Az Annan-terv az ENSZ javaslata volt az 1974 óta megosztott Ciprus egyesítésére, azaz a déli szabad állam és a szakadár Észak-Ciprusi Török Köztársaság integrálására, Egyesült Ciprusi Köztársaság néven. A javaslat nevét Kofi Annan ENSZ-főtitkárról kapta, aki Didier Pfirter svájci diplomatával közösen dolgozott a projekt sikerén.
A terv a róla tartott 2004-es népszavazáson – főként a görög-ciprióták elutasító álláspontja miatt – elbukott.
A terv tartalma
A tervet ötször dolgozták át, végső verziója szerint Cipruson egy olyan laza államszövetséget hozott volna létre, amely a Görög Ciprióta Állam és a Török Ciprióta Állam konföderációjából állt volna, korlátozott hatáskörű közös kormányzattal. Az állam elnökét felváltva adta volna a görög ciprióta és a török ciprióta fél.
A tervezett föderációt a Svájci Államszövetség mintájára alakították volna ki és a következő elemeket foglalta volna magában: Hatfős Elnöki Tanácsot, amelybe négy főt a görög, két főt a török ciprióták delegáltak volna, és amelynek tagjait a parlament választotta volna meg. Megbízatásuk öt évre szólt volna. Az Elnöki Tanács által, annak tagjai közül választott Elnököt és Alelnököt, egyiküket görög, másikukat a török közösségből. Megbízatásuk húsz hónapra szólt volna. Kétkamarás törvényhozást: - Egy 48 tagú Szenátust vagy Felsőházat amelybe egyenlő arányban, azaz 24-24 főt választott volna a két közösség. - Egy 48 fős Alsóházat, ami a két közösség számaránya alapján lett volna megosztva, de úgy, hogy a kisebbik közösség ne kapjon kevesebb helyet 12 főnél. Legfelsőbb Bíróságot, amelyben egyenlő arányban lettek volna tagjai görög ciprióta és török ciprióta bírák, továbbá három, az Elnöki Tanács által kijelölt külföldi bíró.
A terv tartalmazott továbbá egy szövetségi alkotmányt, egy-egy alkotmányt a két részt vevő állam számára, szövetségi és állami szintű törvények elkülönítését, illetve egy tervezetet a szövetségi zászlóra és himnuszra. Létrehozott volna továbbá egy Megbékélési Bizottságot, hogy a két közösséget közelebb hozza egymáshoz és múltbéli megoldatlan ügyeiket rendezze.
A terv korlátozott mértékben biztosította volna a két közösség tagjainak, hogy visszatérjenek eredeti területükre, és engedélyezte volna Görögország és Törökország számára, hogy tartósan, de fokozatosan csökkenő létszámú csapatokat állomásoztasson a szigeten.
Népszavazási kampány és eredmény
Az Annan-tervről mindkét országrészben népszavazást tartottak 2004. április 20-án. A kampány során a meghatározó görög ciprióta politikusok többsége – így Tásszosz Papadópulosz köztársasági elnök is – de még a török ciprióták vezetője, és az északi állam megalapítója Rauf Denktaş is a terv elutasításáért kampányolt.Az egyesítési terv ellen agitál a ciprusi elnök - origo.hu, 2004. 04. 08.
Noha az északi, szakadár területeken a terv 64,9%-os támogatást kapott, a déli országrészben 75,83% ellene szavazott, azaz a kezdeményezés kudarcot vallott.A BBC beszámolója a szavazásról - news.bbc.co.uk, 2004. 04. 24. (angol)
Az elutasítás okai
A déli, görög ciprióták által lakott területeken az elutasítás fő oka vélhetően az volt, hogy a terv a szavazók megítélése szerint túl nagy engedményeket adott az északi félnek. Aránytalannak érezték a létrehozandó döntési mechanizmust, és úgy ítélték meg, hogy a gyenge központi kormányzat révén a terv valójában csak intézményesítené a sziget megosztottságát. Sérelmezték továbbá, hogy a terv nem írta elő a Ciprus 1974-es török megszállása után Törökországból betelepült anatóliai törökök távozását (akik azóta már Észak-Ciprus lakosságának legfőbb többségét alkotják, míg az őshonos török ciprióták alig több mint 34%-os kisebbségbe kerültek), és nem adott kárpótlást az északról elüldözött és vagyonuktól megfosztott görög cipriótáknak.
Jegyzetek
Fordítás
További információk A terv szövege (angol)
Kategória:Észak-Ciprus Kategória:Ciprus történelme