jobbra|bélyegkép|A Warren-jelentés A Warren-jelentés a John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke ellen elkövetett halálos merénylet körülményeit kivizsgáló bizottság jelentése. A „Kennedy elnök meggyilkolását kivizsgáló elnöki bizottság”, nem hivatalos nevén a „Warren-bizottság” 1963. november 29-én alakult meg Lyndon B. Johnson frissen felesküdött elnök, Kennedy volt alelnöke általi felkérésre. A bizottság feladata John F. Kennedy halálának kivizsgálása volt. A bizottság megkapta a képviselőház és a szenátus közös felhatalmazását, hogy tanúkat idézzen maga elé és hallgasson meg, és a bizonyítékok alapján készítse el jelentését az 1963. november 22-én a texasi Dallas-ban végrehajtott merénylettel kapcsolatban. A bizottság 889 oldalas jelentését 1964. szeptember 24-én adta át Johnson elnöknek, amit három nappal később nyilvánosság tettek. A végkövetkeztetés az volt, hogy Lee Harvey Oswald egymaga ölte meg Kennedy-t és sebesítette meg John Connally texasi kormányzót, illetve Jack Ruby szintén társak nélkül ölte meg Oswaldot két nappal a merénylet után. A bizottság által összeállított anyag azóta is vita tárgya, melynek alátámasztására és cáfolására is tettek kísérletet a későbbi tényfeltáró munkák.
Történet
1963. november 22-én Dallasban merényletet követtek el John Fitzgerald Kennedy az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke ellen. Az új elnöknek, Lyndon B. Johnsonnak úgyszólván első dolga volt, hogy egy bizottságot nevezzen ki a merénylet körülményeinek, és a merénylettel gyanúsított Lee Harvey Oswald meggyilkolásának kivizsgálására, és részletes beszámolót kérjen a vizsgálat eredményéről. A bizottság élére Earl Warren, a Legfelsőbb Bíróság elnöke került. Az elkészített vizsgálati anyag Warren-jelentés néven híresült el.
A bizottság tagjai bélyegkép|jobbra|300px|A Warren Bizottság benyújtja jelentését Johnson elnöknek Bizottsági tagok Earl Warren, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a bizottság vezetője Richard B. Russel, demokrata párti szenátor John Sherman Cooper volt indiai nagykövet, Kentucky állambeli republikánus szenátor Hale Boggs képviselő Gerald Ford konzervatív republikánus képviselő, később az Amerikai Egyesült Államok elnöke Allen Welsh Dulles a CIA J. F. Kennedy által menesztett volt igazgatója, a bizottság operatív vezetője John J. McCloy bankár, Kennedy volt tanácsadója, Johnson befolyásos texasi körének, a „8F”-nek egyik tagja
Az általános tanács tagja J. Lee Rankin, a bizottság vezető jogtanácsosa, 1953-tól, az Egyesült Államok helyettes főügyésze
Segéd tanácsnokok Francis William Holbrooke Adams Joseph A. Ball David W. Belin William T. Coleman, Jr. Melvin Aron Eisenberg Burt W. Griffin Leon D. Hubert, Jr. Albert E. Jenner, Jr. Wesley J. Liebeler Norman Redlich W. David Slawson Arlen Specter Samuel A. Stern Howard P. Willens (az Igazságügyi minisztérium összekötője)
Stábtagok Philip Barson Edward A. Conroy John Hart Ely Alfred Goldberg Murray J. Laulicht Arthur J. Marmor Richard M. Mosk John J. O'Brien Stuart R. Pollak Alfredda Scobey Charles N. Shaffer, Jr. Lloyd L. Weinreb
A vizsgálat menete A Warren-bizottság első hivatalos ülése 1963. december 5-én vette kezdetét, a Nemzeti Archívum (National Archives Building) épületének második emeletén, Washington, D.C.-ben. A bizottság üléseit elsősorban zárt ajtók mögött tartotta, de azok nem minősültek titkosnak.
