Csorba Piroska (Szuhakálló, 1952. augusztus 10. – Miskolc, 2024. január 16. ) magyar költő, író, tankönyvíró, tanár.
Élete Főiskolai tanulmányait a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végezte magyar–történelem szakon 1975–1979 között.
1971 és 1974 között a Lenin Kohászati Művekben volt titkárnő. 1974-ben kötött házasságot, két gyermeke született. 1974–től 1976-ig Rakacán, 1976-tól pedig szülőhelyén dolgozott, az alberttelepi Körzeti Általános Iskola tanára lett. 1974–től jelentek meg írásai. 1990-ben az SZDSZ országgyűlési képviselő-jelöltjeként indult a választáson. 2001-ben elvégezte a Miskolci Egyetem magyar szakát.
Nyugdíjazásáig a a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára volt.
Díjai Fekete István emlékdíj (1986) MSZOSZ-díj (1992) Apáczai Csere János-díj (1994) Szabó Lőrinc irodalmi díj (2002) Oktatási Miniszteri elismerés – az OKTV-re felkészítő tanári munkáért (2005) A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prima díj közönségdíja (2017) Pro Urbe Miskolc (2022)
Művei A virágfejű ember (bábdarab, 1971) Három hangon. Cseh Károly, Csorba Piroska, Furmann Imre versei; BAZ Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya–Magyar Írók Szövetségének Észak-Magyarországi Csoportja; Miskolc, 1986 Kemény a föld. Versek; Eötvös, Budapest, 1989 Az én tankönyvem; Szeptember, Szuhakálló, 1992 1. A vers; 1992 2. A próza; 1993 3. Műnemek és műfajok; 1994 A kesztyű. Stílusgyakorlatok; Szeptember, Miskolc, 1995 Csókolom, jól megnőttem! (ifjúsági regény, 1997) Segítség, felnövök! (2000) Az én tankönyvem, 1-3.; 2. átdolg., bőv. kiad.; Szeptember, Miskolc, 2000 1. A vers 2. A próza 3. Műnemek és műfajok Irodalomtörténet, 1-2.; Szeptember, Miskolc, 2000 1. A kezdetektől a 19. század második feléig 2. A 19. sz. második felétől napjainkig Ülj le és írj! A fogalmazástól az esszéírásig; Szeptember, Miskolc, 2000 Az aranykor vége (elbeszélések, 2004) Legszebb séták Miskolcon (2007) Miskolci legendák (2009) – Fedor Vilmossal közösen Falra hányt borsó; Bíbor, Miskolc, 2014 A kövek nem hervadnak el; II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Miskolc, 2014 Magánterület; Bíbor, Miskolc, 2016 Arany Miskolc; Bíbor, Miskolc, 2017 Mesélj rólam! Gyermekversek; Bíbor, Miskolc, 2018
Televíziós adaptációk Az emlékmű (a Délután négykor légy az emlékműnél c. novella alapján készült tévéfilm) – rendező: Kardos Ferenc, Magyar Televízió, 1986 A kesztyű – A kesztyű c. stílusgyakorlatokból készült válogatás alapján televízióra adaptálta: Podhorányi Zsolt, Magyar Televízió, 1996
Jegyzetek
Források Életrajz és Bibliográfia – SZIMA Kortárs Magyar Írók Szerzői adatlapja a Molyon Csorba Piroska a PORT.hu oldalán Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó
További információk Spanyolnátha Köztünk élnek – Európa Rádió
Kategória:1952-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Apáczai Csere János-díjasok Kategória:Magyar nők Kategória:Szabó Lőrinc irodalmi díjasok