bélyegkép|220x220px|Halász Péter (író) Halász Péter (Budapest, 1922. április 10. – München, 2013. január 7.) magyar író és újságíró, az 1956-os forradalom bukását követően hagyta el Magyarországot és a Szabad Európa Rádió egyik legismertebb magyar közvetítőjévé vált. Regényei, számos novellája és újságcikke – melyeket nyugaton publikáltak évtizedekkel emigrációja után, magukba zárva a magyar emigráns élet keserédes természetét – népszerűek voltak szerte a világban élő magyar közösségekben.

A Szabad Európa Rádió munkatársaként 'persona non grata'-nak számított Magyarországon a Kádár-korszak időszaka alatt, viszont az 1990-es rendszerváltás után számos kitüntetést és díjat kapott munkásságának elismeréseként. Ezek közül az egyik A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje díjat, melyet a következő köszönetnyilvánítással prezentáltak: "Nemcsak sikeres könyvek egész sorával szolgálta a magyar kultúrát, és mutatta be a magyar emigráció életmódját, hanem a Szabad Európa Rádió szerkesztőjeként is rendkívül fontos munkát végzett." 2010 februárjában írói és újságírói munkájának elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést kapta.

Életrajz Életútja Halász Péter Budapesten született zsidó családban, majd Németországban dolgozó magyar író. Írói munkásságának érdekessége: 1939 és 1943 között P. Hard, P. Deeds, T. Mollock, P. Shering, Pierre Pescer és Ravasz Miklósesetleg még H. Pinkerton álnéven ötvennél több kalandregényt, lektűrt adott ki.Néhányat ezek közül Vajda Alberttel közösen írtak, de Halász álneve alatt jelentek meg. Bálint Gábor: A pesti ponyva virágkora 1940 óta dolgozott újságíróként. A második világháború alatt munkaszolgálatos volt.Holocaust Survivors and Victims Database Volt a MAFILM dramaturgja is. 1956-ban elhagyta Magyarországot, 1957-től New Yorkban, 1970-től Londonban élt és 1975-ben Münchenben telepedett le és ott hunyt el 2013. január 7-én.

Családja Szülei Halász (Fischer) Antal (1892–1962) gyári tisztviselő és Glück Janka Jolán (1896–1943) voltak.

1946-ban feleségül vette Rácz Vali színész- és énekesnőt. Fiuk, Valér 1950-ben született, majd két évvel később megszületett lányuk, Mónika, aki később Monica Porterként vált ismert újságíróvá Londonban.

Munkássága 1957–1987 között a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Fő műfaja a regény, de írt tárcákat, riportokat, karcolatokat, elbeszéléseket is. 1987. április végén vonult nyugalomba a Szabad Európa Rádió magyar osztályának helyettes igazgatói beosztásából. Utána külső munkatársként még dolgozott tovább. Egérfogó című drámáját 1958-ban mutatta be a New York-i Petőfi Színház. Elbeszélései, cikkei, tárcái főleg az Irodalmi Újságban, az Új Látóhatárban, a Bécsi Naplóban, az Új Hungáriában, az Amerikai Magyar Népszavában és az Új Világban jelentek meg.https://mek.oszk.hu/04000/04038/html/h.htm

2011 őszén a Park Kiadó gondozásában újra kiadásra került Második Avenue című könyve.

Főbb művei (magyarul)

Megjelenés Könyv címe Kiadás helye 1942 Szülei elváltak Budapest 1943 Huszonegy éves férj Budapest 1943 Két férfi Budapest 1961 Tatárok a Széna téren Niagara Falls 1965 Miszter Honfitárs München 1967 Második Avenue Toronto 1968 Se kint, se bent... New York 1969 Fogócska New York 1972 Eltévedt utas New York 1977 Kölcsönkapott élet München 1978 Tam-tam New York 1983 Kádártánc München 1988 Mélyen leszállított áron Toronto 1990 Árnyékok New Yorkban Budapest 2011 Második Avenue (második kiadás) Budapest

Angol, francia, német és spanyol nyelven megjelent műve

Megjelenés Könyv címe Kiadás helye 1959 Crossroads at Vienna New Delhi

Dramaturg és forgatókönyvírói munkássága

Film megjelenése Film címe Tevékenység Információ 1951 Ütközet békében forgatókönyv filmtortenet.hu adatlap 1952 Állami áruház dramaturg filmtortenet.hu adatlap 1953 A város alatt forgatókönyv filmtortenet.hu adatlap

Díjai, elismerései A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1993. május 28.) Nagy Imre Emlékplakett (1995. június 16.) A Magyar Újságírók Országos Szövetségének Örökös Tagja (1997. március 15.) Aranytoll-díj (2000. március 15.) Emléklap a Szabad Európa Rádió Egykori Munkatársának (Országos Széchényi Könyvtár, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma - 2000. október 5.)Szép Magyar Novella, 346. oldal - , Kiadó: Új Idő Lap- és Könyvkiadó Kft. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2010. február).

Jegyzetek

Források

Bálint Gábor: A pesti ponyva virágkora az 1930–1940-es években, Magyar Könyvszemle, 123. évfolyam 2007. 1. szám, 121. oldal Magyar írók élete és munkái XII. 332-334.

További információk

Halász Péter tárcája az Amerika Magyar Népszava oldalán

Kategória:Magyar írók Kategória:A Szabad Európa Rádió magyar vezetői, újságírói Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar filmdramaturgok Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:1922-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Aranytoll díjasok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar túlélői Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Magyar emigránsok Németországban Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei