bélyegkép|260px|Teniszkönyök
A teniszkönyök a mozgásszervi rendszer egyik gyakori túlterheléses kórképe, amely az alkar feszítő izmainak tapadási pontján kialakuló ín- és csonthártya-eredetű elváltozás (laterális epikondilitisz). Neve onnan ered, hogy a rendszeresen teniszezők nagy részénél életük során legalább egyszer előfordul, de a betegség nem sportághoz kötött: megjelenhet dobóatlétáknál, fizikai munkát végzőknél, valamint azoknál, akik hosszan tartó, ismétlődő kéz- és csuklómozgást végeznek (gépelés, szerelés, zongorázás).
A panasz többnyire a domináns oldalon jelentkezik, és gyakrabban érinti a 35–55 év közötti korosztályt. Kezelése elsődlegesen nem műtéti; megfelelő terheléscsökkentéssel, fizikoterápiával és célzott gyógytornával a betegek jelentős része maradéktalanul felépül.
Kiváltó okok A teniszkönyök hátterében a túlzott vagy ismétlődő terhelés miatt kialakuló ínterhelési ártalom áll, amely a könyök külső oldalán található tapadási pont (laterális epikondilus) szöveteinek mikrosérüléséhez vezet. A kórkép valójában nem klasszikus gyulladásos folyamat, hanem degeneratív tendinopathia: a kollagénrostok szerkezete károsodik, az ín teherbírása csökken, és a környező idegvégződések érzékennyé válnak.
Tünetei A leggyakoribb tünet a könyök külső oldalán jelentkező fájdalom, amely: markoláskor, tárgyak emelésekor, kézfogáskor, csuklófeszítéskor
felerősödik. A fájdalom kisugározhat az alkarba vagy ritkábban a váll felé. Gyakori kísérőjel a fogóerő gyengülése, ami miatt a beteg gyakran ejt el tárgyakat.
A fájdalom jellege és élettana A fájdalom többnyire tompa vagy húzó jellegű, terheléskor azonban éles lehet. Reggel erősebben jelentkezhet, majd enyhül, de terhelésre ismét fokozódik. A tünetek fennállásában kiemelt szerepet játszik a perifériás szenzitizáció: az ín mikrosérülései és a rostok szerkezeti károsodása miatt az idegvégződések túlérzékennyé válnak.
Diagnózis A diagnózis többnyire klinikai: jellegzetes a tapintási érzékenység a laterális epikondilus felett és a fájdalom provokálhatósága a csukló feszítése ellenében végzett izomerő-próbával. Képalkotásra (például ultrahangra vagy MRI-re) csak tartós panasz, bizonytalan eset vagy műtéti előkészítés során van szükség.
Kezelése A kezelés elsődlegesen konzervatív.
Pihentetés és tehermentesítés A kiváltó mozdulatok csökkentése vagy átmeneti kerülése alapvető. Segíthet az alkarra helyezett speciális pánt, amely tehermentesíti az érintett ín eredését.
Gyógyszeres kezelés A fájdalom mérsékelhető: nem szteroid gyulladáscsökkentő krémekkel vagy tablettákkal, lokális készítményekkel, hialuronsavat vagy gyulladáscsökkentő anyagot tartalmazó injekciókkal.
Gyógytorna A célzott gyógytorna – különösen az excentrikus alkarfeszítő-erősítés – hosszú távon a legfontosabb kezelési elem. A megfelelő izomerősítés csökkenti a visszatérés esélyét is.
Fizikoterápia Egyes esetekben alkalmazható: lökéshullám-terápia, ultrahangkezelés, elektroterápia.
Ezek hatása személyenként eltérő lehet.
Műtéti kezelés Elhúzódó, 6–12 hónapig fennálló panaszok esetén, ha a konzervatív kezelés eredménytelen, mérlegelhető a műtét, amely az érintett ínrostok felszabadítását vagy a degenerált szövet eltávolítását célozza.
A kezelés időtartama és prognózisa A gyógyulás időtartama változó: legtöbb beteg 6–12 hét alatt javul, krónikus esetben 3–6 hónap rehabilitációra is szükség lehet, tartós, egy évet meghaladó panasz esetén kiegészítő terápiák javasoltak.
A prognózis kedvező: a betegek többsége műtét nélkül is felépül, megfelelő pihentetéssel, gyulladáscsökkentő kezeléssel és célzott gyógytornával. A tünetek általában fokozatosan enyhülnek, és a legtöbb beteg néhány hónapon belül jelentős javulást tapasztal.
Megelőzése A megelőzés alapjai: ismétlődő erőbehatások kerülése, megfelelő sporttechnika alkalmazása, ergonomikus munkakörnyezet kialakítása, alkarizomerősítő gyakorlatok végzése.
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek Íngyulladás Könyökízület Lökéshullám-terápia Fizioterápia Gyógytorna
Kategória:Mozgásszervi betegségek