 — — 49 — — — 2010 "You Gave Me Love" — — — — — — — — — — — 2012 "Up And Up" (with The Mad Stuntman) — — — — — — — — — — "—" nem volt slágerlistás helyezés.
Megjegyzések
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos oldal
Kategória:Popénekesek Kategória:Eurodance Kategória:Trinidad és Tobago Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Élő személyek