Réz Ádám, eredeti nevén Kupfer Ádám (Arad, 1926. június 4. – Budapest, 1978. szeptember 13.) magyar műfordító, író, műkritikus, kiadói szerkesztő, publicista. Egyik legismertebb munkája J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című világhírű műve első tizenegy fejezetének lefordítása.
Életpályája Tanári diplomát szerzett francia–angol szakon 1951-ben a Budapesti Egyetemen. Néhány évig a Magyar Távirati Iroda, majd a Kulturális Kapcsolatok Intézetének munkatársa volt, és több könyvkiadónál töltött be lektori állást.
Munkássága Angol, cseh, francia, német és román nyelvből fordított. Cikkei, tanulmányai jelentek meg folyóiratokban, illetve fordításainak elő- és utószavaként. J. R. R. Tolkien angol író A Gyűrűk Ura című fantasyjának 1–11. fejezetét (a verseket is) ő fordította magyarra, s ő alkotta meg a mű magyar terminológiáját (a Gyűrűk Urában és háttérmitológiájában mintegy 5000 tulajdonnév szerepel).
bélyegkép|Réz Ádám sírja Budapesten. Farkasréti temető: 25-1-64. bélyegkép|Réz Ádám emléktáblája Budapesten
Családja Raffy Ádám fia (1898–1961), Réz Pál bátyja (1930–2016), Kutni Mária (1919–1971) férje, akitől Réz Dániel (1957–) fia született, majd 1974-től Székács Vera (1937–2018) férje volt.
Műfordításai J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura (első 11 fejezet) Jane Austen: A mansfieldi kastély Honoré de Balzac: Az ismeretlen remekmű Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve James Fenimore Cooper: Vadölő; Az utolsó mohikán; A kém E. M. Forster: Szellem a házban Roger Martin du Gard: Boldogulni Jaroslav Hašek: Švejk, a derék katona Christopher Isherwood: Isten veled, Berlin Jack London: A vadon szava Bernard Malamud: A mesterember; A lakók Prosper Mérimée összes regényei és elbeszélései Robert Merle: Állati elmék Robert Merle: Védett férfiak Jean-Jacques Rousseau: A magányos sétáló álmodozásai G. B. Shaw: Színművek John Steinbeck: Rosszkedvünk tele Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója Mark Twain: Egy jenki Artúr király udvarában John Updike: Nyúlcipő
Források Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999
További információk Magyar életrajzi lexikon Irodalmi Jelen Réz Ádám fényképe Kortárs magyar írók 1945-1997
Kategória:Magyar műfordítók Kategória:A Magyar Távirati Iroda vezetői, újságírói Kategória:Magyar irodalomkritikusok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Aradiak Kategória:1926-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar poliglottok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek