Duka János (Margitta, 1907. január 2. – Csíkszereda, 1990. december 2.) romániai magyar ifjúsági író, folklórgyűjtő, tanító.
Életpályája
Margittán született 1907. január 2-án. Középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte, majd Csíkszeredában a Tanítóképzőben szerzett diplomát 1925-ben. Pedagógusi pályáját falusi tanítóként kezdte, később Csíkszeredában körzeti iskolafelügyelő, majd 1945 után tanfelügyelő volt. Az 1950-es évek végén, tevékenységét rendszerellenesnek nyilvánították és hamis vádakkal eltávolították a tanügyből.
Szépirodalmi munkásságát ifjúsági íróként kezdte, első novelláját 1936-ban adták ki. Írásait a Vasárnapi Harangszó és a Csíki Néplap közölte, tanulmányai a Csíki és Gyergyói Múzeum Közleményeiben jelentek meg.
„Duka Jánosnak a székely népköltészet iránti szeretete és csodálata egy élet kitartó munkájának vált hajtóerőjévé.” / Vöő Gabriella/
Életművének kiemelkedő része folklórgyűjtői tevékenysége volt. Tanfelügyelőként a falvakat járva közel került az ott élő emberekhez, megismerte hagyományaikat, népköltészetüket. Megörökítette azokat a szellemi értékeket, amelyekkel a székelység körében találkozott. Szerette a székely nép gondolkodásmódját, beszédstílusát, megfigyelte a közösségek életét, feljegyezte jellegzetes szólásaikat, értékelte a rendkívül sajátságos „csavaros székely észjárást”. Adatközlői a székelyföld falvainak lakói voltak, értelmiségiek és egyszerű gazdálkodó emberek. Gyűjtőmunkájában nagy segítséget nyújtott Vámszer Géza, akivel mindvégig kapcsolatot tartott fenn.
Csúfolódó székelyek című gyűjteményével, 1961-ben a magyarországi X. Néprajzi Gyűjtőpályázaton II. díjat nyert. Ebből a gyűjteményből A rátótidák típusmutatója címmel, részletek jelentek meg Kovács Ágnes és Maróti Lajosné közreműködésével, A magyar falucsúfolók típusai című kiadványban 1966-ban.
Szaktanulmányai jelentek meg a Népismereti Dolgozatok című 1976-os és 1978-as köteteiben is. Népművészeti és népköltészeti gyűjtéseit a Hargita napilap és a Napsugár gyermekfolyóirat közölte. Különböző tematikájú, változatos elbeszélői stílusú folklórgyűjteménye az élet minden területét bemutatta. Több évtizedes munkájának eredményeként egy gazdag életművet hagyott hátra.
Munkásságának elismeréseként a Magyar Néprajzi Társaság, a Tudományterjesztő Társaság valamint 1990-től a Kriza János Néprajzi Társaság tagjává választották.
1990. december 2-án hunyt el Csíkszeredában.
”Duka János egyike volt azoknak, akik felismerték, hogy önmagukon, szűkebb életkörükön túl, a másik emberért, emberközösségért, a nemzeti közösségért is cselekedni kell.
Diákkorában elkezdett, majd tanítóként és tanfelügyelőként folytatott folklórgyűjtő munkássága révén az eszményi önkéntes folklórgyűjtő példaképeként marad az utókor emlékezetében.” / Dr. Balázs Lajos /
Művei Gyermekszíndarabok. Csíkszereda, 1946 Székely lakodalom, Székely fonó. Csíkszereda, 1947 Csángó magyar lakodalmi versek és mondókák. In: A Csíki és Gyergyói Múzeum Közleményei. Csíkszereda, 1957 Falvaink gúnyversei. In: A Csíki és Gyergyói Múzeum Közleményei. Csíkszereda, 1957 Gyimesi babonás szokások. In: A Csíki és Gyergyói Múzeum Közleményei. Csíkszereda, 1957 „Gyimesi kontyoló”. In: Néprajzi Közlemények. 1960/3-4 sz. A dörzsölő. Bihari népszokás az Érmelléken. In: Művelődés 1974/11 Margittai vásár. In: Népismereti dolgozatok, 1976 Csíkszentlélek tízeseiről. In: Népismereti dolgozatok, 1978 Kilenc kéve hány kalangya? Anekdoták a székelyekről. Bukarest, 1983 Elsüllyedt kincs. Mesék. Bukarest, 1993 Üti Páké Barátost. Csúfolódó székely népköltészet. Csíkszereda, 1995 Mikor hagyja el az ész az embert? Csíkszereda, 2000 Bihari betyártörténetek és más anekdoták. Csíkszereda, 2003 Csíki furfang. Csíkszereda, 2003 Székely anekdoták. Mikor hagyja el az ész az embert?; Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2007
Források A Csíki és Gyergyói Múzeum Közleményei. Csíkszereda, 1957 Népismereti dolgozatok. Bukarest, 1976 Népismereti dolgozatok. Bukarest, 1978
Magyar Néprajz V. kötet. Magyar Népköltészet. Budapest, 1988 Dr. Balázs Lajos: Az eszményi önkéntes folklorgyűjtő. In. Hargita Népe, 2001. január 5.
További irodalom Könczei Ádám: Néprajzgyűjtő Duka János. In. Művelődés 1978/7 Kortárs magyar írók 1945-1997
Kapcsolódó szócikkek Népköltészet Erdélyben
Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Romániai magyar költők, írók Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:Magyar ifjúsági szerzők Kategória:Folklórkutatók Kategória:Csíkszeredaiak Kategória:Margittaiak Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek