bélyeg|Lord Lovat visszatérőben a rajtaütésből A dieppe-i rajtaütés („Jubileum" hadművelet) a második világháborúban, 1942. augusztus 19-én a szövetségesek partraszálló hadművelete volt Dieppe-nél, támadás az Atlanti fal egyik megerősített kikötője ellen. A fő roham hat órán át tartott és teljes kudarcba fulladt; az erős német védelem súlyos veszteségeket okozott a támadóknak és a szövetséges parancsnokságnak ki kellett adni a visszavonulási parancsot.
A támadást több mint 6000, túlnyomórészt kanadai gyalogos hajtotta végre, akiket kanadai harckocsizók, a Brit Királyi Haditengerészet (Royal Navy) és Brit Királyi Légierő (RAF) egységei támogattak.
A támadás célja a kikötő rövid ideig tartó elfoglalása, védelmi létesítményeinek lerombolása, hírszerzési adatok gyűjtése és általában a szövetségesek harci moráljának javítása volt; egyúttal demonstrálni akarták a Szovjetunió felé a nyugati szövetségesek elszántságát is a második front későbbi megnyitására.
A célokból gyakorlatilag semmit nem sikerült megvalósítani. A támadók tűztámogatása a tengerről teljesen elégtelen volt, a partraszálló csapatok azonnal elakadtak. A német tüzérség 33 partraszállító hajót és egy brit rombolót megsemmisített. Tíz órán belül az utolsó támadó is elesett vagy fogságba került. A harckészség demonstrálása helyett a véres vereség azt mutatta meg, hogy a szövetségesek még sokáig nem lesznek képesek az invázióra.
A Brit Királyi Légierőnek nem sikerült nyílt csatára kényszeríteni a Luftwaffét, de így is 106 gépet vesztett a németek 48 gépével szemben.
Kisebb felderítési sikereket sikerült elérni, különösen az elektronikus hírszerzés terén, a német rádiólokátorokat illetően. Az a későbbi hadtörténészi elmélet, ami szerint az egész művelet célja egy Enigma gép megszerzése lett volna, nem állja meg a helyét.
A támadás kudarcának tanulságai segítették a későbbi nagy partraszállási hadműveletek sikeres végrehajtását.
Háttér Már a brit expedíciós erők 1940 májusi dunquerque-i evakuálása után hozzálátott a brit haderő egy jelentős partraszálló képesség kiépítéséhez egy későbbi támadás reményében. Terveket dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy elfoglaljanak egy kikötőt az atlanti francia partokon, kutatták az inváziós flotta problémáit, támadó felszereléseket terveztek és próbáltak ki.Buckingham 2004, p. 15.
Az angliai csata sikeres befejezése után a német légierő London elleni nappali támadásai megszűntek, és a gyorsan felépített brit nappali vadászgép-kapacitás komolyabb feladat nélkül maradt, csak kisebb támadásokkal próbálkoztak Franciaország és az ott állomásozó német légierő ellen.Copp, Terry. "The Air over Dieppe." Legion, June 1996, p. 6.
A britek az elektronikus hírszerzés és a rejtjelfejtés eredményei révén tudták, hogy a németek egy kikötő elfoglalását az invázió kezdetének tekintenének, és ebben az esetben a parthoz, a brit légierő hatótávolságán belülre összpontosítanák légierejüket. Ettől azt várták, hogy kibontakozik a RAF fölénye, látványosan meg tudnák törni az ellenség európai légierejét, könnyítve a szovjetek helyzetét is.Copp, Terry. "The Air over Dieppe." Legion, June 1996, p. 7.
1942 során a németek két nagy partvédelmi üteget telepítettek Dieppe tengerpartján Berneval-le-Grand és Varengeville-sur-Mer mellett. A szövetséges támadás tervezői úgy értékelték, hogy ezek a brit légierő hatókörén belül lesznek és lehetséges a semlegesítésük."Dieppe raid." Juno Beach Centre. Retrieved: 23 March 2016.
A keleti fronton a németek a Barbarossa hadművelet kudarca után 1942 júniusában megindították támadásukat Sztálingrád felé. A Szovjetunió és személyesen Sztálin nagy nyomást gyakorolt a nyugati szövetségesekre annak érdekében, hogy nyissák meg a második frontot Németország ellen és így vonjanak el legalább 40 német hadosztályt a keleti frontról.Whitaker 1992, p. 29.
