Sára Bernadette (Budapest, 1951. április 4. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja.

Élete Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1971–1974 között Musical és Operett szakon. A záróvizsgáját követően Ruszt József szerződtette prózai szerepekre Kecskemétre. 1974–1978 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. 1978–1983 között a Népszínház, 1983–1992 között a Nemzeti Színház társulatának tagja. 1992-től szabadfoglalkozású művész. 2008-tól ismét a kecskeméti társulat színésznője, ahol a 2015/16-os évadban elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat.

Férje Cseke Péter színész, színigazgató, rendező. Két lányuk született: Sára és Dorottya.

Pályája során a drámairodalom legfajsúlyosabb szerepeit játszotta és játssza mindmáig. Önálló estekkel is járta az országot. Márai verseiből készült összeállításukat sok helyen adhatták elő. Több verses CD-t is megjelentettek férjével, ezek közül is kiemelkedik Az „Úr érkezése” című, amely XX. századi magyar költők istenes verseinek összeállítása.

Színházi szerepei

1974. Friedrich Schiller: Don Carlos... Erzsébet 1975. William Shakespeare: János király... Blanka 1975. Raffai Sarolta: Vasderes... Szereplő 1976. Shakespeare: Téli rege... Perdita 1976. Shakespeare: Rómeó és Júlia... Júlia 1976. Marinkovics: Glória... Glória 1977. Németh László: VII. Gergely... Szereplő 1977. Schiller: Stuart Mária... Mária 1978. Christopher Marlowe: Doktor Faustus... Heléna 1978. Bertolt Brecht – Kurt Weill: Koldusopera... Polly

Népszínház: 1980. Molière: Don Juan... Elvira 1980. J. B. Priestley: Veszélyes forduló... Olween 1982. Cormon, D’Ennery: A két árva... Florette Nemzeti Színház: 1982. Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt... Inken 1983. Boldizsár Miklós – Szörényi Levente – Bródy János: István, a király... Gizella (Városliget, Királydomb) 1984. Arthur Miller: Nem félünk a farkastól... Honey 1984. Boldizsár Miklós – Szörényi Levente – Bródy János: István, a király... Gizella (Szeged, Dóm tér) 1985. George Bernard Shaw: Tanner John házassága... Violet 1987. T. S. Eliot: Koktél hatkor... Celia 1988. A. Miller: Játék az időért... Mandel 1989. Békeffi István: Janika... Miss Betty Torday (Játékszín) 1991. Bókay János: Négy asszonyt szeretek... Bébé 1991. Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert... Sarlotta Ivanovna

1994. Siegfried Geyer - Robert Katscher: Gyertyafénykeringő... Nagyságos asszony (Klapka Sztárszínház) 1994. Guy Foissy: Öbölből vödörbe... Csibili (Tatabányai Színház) 1994. Neil Simon: Furcsa pár... Cecilly (Játékszín) 1997. A. Miller: Bűnbeesés után... Holga (Játékszín) 1999. Daphne du Maurier: Manderley ház asszonya... Beatrice Lacy (Játékszín) 2001. Valentyin Petrovics Katajev: Bolond vasárnap... Helén (Karinthy Színház) 2004. Békeffi: Okos mama... címszerep (Turay Ida Színtársulat) 2007. Jean Letraz: Tombol az erény... Susanna (Turay Ida Színtársulat) 2007. Gábor Andor: Dollárpapa... Matilda (Karinthy Színház) 2015. Giulio Scarnacci – Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse... Matilde (József Attila Színház)

Kecskeméti Katona József Színház 2009. Márai Sándor: Eszter hagyatéka... Eszter 2009. Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Utóirat... Szereplő 2009. Neil Simon: Furcsa pár (női változat) ... Olive 2010. William Somerset Maugham: Csodás vagy, Júlia... Júlia 2010. Karol Wojtyla: Az aranyműves boltja... Teréz 2011. Shakespeare: Harmadik Richard... Erzsébet 2011. Füst Milán: Boldogtalanok... Özv. Húberné 2012. Csiky Gergely: Buborékok... Szidónia 2013. Pierre Notte: Két néni, ha elindul... Anette 2013. Heltai Jenő: Naftalin... Manci 2013. P. Buckman: Most mindenki együtt... Hannah 2014. Bíró Kriszta: A Nyugat női... Szereplő 2015. Georges Feydeau: Balfék... Mme Vatelin 2016. Marc Camoletti: Boeing, boeing... Bertha 2016. Robert Harling: Acélmagnóliák... Valery 2017. Henrik Ibsen: Gabler Hedda... Juliane Tesman kisasszony 2017. Bolero vers-tánc-színház... Szereplő 2017. Bertolt Brecht: A jóember Szecsuánból... Sin asszony 2018. Molnár Ferenc: A testőr... A mama 2018. A. Miller: Az ügynök halála... Linda 2019. Leonard Gershe: A pillangók szabadok... Mrs. Baker 2019. Társasjáték New Yorkban... Sophie) stb. 2020. Robert Thomas: Nyolc nő... Mamy 2023/2024 Marc Norman – Tom Stoppard: Szerelmes Shakespeare... királynő

Filmjei Játékfilmek Egy kis hely a nap alatt (1974) Ki látott engem? (1977) Klaus Mann- Szabó István: Mephisto (1981) Mennyei seregek (1983) István, a király (1984) Elcserélt szerelem (1984) Küldetés Evianba (1988) Szeress most! (2003-2004)

Tévéfilmek Hogyan viseljük el szerelmi bánatunkat?! (1975) Mézeshetek (1975) Néró és a VII/a. (1977) Ki látott engem? (1977) Wiener Walzer (1980) A tönk meg a széle (1982) Földnélküli János (1987) Névtelen levelek (1987) Barátok közt (2019), (2020) - Somogyiné Bányai Evelin Doktor Balaton (2020) - Boriska

Szinkron Bűvölet: Cristina Ansaldi–Daniela Poggi Bűvös pillanatok: Beth - Debora Weston

Díjai, elismerései

Bilicsi-díj (2006) Pék Matyi-díj (2010,2012) Jászai Mari-díj (2020) A legjobb színésznő Kecskemét (2015-2016)

Jegyzetek

Források Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó

További információk

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Bilicsi-díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Budapesten született személyek