A The Monster Ball Tour Lady Gaga amerikai énekesnő második világ körüli koncertturnéja, amellyel The Fame Monster (2009) című középlemezét népszerűsítette debütáló stúdióalbuma, a The Fame (2008) dalaival kiegészítve. Ez a legnagyobb bevételt hozó turné, amit debütáló előadó valaha elért. „A legelső pop-elektro operaként” jellemzett turnét 2009 októberében jelentették be, miután a rapper Kanye Westtel tervezett közös koncertkörút hirtelen lemondásra került. A The Monster Ball Tour négy nappal a The Fame Monster megjelenése után, 2009 novemberében indult útjára Kanadában és 2011 májusában fejeződött be Mexikóban. A koncertek előtt többek között Kid Cudi, Jason Derulo, a Semi Precious Weapons, és a Scissor Sisters lépett fel felvezető előadóként.

A turné az indulás után néhány hónappal megújításra került, mivel az énekesnő úgy érezte, nagyon rövid idő alatt lett összeállítva az eredeti show. Az eredeti, 2009-es show egy olyan színpadon zajlott, amit Gaga egy betört oldalú TV-ként jellemzett, amibe a közönség közvetlenül beletekinthet. Ahogy a népszerűsített The Fame Monster is Gaga különböző félelmeivel foglalkozik, a turné koncepciója is ehhez kapcsolódott. Központi témája az evolúció volt, melyben Gaga saját fejlődését játszotta el, és felhasználásra kerültek a Westtel közös, lemondott Fame Kills turné egyes elemei is. A 2010–11-es, megújított turné egy az eredetinél jóval nagyobb színpadot használt, és egy komplett kerettörténettel rendelkezett, melyben Gaga és barátai elvesznek New Yorkban, miközben a Monster Ballba („Szörnyek bálja”) vezető utat keresik. A műsor mindkét változata öt felvonásra volt osztva, az utolsó pedig a ráadás volt. Mindegyikben Gaga új ruhákban, a szegmens koncepciójához kapcsolódó dalokat énekelt, amiket egy-egy videós bejátszó követett.

A turné pozitív kritikákat kapott, a kritikusok dicsérték Gaga énekesi képességeit és a koncertek színházi jellegét. A The Monster Ball kereskedelmi siker volt, és a jegyek iránti extra kereslet arra sarkallta a szervezőket, hogy további dátumokkal bővítsék a programsorozatot. A 200 bejelentett koncertből végül 227,4 millió dolláros becsült bevételt hozott, 2,5 milliós látogatottsággal. A 2010-es Billboard Touring Awards-on Gaga elnyerte A legjobb új előadó díjat, valamint A legjobb koncertmarketing & promóció díját. Az HBO készített egy különkiadást a turnéról Gaga 2011. februári New York-i Madison Square Gardenben tartott koncertjeiből. A Lady Gaga Presents the Monster Ball Tour: At Madison Square Garden című, a teljes koncertet dokumentáló, backstage felvételekkel átszőtt filmet 2011 májusában tűzték műsorra, majd 2011. november 21-én DVD-n és Blu-rayen is megjelent.

Előzmények

Az eredeti tervek szerint Lady Gaga Kanye West R&B énekessel indult volna közös turnéra. A 2009 szeptemberében bejelentett turné a Fame Kills: Starring Kanye West and Lady Gaga (magyarul: A Hírnév Megöl: Főszerepben Kanye West és Lady Gaga) nevet kapta. Kanye West népszerűsége a 2009-es MTV Video Music Awardsos botránya után – a díjátadón elvette a mikrofont A legjobb női videó kategóriában nyert, éppen köszönőbeszédet mondó Taylor Swift kezéből, hogy hangot adjon saját véleményének – nagyot csökkent. Ennek tudható be, hogy azt mondta, egy időre szünetet tart a zenei karrierjében. Ennek ellenére nyilvánosságra hozták a Fame Kills teljes ütemtervét, a turné 2009. november 10-én kezdődött volna az arizonai Phoenixben. Nem sokkal később a turnét hivatalosan, mindenféle magyarázat nélkül törölték. Gaga a Billboard éves „Women in Music” rendezvényén beszélt a helyzetről, ahol kreatív nézeteltérésekre hivatkozott a turné lemondásának okaként. Egy interjúban kijelentette: „[Kanye] most szünetet fog tartani, de a jó hír, hogy én viszont nem.”