Churchill emlékirataiban leírja,Churchill 1950, pp. 509–10. hogy a katonai vezetők egyöntetű véleménye szerint a második front megnyitása addig szóba sem jöhetett, amíg nem hajtottak végre legalább egy nagyobb szabású próbatámadást az Atlanti fal ellen.
Tervezés A rajtaütés hadműveleti tervezését Louis Mountbatten altengernagy vezette a szövetséges főparancsnokság (Combined Opertations Headquarters) részéről.Thompson, Julian. "The Dieppe Raid." BBC (World Wars in Depth series), 6 June 2010. A munkában egy ideig részt vett Bernard Montgomery is, ám ő aztán inkább javasolta a hadművelet törlését.
Az 1942 májusában jóváhagyott terv szerint hadosztály szintű támadásra került volna sor a La Manche francia partján egy kikötőváros ellen. A kikötőt két dagály idejéig tartani kellett volna, majd a berendezések lerombolása után rendezett visszavonulás következett volna."Operation Jubilee." Combined Operations, 7 June 2010. Eredetileg ejtőernyős támadást is terveztek a partvédő ütegek ellen, de később ezt törölték, helyette a tengeren át érkező kommandósok feladata lett volna ez.
A kanadai kormány már egy ideje szorgalmazta, hogy a kanadai haderők is kapjanak lehetőséget harci tapasztalatok szerzésére, ezért a támadás fő szárazföldi erőit ők adták.
A későbbi értékelések szerint a terv alapvető hiányossága a part megfelelő bombázásának elmaradása volt. A kudarc okainak kutatása során felmerült, hogy a brit és kanadai haderő a helyi francia civil lakosság érdekében korlátozta a város bombázását.Hall, David. "The German View of the Dieppe Raid." Military History Lecture, Laurier Centre for Military Strategic and Disarmament Studies, Wilfrid Laurier University, Waterloo, 13 October 2011. Mások úgy vélték, hogy a túlzott bombázás olyan károkat okozna, melyek megnehezítenék a partra szálló harckocsik előretörését a tengerpartról.Atkin 1980, p. 274. A kanadai műveleti tervezők abban bíztak, hogy a partraszállás gyorsasága, a meglepetés ereje, és a partra szállított harckocsik által okozott sokk elég lesz az akció sikeréhez.Copp 2004, p. 35.
A partraszállást egyszerre hat partszakaszon tervezték: közülük négy magának a városnak a tengerpartján volt, illetve egy-egy a két szélén. Ezeket a partszakaszokat keletről nyugatra Sárga, Kék, Vörös, Fehér, Zöld és Narancs partszakaszoknak nevezték el. A támadás fő irányát a Vörös és a Fehér szakaszok képviselték. A partraszállító hajók összesen 58 Churchill tankot is szállítottak, amiket úgy módosítottak, hogy a part menti sekély vízben is használhatók legyenek.
A tervezés alapjául szolgáló hírszerzési adatok meglehetősen hiányosak voltak. A légifényképezés nem tudta felderíteni a part szikláiba telepített német géppuskafészkeket, a part jellegét csupán régebbi turistafotók alapján vizsgálva alkalmasnak találták a gyalogság és a harckocsik partraszállítására egyaránt, egészében véve erősen alábecsülték a partszakaszon beásott német erőket.Atkin 1980, p. 23.
Haditengerészeti és légi támogatás A Royal Navy 237 hadihajót és partraszállító járművet biztosított a támadáshoz. A partraszállást megelőző tüzérségi támogatás azonban elégtelen maradt, mivel csak hat darab, 102 milliméteres ágyúkkal rendelkező Hunt osztályú rombolóra korlátozódott. Dudley Pound, a brit haditengerészet vezetője (First Sea Lord) nem volt hajlandó kockáztatni nagy hadihajóit olyan helyeken, ahol nem volt biztos a RAF abszolút légifölénye.Atkin 1980, p. 24. Néhány hónappal korábban ugyanis a japán bombázók elsüllyesztették a Távol-Keleten a Royal Navy két büszkeségét, a HMS Prince of Wales (1939) csatahajót és a HMS Repulse (1916) csatacirkálót.Copp 2004, p. 34.
A Királyi Légierő összesen 74 repülőszázadot biztosított, egyenként 12-24 repülőgéppel, közülük 66 vadászgépekből állt.