A vizsgálatnál a bizottság kizárólag az FBI-ra (Federal Bureau of Investigation, Szövetségi Nyomozóiroda) és az USSS-re (United States Secret Service, az Egyesült Államok Titkosszolgálata) támaszkodott. Összesen 552 tanút kértek fel írásbeli, vagy szóbeli vallomástételre. Közöttük volt például Johnson elnök, illetve annak a háznak a házfelügyelője, ahol Oswald lakott. Noha a 889 oldalas Warren-jelentést 1964. szeptember 24-én adták át az elnöknek, és három nap múlva teljes terjedelmében nyilvánosságra hoztak 15 kötetnyi tanúvallomást és 11 kötetnyi bizonyítékot, közte 552 tanúvallomással és 3100 tárgyi bizonyítékkal, két hónappal később a bizottság további 26 kötetnyi iratot adott át az illetékeseknek,A „Kihallgatások” 26 kötetétMark Lane. Elsietett ítélet 12. o. amelyek jó részét 75 évre titkosították a National Archive általános, a kormány által indított szövetségi vizsgálatokra vonatkozó szabályzatának értelmében. A titkosítás célja: „azon ártatlan személyek védelme, melyek másként az ügy szereplőivel meglevő kapcsolataik miatt veszélynek lennének kitéve”.A National Archives tisztviselőjével, Dr. Robert Bahmer-rel készült interjú a New York Herald Tribune 1964. december 18-i számában, 24. oldal. Bár az iratgyűjtemény 98 százalékát 1992-re szabadon kutathatóvá tették, máig sokan várják a teljes paksaméta titkosításának 2039-es lejártát.
J. Edgar Hoover, az FBI főnöke, 1964. május 14-én vallomást tett a Warren-bizottság előtt. „Először: az elnököt Oswald lőtte le. Másodszor: semmiféle fajtájú, jellegű és természetű összeesküvéssel nem nem állott kapcsolatban. Semmiféle összeesküvésre nincs „szemernyi bizonyíték” sem.” A bizottság megállapításai megegyeztek az FBI következtetéseivel, és semmi újat nem tartalmaztak Kennedy elnököt Lee Harvey Oswald gyilkolta meg, őt pedig Jack Ruby ölte meg. A bizottság megállapítása szerint egyiküknek sem volt cinkosa, tettüket egyedül, bűntársak nélkül követték el. Az ország megkönnyebbült sóhajjal fogadta a jelentést.
Lee Harvey Oswald halálával kapcsolatos álláspont Oswald lelövésére a bizottság úgy reagált, miszerint a média munkatársainak osztoznia kell a Dallasi rendőrkapitánysággal a törvényesség fenntartásán esett csorba miatti felelősségében. Emellett a bizottság túlmenően a rendőrség „nem megfelelő" szervezésének megállapításán rámutatott, hogy „(a biztonság) ilyetén további hiányosságai közvetlen annak a döntésnek következménye, hogy a riportereket beengedik az alagsorba."
A bizottság véleménye szerint a rádió, a televízió és a sajtó részéről érkező nyomás, és Oswald átszállításával kapcsolatos információéhség okozta a biztonsági rendszabályok betartásának fellazulását, s ezen belül az alagsorba való bebocsátás hanyagságát, melynek révén Ruby behatolhatott oda s lelőhette Oswaldot. A bizottság rámutatott, hogy a „nem megfelelő sajtóazonosítók elfogadása szabad utat ad az egyszemélyes támadások elkövetőinek”. Oswald halálának okaként a bizottság a rendőrség képtelenségét jelölte meg Oswald titokban történő átszállítására, és az alagsori tömeg ellenőrzésére.
Oswald halálának következménye a bizottság szerint az volt, hogy „többé nem volt lehetséges az orgyilkosság teljes történetét normál igazságügyi eljárás keretében, a vádlott perének útján felderíteni”. A bizottság a fő vétkesnek a rendőrséget jelölte meg, de szintén javasolta a sajtó munkatársai számára egy új működési szabályzat kidolgozását, mely biztosítaná, hogy az információk megszerzése és a nyilvánosság elé tárása ne zavarja meg a folyamatban lévő bűnügyi nyomozásokat, bírósági pereket és egyének tisztességes jogi eljáráshoz való jogát."
A Tippit-gyilkossággal kapcsolatos állásfoglalás
A tanúk számából ítélve alapos munkát végzett a Warren-bizottság, mégis olyan fontos tanút, mint Frank Wright nem hallgattak ki és meg sem keresték. Frank Wright érhetett először a Tippit-gyilkosság színhelyére. Elmondta, az utcán egy rendőrségi autó állt, mellette egy férfi „Mintha épp abban a pillanatban esett volna össze...” Amikor Wright felpillantott, észrevette, hogy az autó előtt áll valaki, és a földön fekvő alakot nézi, ... „Egy darabig csak állt, bámulta – aztán beugrott a kocsijába, és szélsebesen elhajtott. Ócska, szürkés színű kétajtós kis kocsi volt, 1950-es, vagy 1951-es típusú.” Domingo Benavides teherautó-sofőr, aki kb. 8 méterre volt a gyilkosság helyszínétől a gyilkos távozása után odament a rendőrautóhoz, és annak rádióján 13 óra 16 perckor jelentette a gyilkosságot a Warren-jelentés szerint. Ugyanakkor Benavides azt vallotta: „Nem akartam kiszállni, és egyenesen odarohanni, mert hátha megint lövöldözni kezd”. Benavidest a bizottság nem idézte be. Tanúvallomását a bizottság egyik jogásza vette fel, melyben a tanú azt állította, látta Oswaldot a televízióban és az újságokban, mégis megtagadta, hogy Oswaldot, mint Tippit gyilkosát azonosítsa.
A rendőrség 13 óra 22 perckor adta le a személyleírást: „harminc év körüli, 170 cm magas, fekete hajú, sovány, megölt egy rendőrt, és fegyver van nála.” A bizottság szerint a személyleírás Helen Louise Markhamtől származik, aki azonban egy szóval sem említi, hogy látta volna Wrightot. Markham eskü alatt vallotta, hogy a gyilkosság 13 óra 06 perckor történt, de Oswald gyalog nem érhetett a lakásától a gyilkosság helyszínére ennyi idő alatt. A Warren-jelentés szerint „Ha leszámítjuk is Mrs. Markham vallomását, bőséges bizonyíték támasztja alá, hogy Oswald gyilkolta meg Tippitet.”
A Warren-bizottság a gyilkosság idejét 13 óra 15, vagy 13 óra 16 percben állapította meg Benavides rádiójelentése alapján, amely a legkorábbi időpont, amikor Oswald gyalog a helyszínre érhetett volna. Ez már csak azért is téves, mert Tippit halotti bizonyítványán a halál beálltának idejét 13:15 percben állapították meg. Ezt nem tehették volna meg 13:15 perckor, amennyiben a lövések ekkor dördülnek el, mivel a testet el kellett szállítsa a mentőautó, be kellett érni vele a kórházba, és be kellett érni vele a vizsgálóba, ahol az orvosok akadálymentesítették a légutakat és megpróbálták megmenteni Tippit életét, mielőtt halottnak nyilvánították. Mivel a Warren bizottság ennek ellenére ragaszkodott a 13:15, vagy 16 perckor történt gyilkossághoz, felmerül, hogy vajon ez a tévedés nem volt-e szándékos.
A jelentés nem ad választ rá, hogy vajon hova sietett Oswald az állítólagos elnökgyilkosság után, amikor Tippitbe botlott. Csak találgatások léteznek arra nézve, hogy talán egy közelben fekvő reptér lehetett volna elképzelhető úticél. A Tippit gyilkosság helyszíne mindössze két háztömbnyire van a Marsalis Streettől, Jack Ruby lakásától, aki tanúk szerint a gyilkosság előtti időkből ismerte Oswaldot.
A Warren-bizottság eljárása az FBI nyomozati anyagát illetően
Oswaldot 48 órás fogva tartása alatt nem kevesebb mint hét FBI-ügynök hallgatta ki. Semmilyen feljegyzés nem maradt a kihallgatásról, mert az ügynökök minden általuk leírtat megsemmisítettek. A Warren-bizottság nem kérdőjelezte meg, miért történt mindez.
Az FBI Oversight Commitee előtt Dodd kongresszusi képviselő megkérdezte, hogy az FBI kapott-e figyelmeztetést, hogy Oswaldot meg fogják ölni. J. Gordon Shanklin különleges ügynök, aki 1963 novemberében a dallasi FBI iroda vezetője volt elmondta, hogy ő is és a sheriff irodája is kapott névtelen telefonhívást erre vonatkozóan. Shanklin szerint erről a Warren-bizottság is értesült. Shanklin hosszas keresés után telefonon érintkezésbe lépett Jesse Edward Curry rendőrfőnökkel és tájékoztatta. Curry azt válaszolta, hogy már intézkedett és két páncélkocsija is van az átszállításhoz. A hívó kilétét nem sikerült megállapítani, de ugyanez a személy a sheriff irodáját is felhívta az információval. A Warren bizottság mégsem állapított meg semmilyen külső segítséget, vagy tudomást Oswald meggyilkolására vonatkozóan.
1964. június 9-én J. Edgar Hoover, az FBI igazgatója levelet írt J. Lee Rankinnek, a Warren-bizottság vezető jogtanácsosának, melyben tanúsította, hogy Jack Ruby 1959-ben az FBI informátora lett. Rankin a levelet megkapta, 1062-es dokumentumként lajstromba vették, de sem következtetést nem vontak le, sem kérdéseket nem tettek fel erre vonatkozólag, és végül kihagyták a 26 kötetnyi nyilvánosságra hozott jelentésanyagból, vagyis eltussolták.
A bizottság munkájának bírálata bélyegkép|300px|right|A bal oldalon Arlen Specter bizottsági tag az általa kidolgozott, ún. egyetlen lövedék elmélet bemutatása közben. Az elmélet kritikája később a mágikus lövedék néven lett ismert.