Miután biztosította a közönséget, hogy saját turnéra indul, Gaga 2009. október 15-én hivatalosan is bejelentette a The Monster Ball Tourt. A turné 2010 elején, Londonban vette volna kezdetét, később azonban 2009. november 27-ére, Montréalra módosították a turnét nyitó koncert dátumát és helyszínét. Kid Cudi rapper és Jason Derulo énekes megerősítették, hogy a turné felvezető előadói lesznek, Cudi a turné kezdetétől, Derulo pedig 2009. december 28-tól csatlakozott Gagához. A turné hivatalos plakátján Gaga Versace 676 napszemüveget visel és egy „The Orbit” nevű giroszkópban pózol, amely először a Saturday Night Live 2009. október 3-i epizódjában volt látható. A szerkezetet Nasir Mazhar tervezte Gaga saját kreatív produkciós cégével, a Haus of Gagával együttműködve. A turné amerikai szakaszának szponzora a Virgin Mobile USA volt, amely bevezette a „Free I.P.” programot, amely ingyenes koncertjegyeket kínált azoknak a rajongóknak, akik önkéntes munkát végeztek hajléktalan ifjúsági szervezeteknek.

Az eredeti turné Háttér

A Rolling Stone-nak adott interjújában Gaga kifejtette, hogy egy drágán kinéző, gyönyörű show-t akart összeállítani, ami a rajongói számára is megfizethető. A turnét egy „pop-elektro operának” nevezte, mivel a koncert során számos színpadi kelléket használ, és az előadásnak története is van, s ez teszi az operákhoz hasonlóvá a műsort. Elmondása szerint koncertsorozata újító a már megszokott popzenei turnék körében. Gaga a színpadot úgy akarta kialakítani, hogy akárhol is ad koncertet, a nézők ugyanazt a vizuális élményt kapják. Ezt mondta: „Egyfajta háromszög alakú elrendezése van [a színpadnak], mint egy gyémánt, […] és az egész egy hatalmas doboz, amely illeszkedik az összes előadáshoz. Szóval nem számít hová megyek, a rajongóim mindig ugyanazt az élményt kapják. […] mikor színházba mész, és a téged körülvevő fények különböző helyekről rád vetülnek, és a közönség különböző pontokon helyezkedik el, a színpad különböző alakban, hosszúságban és mélységben látszódik számukra.. szóval ez [a színpad sajátos kialakítása] annak egy módja, hogy az irányításom alatt tarthassam a fényeket és a show egyéb elemeit is.”Gaga elmondta azt is, az emberi fejlődés az előadás központi témája, illetve megjelenítésre kerülnek azok a személyes démonok, amelyekkel szembe kellett néznie (amelyekről a turnéval népszerűsített The Fame Monster albumon is énekelt). A turné fejlesztése közben Gaga az eredendő bűnről és az emberekben rejlő démonokról beszélt; „Szóval a fejlődésről beszéltünk, és ez elvezetett minket egyfajta tudományos térbe, és elkezdtünk beszélni az evolúcióról és az emberiség fejlődéséről, és arról, hogy hogyan indulunk el egy dologként, és hogyan válunk egy másikká.” A szörnyek és az evolúció témája szerepet játszott a turné öltözékeiben is, amely Gaga szerint „egy másik szint ahhoz képest, ahol a Fame Ball-lal voltunk. [...] Ez egy igazi művészeti élmény lesz, ami olyan, mint a legnagyszerűbb, poszt-apokaliptikus házibuli, melyen ezidáig voltál.” Bár Gaga kijelentette, hogy inspirálták azok a dolgok, amelyeket ő és West a Fame Kills turnéval csináltak, arra a következtetésre jutott, hogy nem akarja felhasználni azokat a dolgokat, amelyeket együtt terveztek. Később azt mondta, hogy a Fame Kills „a nagy elveszett turné” volt, de megerősítette, hogy néhány elemét beépítették a The Monster Ballba.

Az MTV News-nak adott interjújában Gaga tovább jellemezte a turnét:„Az elején még csak egy sejt vagyok, aztán a show előrehaladtával fejlődöm, és megváltozom. [...] Ez egy történet arról, hogy hogyan küzdök meg a »szörnyeimmel« [a különféle paranoiákra utal] az utam során. A The Fame és a The Fame Monster összes dalát éneklem. A színpad, amelyet a Haus-zal [kreatív csapatával, a Haus of Gagával] terveztem egy hatalmas kocka [...]. Képzeld el, [...] hogy betöröd egy TV-képernyő negyedik oldalát. Olyan, mintha belenézhetnél egyenesen a TV közepébe. Ez az én módszerem arra, hogy azt mondjam: "A zeném művészet"” – mondta. A show jellegéről úgy beszélt, mint ami „részben popzene, részben előadó művészet, részben divatbemutató”. A Paparazzi előadásához Gaga együttműködött Haus of Gaga kreatív partnerével, Matthew "Matty Dada" Williamsszel. Kezdetben más elképzelése volt róla. Dada úgy gondolta, hogy Gagának fonva kellene viselnie a haját, amit Gaga még soha nem csinált korábban. Dada a koncepciót Rapunzel, a mesehősnő kinézetével magyarázta. Úgy érezte, hogy „ez olyasmi, amit az emberek mélyen megértenek. És amikor napszemüveget viselsz egy állványzatdarabon, miközben egy óriási szörny táncol mögötted, megígértem [Gagának], hogy nem úgy fog kinézni, mint Rapunzel.”