A német erők A német erők Dieppe környékén magas készültségi fokon álltak, mivel francia kettős ügynököktől tudták, hogy az angolok érdeklődést mutatnak a térség iránt. Ugyancsak észlelték a megnövekedett rádióforgalmat és a partraszállító hajók összepontosítását a szemközti angol partokon. A várost és a környező parti sziklákat 1500 fős helyőrség védte, minden lehetséges partraszálló helyet megerősítettek. Külön egység védte a közeli korszerű, nagy teljesítményű rádiólokátor állomást, valamint a Varengeville-sur-Mer és Berneval-le-Grand települések mellett elhelyezett nehéztüzérségi ütegeket.
A Luftwaffe a térségben állomásoztatta Jagdgeschwader 2 (JG2) és a Jagdgeschwader 26 (JG26) repülőosztályokat (3-3 század) 200, többnyire Fw 190 vadászgéppel, és a Kampfgeschwader 2 (KG2), Kampfgeschwader 45 (KG45), and Kampfgeschwader 77 (KG77), bombázó repülősztályokat összesen 100, többnyire Do 217 géppel.
A támadás A támadó flotta 1942. augusztus 18-ról 19-re virradó éjjel hagyta el Newhaven kikötőjét. A partraszállító hajókat nyolc romboló (köztük egy lengyel, az ORP Ślązak) és számos ágyúnaszád kísérte. Előttük aknaszedő hajók haladtak.Ford 2010, p. 41. A támadásokat a két szárnyon a kommandósok kezdték meg a két nagy partvédő üteg ellen hajnali 04:50-kor.
Sárga partszakasz Az itt partra szálló 3. kommandó feladata lett volna a „Goebbels” nevű, 3 darab 170 milliméteres és 4 darab 105 milliméteres löveggel rendelkező parti üteg kiiktatása Berneval közelében, még a fő partraszálló egységek támadása előtt. A kommandó partraszállító hajóit már a tengeren megtámadták német gyorsnaszádok (S-Boot). A kommandó egyik része partraszállás után olyan erős ellenállásba ütközött, hogy azonnal fogságba került, a másik csoport elérte az ágyúkat, de a heves védelem ellenében jelentős kárt nem tudott tenni azokban, csak sikeresen zavarta tüzelésüket, mielőtt visszavonulásra kényszerültek.Dieppe – Operation Jubilee Warfare Magazine
Narancs partszakasz Az itt támadó 4. kommandó (köztük 50 amerikai ranger) a skót nemes, Simon Fraser alezredes, Lovat 15. lordja vezetésével azt a feladatot kapta, hogy Dieppe városától nyugatra két helyen szálljon partra és semlegesítse a „Hess” nevű parti üteget Sainte-Marguerite-sur-Mer és Varengeville-sur-Mer falvak közelében. A rohamcsapat a parti sziklákra felkapaszkodva sikeresen kiiktatta a hat 150 mm-es ágyúból álló üteget, majd a terveknek megfelelően 07:30-kor csaknem teljes legénységével visszavonult. Ez volt az egész hadművelet egyetlen sikeres részlete. A későbbiekben ez a művelet szolgált mintául a további partraszállások során. A kommandó parancsnoka és számos tagja magas elismerésekben részesült, közülük Patrick Porteous százados megkapta a legmagasabb brit katonai kitüntetést, a Viktória keresztet.London Gazette, issue=35729, 2 October 1942Dunning 2003, pp. 65–87.
Kék partszakasz
Az itt támadó 3. számú kommandó már a tengeren harcba keveredett egy kis német konvojjal. A partszakasz védői a csatazaj nyomán teljes készültségben várták a partraszállókat, akiknek a parti géppuskafészkek és tüzérségi állások semlegesítése lett volna a feladata. Az 556 támadó katona közül 200 elesett, 264 pedig fogságba került.
Zöld partszakasz A 4. számú rohamcsapatnak 04:52-kor sikerült észrevétlen partra szállnia, viszont kijelölt célpontjuktól elsodródtak és a Scie folyótól nyugatra kerültek, ezért a szárazföldön, Pourville-sur-Mer falu (ma Hautot-sur-Mer része) hídján át kellett megközelíteni eredeti céljukat. Eközben azonban már észrevették őket a német erők és megállították előrenyomulásukat. Atkin 1980, p. 141. Bár ez a kommandó jutott be a legmélyebben a szárazföldre, eredeti céljukat nem tudták elérni és a gyorsan érkező német erősítések miatt hamarosan vissza kellett vonulniuk. A két zászlóaljnyi erőből csak 341 fő tudott visszavonulni. Az egység parancsnoka, Charles Cecil Ingersoll Merritt alezredes a folyó hídjánál tanúsított hősiességéért megkapta a Viktória keresztet.
A Pourville melletti lokátorállomás