Kisbali László (Pásztó, 1954. április 30. – Budapest, 2009. május 7.) filozófia-, eszme- és művelődéstörténész, Immanuel Kant, Moses Mendelssohn és a 18. századi esztétikatörténet jeles kutatója, nagy hatású tanáregyéniség.

Életútja, munkássága

Nagybátonyban végezte az általános iskolát és a gimnáziumot. Az ELTE BTK-n szerzett diplomát 1978-ban esztétika–népművelés szakon. Az ELTE Szociológiai intézetében is folytatott posztgraduális tanulmányokat 1982–1983-ban.

Filozófiai gondolkodását Munkácsy Gyula és Vidrányi Katalin formálták jelentősen. Tanított a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem (ma: Pécsi Tudományegyetem) művészettudomány (esztétika) szakán, a Magyar Iparművészeti Főiskolán (később: Egyetemen; ma: MOME) és a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, az ELTE Komoróczy Géza által vezetett judaisztika szemináriumán, valamint kurzusokat tartott a Láthatatlan Kollégiumban is. Tanítványai között volt: Harkányi András, Havasréti József, Keresztesi József, Losonczy István (festőművész), Nagy András (muzeológus, esztéta), Popovics Zoltán, Szécsényi Endre, Tóth Orsolya (irodalomtörténész), Utasi Krisztina, V. Horváth Károly.

Az 1990-es évek első felében a "Ki beszél?" című rovatot vezette a Beszélő című liberális hetilapban. Hasonlóan más nagy hatású tanárokhoz, ő is keveset publikált, összegyűjtött írásait tartalmazó kötete posztumusz jelent meg Sapere aude! Esztétikai és művelődéstörténeti írások (szerk.: Szécsényi Endre, előszó: Anghy [Nagy] András, L'Harmattan, Budapest, 2009) címmel.

Ugyancsak posztumusz látott napvilágot Mendelssohn-fordítása, amelyen évekig dolgozott: Moses Mendelssohn: Jeruzsálem – Írások zsidóságról, kereszténységről, vallási türelemről (szerk.: V. Horváth Károly, Atlantisz, Budapest, 2011).

További műve: A szabadság hagyománya. A magyar politikai költészet klasszikusai. Petri Györggyel beszélget Kisbali László és Mink András (Beszélő, Budapest, 2001).

Halálának 10. évfordulójára megjelent egy tizenöt tanulmányt tartalmazó kötet, amely szerteágazó szellemi hatását igyekszik feltérképezni: Esztétika – történelem – hermeneutika: tanulmányok Kisbali László emlékére (szerk.: Popovics Zoltán – Szécsényi Endre, L'Harmattan, Budapest, 2019).

Források

Kisbali László emlékezete (szerk.: Szécsényi Endre; hanganyagok, írások, visszaemlékezések, képek, bibliográfia) Kisbali lászló: Sapere aude! Esztétikai és művelődéstörténeti írások (L'Harmattan, Budapest, 2009.) Moses Mendelssohn: Jeruzsálem – Írások zsidóságról, kereszténységről, vallási türelemről (Atlantisz, Budapest, 2011.)

Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar esztéták Kategória:Magyar filozófusok Kategória:Magyar filozófiatörténészek Kategória:1954-ben született személyek Kategória:2009-ben elhunyt személyek Kategória:Pásztóiak