Koncert-összefoglalás

A show a The Fame Monster album egyik számának, a Dance in the Dark-nak dadogós bevezetőjével kezdődik, miközben villódzva elindul a színpadot az egész koncert alatt keretszerűen megvilágító fény. Ezután, diszkós hangzású zenei aláfestés közepette megindul egy egyperces visszaszámlálás a színpad hátterében álló óriási képernyőn, melynek végén Gaga megjelenik a szinte teljesen sötét színpadon. Zöld, hálószerű lézerfény mögött állva Gaga égőkkel kivilágított, ezüst színű ruhájában elkezdi énekelni a Dance in the Dark-ot. A szám vége felé táncosai is megjelennek a színpadon testüket és arcukat elfedő fehér ruhában, zöld fényben világító maszkkal. Gaga egy üvegkockában, kezében gitárszintetizátorral kezdi el énekelni a Just Dance-et. Két, szintén a kockában lévő táncosa felemeli annak tetejére, és itt folytatja az előadást. A számot a kockáról lemászva, – nyolc táncosával együtt – táncolva fejezi be. Egy rövid átvezetővideó után Gaga egy csontvázszerű öltözetben tér vissza a színpadra, egy űrlény koponyájára emlékeztető maszkban. LoveGame című dalát így kezdi el énekelni, majd később leveszi a "koponyát", és "Disco Stick" nevű színpadi kellékével (egy világító fejű pálca) kezd el táncolni. Ezután a LoveGame „Chew Fu” remixére – amelyben Marilyn Manson is vokálozik – táncol és ugrál ökleit rázva. A dalt spárgában fejezi be. Kibújva a "csontvázból", az alatta lévő egyrészes, csúcsos mellrészű, ezüstösen csillogó ruhában folytatja az előadást az Alejandro-val. Miközben énekel, egyik férfi táncosa többször a levegőbe emeli, illetve ráemeli egy a földön fekvő másik férfira.

Egy újabb átvezető videó következik, amelyben egy fekete holló jelenik meg. Ezután Gaga fekete madártollakkal borított ruhában elénekeli Monster című számát, miközben a háttérben egy erdő képe látható vörös háttér előtt. Gaga a táncával a turné kezdete előtt öt hónappal elhunyt Michael Jackson előtt tiszteleg. A soron következő So Happy I Could Die és Teeth című számok előadása alatt Gaga már a tollas ruhát levéve, fekete egyrészes ruhában énekel. A Teeth közben vicsorgó kutyák láthatók a videófalakon. Az ez utáni részben Gaga zongorán ad elő több számot. A Speechless után a Poker Face akusztikus változatát énekeli el; előadás közben többször a magasba emeli egyik lábát, vagy ráteszi a billentyűkre. Kid Cudi váratlanul megjelenik a színpadon, és elénekeli Make Her Say című számát, amely részleteket tartalmaz a Poker Face zongorás változatából. Egy újabb átvezető videó után Gaga arany színű fém ruhában és egyiptomi stílusú, Anubiszt idéző maszkban tér vissza a színpadra. Fashion és The Fame című számai eléneklése után leveszi a maszkot, és a Money Honey-val, illetve a Beautiful, Dirty, Rich-csel folytatja az előadást. A következő részben vörös, lakkbőr bikiniben énekli a Boys, Boys, Boys-t, majd egy fehér fogorvosi székre fekszik. Lábait szétterpesztve, a széken körbe-körbe forogva adja elő Paper Gangsta című dalát, melynek végén a székhez kötözi táncosait. Egy pisztollyal díszített fekete bőrruhában énekeli el a Poker Face-t, ezúttal eredeti verzióban. Az ezt követő átvezetővideóban Gagát különféle művészi, gótikus pózokban láthatjuk, miközben a rajongóival való kapcsolatáról beszél.

Gaga hosszú póthajfonatokkal a hajában tér vissza a színpadra, és elénekli Paparazzi című számát. Előadás közben a magasba emelkedik egy felvonó sínen, miközben táncosai egy-egy hajfonatának végét fogva táncolnak a színpadon. A videófalon csillagok láthatók az előadás alatt, melynek végén Gaga eljátssza a halálát.