A 2008-as Toyota Grand Prix of Long Beach a harmadik verseny a 2008-as IndyCar Series szezonban, de ezen a futamon csak azok a csapatok indultak el akik 2007-ben még a Champ Car szériában versenyeztek. Az eddig is IRL-ben versenyző csapatok a japán futamon indultak mert a két futamot ugyanazon a napon rendezték meg és nem találtak módot, hogy valamelyik verseny rendezési időpontját megváltoztassák. A versenyt 2008. április 20-án rendezték meg az 1.968 mérföldes (3.167 km) utcai pályán Long Beach-ben, California-ban. A verseny történelmi jelenség is volt mert a Champ Car széria búcsúfutama volt ez amit Will Power nyert meg. Az egykori Champ Car mezőny összesen 20 autót állított a rajthoz és ezen a futamon használták utoljára a Panoz DP01 karosszériát és a turbófeltöltős Cosworth motorokat. Aki a 2008-as IndyCar Series szezonban részt vesz annak a futamon megszerzett pontjai beleszámítanak a bajnokság végeredményébe. Legközelebb a következő Kansas-i futamon fog újraversenyezni az egész mezőny együtt. A versenyt a Champ Car széria 2007-es szabályai szerint bonyolították le vagyis két időmérő edzés alapján értékeltek és a versenytávot is időben szabták meg vagyis a pilóták 1 óra és 45 percen keresztül versenyeztek a futamon és az IndyCar Szériától eltérően ezen a versenyen nem repülőrajttal hanem állórajttal indították el a futamot.

Rajtfelállás

RajtsorBelső ívKülső ív102 Justin Wilson15 Alex Tagliani234 Franck Perera8 Will Power33 Paul Tracy7 Franck Montagny44 Nelson Philippe36 Enrique Bernoldi506 Graham Rahal96 Mario Dominguez618 Bruno Junqueira5 Oriol Servià712 Jimmy Vasser33 E.J. Viso89 Antônio Pizzonia29 Alex Figge914 Roberto Moreno37 David Martínez1019 Mario Moraes10 Juho Annala

Futam Pozíció # Pilóta Csapat Futott kör Idő/Kiesés oka Rajthely Élen Pont 1.8 Will PowerKV Racing Technology831:45:25.41548153 2.7 Franck MontagnyForsythe/Pettit Racing83+5,094600 3.96 Mario DomínguezPacific Coast Motorsports83+15,51610035 4.36 Enrique BernoldiConquest Racing83+25,6778032 5.5 Oriol ServiàKV Racing Technology83+26,27612030 6.34 Franck PereraConquest Racing83+28,0673028 7.15 Alex TaglianiWalker Racing83+36,5182026 8.37 David MartínezForsythe/Pettit Racing83+37,1271800 9.33 E. J. VisoHVM Racing83+44,94414122 10.12 Jimmy VasserKV Racing Technology83+48,6351300 11.3 Paul TracyForsythe/Pettit Racing83+55,9565019 12.18 Bruno JunqueiraDale Coyne Racing83+1:07,55311018 13.06 Graham RahalNewman/Haas/Lanigan Racing82+ 1 Kör9017 14.29 Alex FiggePacific Coast Motorsports82+ 1 Kör1600 15.4 Nelson PhilippeMinardi Team USA/HVM Racing80+ 3 Kör700 16.9 Antônio PizzoniaRocketsports80+ 3 Kör1500 17.14 Roberto MorenoMinardi Team USA/HVM Racing63Műszaki hiba1710 18.10 Juho AnnalaRocketsports42Műszaki hiba2000 19.02 Justin WilsonNewman/Haas/Lanigan Racing12Motor1012 20.19 Mario MoraesDale Coyne Racing5Baleset19012Átlagsebesség: 92.964 mph (149.611 km/h)Változások az élen: 3 alkalommal 3 versenyző között

Toyota