A Gustave Delage által tervezett és a Nieuport által gyártott Nieuport 28 (N.28C-1) volt az első olyan vadászrepülőgép, melyet az amerikai repülőszázadok használtak az első világháborúban.
Tervezés és gyártás 1917 közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a Nieuport 17 már nem képes megbirkózni a későbbi német vadászgépekkel. A Nieuport 17-es direkt továbbfejlesztése, a Nieuport 24bis sem nyújtott lényegesen jobb teljesítményt. Akkoriban már folyamatban volt a francia légierő Nieuport gépeinek SPAD S.VII típusra való lecserélése.
A Nieuport 28 konstrukciója egy kísérlet adaptációja volt a könnyen gyártható, nagy manőverező képességű, forgóhengeres motorral felszerelt vadászgépnek. Úgy tervezték, hogy a legújabb szinkronizált ikergéppuskákkal, erősebb motorral és új szárnystruktúrával legyen felszerelve. A Nieuport történetében először használták a szokványos két darabból álló szárnymerevítőket. A gép farkának tervezése nagyon hasonló volt a Nieuport 27-hez, de a törzs sokkal finomabb vonalú volt és annyira keskeny, hogy géppuskák felszerelését el kellett tolni a bal oldalra.
Bevetésen thumb|260px|Rickenbacker az általa repült Nieuport 28 mellett Az első példányok 1918 elején váltak elérhetővé, bár a típus franciák szempontjából már feleslegesnek számított. A SPAD S.XIII a legtöbb szempontból felülmúlta, mégis a francia légierő standard vadászgépe lett.
Az Amerikai Hadsereg Légi Szolgálata nagyon kevés vadászgéppel rendelkezett, melyekkel a vadászszázadokat szerették volna ellátni. A SPAD a Hispano Suiza motorok kis száma miatt kezdetben elérhetetlen volt, a Nieuport által felajánlott gépeket az Amerikai Expedíciós Erők mint ideiglenes alternatívát, elfogadta. Összesen 297 darab Nieuport 28-ast vásároltak az amerikaiak, 1918 márciusától már ezekkel a gépekkel szerelték fel az első amerikai vadászszázadokat.
Az Amerikai Expedíciós Erők második bevetésén, 1918 április 14-én két légigyőzelmet arattak a típussal, melyeket a 94. század pilótái, Alan Winslow és Douglas Campbell hadnagyok értek el, egy-egy ellenséges gépet legyőzve. Több jól ismert első világháborús amerikai ász is repült a típussal, mint például Quentin Roosevelt, aki Theodore Roosevelt amerikai elnök fia volt. A később 26 légigyőzelmet elérő Eddie Rickenbacker is Nieuport 28-as gépen kezdte katonai karrierjét.
A típus nem volt túl sikeres. Attól függetlenül, hogy nagyon jól manőverezett és könnyű volt vele repülni, a teljesítménye közepesnek, a motorja pedig megbízhatatlannak bizonyult. Sokkal komolyabb probléma volt a furnérlemez/vászonborítás keveréke, a farok vászonborítása hajlamos volt a felfúvódásra és a furnérlemezről való leválásra. A megoldást gyorsan megtalálták erre a problémára, az amerikai szolgálatban álló Nieuportokat mégis lecserélték az akkor már könnyebben beszerezhető SPAD típusokra. Ez a folyamat 1918 júliusában fejeződött be.
A háború után hazatérő amerikai haderő néhány példányt magával vitt, további pár darabot más légierők számára adtak át. Svájc 15 darab Nieuport 28-ast, Görögország pedig még ennél is kevesebbhez jutott hozzá.
Felhasználók
2 db gép
Görögország
15 db gép
Specifikációk Személyzet: egy fő Hosszúság 7,8 m Szárnyfesztáv: 8,1 m Magasság: 2,5 m Szárnyfelület: 15,8 m² Üres súly: 475 kg Felszállósúly: 560 kg Motor: 1 db Gnome 9-N forgóhengeres, 102 kW (160 LE)
Teljesítmény Maximális sebesség 184 km/h Hatótáv: 349 km Szolgálati csúcsmagasság: 5300 m Emelkedőképesség: 3000 méterre 11,5 perc Szárnyterhelés: 37,9 kg/m² Teljesítmény/tömeg: 0,15 kW/kg
Fegyverzet 2 darab .303-as Vickers géppuska
Lásd még Nieuport 24 Nieuport 25 Nieuport 27 Nieuport 29 Nieuport 31 Nieuport 32
Bibliográfia
Cheesman E.F. (ed.) Fighter Aircraft of the 1914-1918 War. Letchworth, UK: Harleyford Publications, 1960, pp. 98–99. Cooksley, Peter. Nieuport Fighters in Action (Aircraft No. 167). Carrollton, Texas: Squadron/Signal Publications, 1997. . Dorr, Robert F. and David Donald. Fighters of the United States Air Force. London: Aerospace Publishing, 1990. . Treadwell, Terry C. America's First Air War. London: Airlife Publishing, 2000. .
További információk Air Force Museum Article Nieuport 28 Diagrams Nieuport 28 Profiles
Fordítás
Kategória:Első világháborús vadászrepülőgépek Kategória:Első világháborús francia repülőgépek