Kónya Sándor (Sarkad, 1923. szeptember 23. – Ibiza, 2002. május 20.) operaénekes (tenor). Az olasz és német repertoár világszerte ünnepelt megszólaltatója volt, neve főként Wagner műveivel kapcsolódik össze.

Életpályája A Zeneakadémián dr. Székelyhidy Ferenc növendéke volt. Budapesti képzése a második világháború miatt megszakadt. Németországban hadifogságba került. Innen szabadulva egy vándortársulattal szórakozóhelyeken lépett fel.Kilencvenéves lenne a „Lohengrin-világbajnok” = Fidelio 2013. szeptember 23. A megszakítás után énektanulmányait Detmoldban, később Rómában és Milánóban folytatta.

1951-ben a bielefeldi Városi Színházban debütált Mascagni Parasztbecsületének Turiddujaként. 1954-ig maradt a társulat tagja, akkor egy évadra Darmstadtba, majd 1955-ben a nyugat-berlini Operaházhoz szerződött. Itt 1956. szeptember 23-án részt vett Hans Werner Henze Szarvaskirály c. operájának ősbemutatójában. Még ebben az évben bemutatkozott az Edinburghi fesztiválon.

A nagy áttörés 1958-ban Bayreuthban következett be. A Wagner-ünnepen Froh-t (A Rajna kincse), az ifjú tengerészt (Trisztán és Izolda) és leghíresebb szerepét, Lohengrint hatalmas sikerrel énekelte. 1971-ig volt visszajáró művész, Walthert (A nürnbergi mesterdalnokok) és Parsifalt is játszotta.

Az első bayreuthi év után elindult nemzetközi karrierje. 1959-ben Párizsban és a Caracalla termáiban rendezett fesztiválon, 1960-ban a milánói La Scalában és San Franciscoban, 1961-től tizenhárom éven át a Metropolitan Operában lépett fel. 1963-tól volt rendszeres szereplő a londoni Covent Gardenban. Dél-Amerikától Japánig járta a világot. Repertoárjára a német és olasz operaszerepek mellett sok operett is felkerült. Az 1960-as évek közepétől Budapestre is gyakran visszatért (1964-ben, 1965-ben, 1971-ben, 1972-ben, 1973-ban, majd 1975-ben).

Visszavonulása után a stuttgarti zeneművészeti főiskolán tanított. Utolsó éveit Ibizán töltötte.

Lemezeket főként pályája elején készített. Olasz felvételeknél kiszorították az anyanyelvi énekesek, operetteknél pedig a rá szakmailag rendkívül féltékeny Fritz Wunderlich. Két stúdióban készült teljes Wagner-felvétele (A nürnbergi mesterdalnokok Rafael Kubelíkkel és a Lohengrin Erich Leinsdorffal) a legjobbak közé tartozik. Ma főként élő kalózfelvételek CD-kiadása kapható.Neckers, Jan: Sandor Konya and His Recordings

Könnyed, olaszos hangjával megosztotta a közönséget a Wagner-éneklésre való alkalmasságban. Vivőerejének hiányát látták abban, hogy repertoárjából kihagyta Siegfriedet és Trisztánt.

Szerepei Bizet: Carmen – Don José Cornelius: A bagdadi borbély – Nureddin Donizetti: Lammermoori Lucia – Sir Edgard Ravenswood Hans Werner Henze : Szarvaskirály – Leandro Janáček: Jenůfa – Števa Buryja Mascagni: Parasztbecsület – Turiddu Menotti: A Bleecker utcai szent – Michele Offenbach: Hoffmann meséi – Hoffmann Puccini: Bohémélet – Rodolphe Puccini: Pillangókisasszony – B. F. Pinkerton Puccini: Tosca – Mario Cavaradossi Puccini: A Nyugat lánya – Dick Johnson Puccini: Turandot – Kalaf Verdi: La Traviata – Alfred Germont Verdi: Álarcosbál – Richard Verdi: Aida – Radames Verdi: Don Carlos – címszerep Verdi: Otello – címszerep Wagner: A bolygó hollandi – Erik Wagner: Lohengrin – címszerep Wagner: A Rajna kincse – Froh Wagner: Trisztán és Izolda – Egy ifjú tengerész Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Walther von Stolzing Wagner: Parsifal – címszerep Weber: A bűvös vadász – Max

Díjai, kitüntetései 1996 – Sarkad díszpolgára

Emlékezete Szülővárosában emlékszoba őrzi tárgyait (Sarkad, Kossuth utca 7.) és a helyi kórus névadója is lett.

Jegyzetek

Források

Seeger, Horst: Opernlexikon. 3. ... überarb. ... Aufl. Berlin, 1986. Henschelverlag. A Bayreuthi ünnepi játékok művészadatbázisában Kozinn, Allan: Sandor Konya, 78, Tenor at Met Known for Wagnerian Roles = The New York Times 2002. június 6.

További információk Ádám Tünde: 90 éve született Kónya Sándor = Opera-Világ 2013. szeptember 26. Alan Blyth nekrológja = The Guardian 2002. június 10. Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993- Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Német operaénekesek Kategória:Tenorok Kategória:Magyar zenepedagógusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Sarkadiak Kategória:1923-ban született személyek Kategória:2002-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:Magyar emigránsok Spanyolországban