Molnár György (Budapest, 1901. február 12. – Budapest, 1977. január 23.) válogatott labdarúgó, csatár, bajnoki gólkirály.
Pályafutása Klubcsapatban Kőbányán nőtt fel, a Fáskörben (1913–1915) "koptatta a cipőit", mígnem 14 évesen – 1915-ben – az MTK (1915–1927) tagja nem lett. Akkor még a Kertész utcai kereskedelmi iskolában tanult. Itthon nem is futballozott más klubban csak az MTK-ban illetve a Hungáriában. Fénykorát az MTK aranykorszakának utolsó 3 évében élte (1923–1925). Az 1920-as évek közepén ő volt az amatőr MTK legjobban fizetett játékosa Orth György mellett; állítólag a havi 7.000.000 koronát is megkeresték. 1927-ben New York-ba szerződött, a New York Giantshoz (1927–1928). Ott sem találta meg a számításait, ezért gyorsan visszajött. A következő ősszel előbb a Brooklyn Hakoahban, majd az átszervezés után a Brooklyn Wanderersben játszott (1929–1930), legendás társa Braun József, Csibi mellett. 1930. tavaszát a bécsi Hakoah-ban töltötte, innen vonult vissza 1931-ben.
A válogatottban 1920–1927 között 27 alkalommal szerepelt a válogatottban és 11 gólt szerzett. Tagja volt 1924-es párizsi olimpián helyezetlen magyar csapatnak. Legsikeresebb mérkőzése a későbbi nagy mumus Olaszország ellen volt 1924. április 6-án; a 7:1-es eredményből 3 góllal vette ki részét (59., 60., és 69. percben). Azt tartotta élete legjobb mérkőzésének:
Sikerei, díjai Magyar bajnokság bajnok: 1919–1920, 1920–1921, 1921–1922, 1922–1923, 1923–1924, 1924–1925, 1928–1929 2.: 1925–1926 3.: 1926–1927 gólkirály: 1924-1925 (21 gól) Magyar kupa győztes: 1923, 1925 Az év labdarúgója: 1922
Statisztika Mérkőzései a válogatottban
Jegyzetek
Források
Dénes Tamás-Dlusztus Imre: Meggypiros mezben. A magyar válogatott játékosai 1902-2019. Nemzeti Értékek Könyvkiadó, 2019. magyarfutball.hu Képes Sport, 1977. február 1.
Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:A Brooklyn Hakoah labdarúgói Kategória:A Brooklyn Wanderers labdarúgói Kategória:Az év magyar labdarúgói Kategória:Magyar bajnoki gólkirályok Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Az 1924. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:Magyar bajnok labdarúgók Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek