Münster egyetemváros Németország legnépesebb tartományában, Észak-Rajna–Vesztfáliában. A város az azonos nevű járás fővárosa, a Münsteri egyházmegye püspöki székvárosa.
Fekvése A Dortmund-Ems-csatorna partján, Osnabrücktől délnyugatra fekvő település.
Története Münstert 780-ban alapították két kereskedelmi út kereszteződésében. A már meglévő kereskedőtelepülésen 800 körül Liudger fríz misszionárius monasteriumot (monostort) alapított az Aa folyó gázlójánál. (Ebből a monasteriu szóból származik a város mai neve.
A 12. században a település városjogot kapott, majd a Hanza-szövetségnek is tagja lett. A münsteri kereskedők jó kapcsolataik voltak Angliától kezdve Skandináviáig, de még Oroszországig is. bélyegkép|bal|160px|Az Aa folyó Münsterben 1534-ben a fanatikus anabaptisták felállították "Sion királyságát", bevezették a vagyonközösséget és a többnejűséget, a másképp gondolkozókat pedig elhallgattatták. Az anabaptista királyságot 1535-ben verték le.
Münster a 18. században főváros és egyben székváros is lett. Ebben az időben tömegesen épültek a városban a kastélyok és a kúriák a város nemessége számára. bélyegkép|bal|160px|A kastély Egyetemét 1773-ban Franz von Fürstenberg miniszter alapította.
1648. október 24-én a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békét, melynek egyik szerződését is itt tárgyalták és írták alá (a császár és a katonai hatalmak, Franciaország és Spanyolország meghatalmazottai), míg a másikat – az azóta Niedersachsen tartományhoz tartozó – Osnabrückben, ahol a császár meghatalmazottjával a protestáns államok folytatták tárgyalásaikat. A vesztfáliai béke konzerválta Németország szétdaraboltságát, megsemmisítette a császári hatalmat, és új elrendeződést jelentett az európai hatalmak közt: Németország jelentős területei kerültek Svédországhoz és Franciaországhoz, utóbbihoz pl. Elzász. A békeszerződés elismerte Hollandia és Svájc függetlenségét. A francia forradalom után Münster Poroszország része lett, majd 1816-ban Porosz-Vesztfália fővárosa is. bélyegkép|bal|160px|Münster, városkép Münster ma Vesztfália kulturális és művelődési központja. Gazdaságában a kereskedelemé és a szolgáltató ágazatoké a legnagyobb szerep, de van nehézipara, vegyipara és könnyűipara is.
Bár patinás óvárosa a második világháborúban szinte teljesen megsemmisült, a hagyománytisztelő münsteriek ma is zártnak ható városképét eredeti formájában és szépségében építették újjá.
A város műemlékeinek nagy része az egykori erődítési gyűrűn belül található.
Nevezetességek bélyegkép|bal|160px|Münster 1854-ben Szent Pál-székesegyház (Dom St. Paul) Servatius-templom (Servatii-kirche) Dominikánus-templom (Dominikanerkirche) Lambert-templom (Lambertkirche) Márton-templom (Martinikirche) Krameramtshaus - a város egykori céheinek legszebb és legrégibb, 1588-ból való háza Patríciusházak - reneszánsz oromzattal Városháza (Rathaus) - 14. századi homlokzattal épült, az épület a gótika egyik mesterműve. Az épület Béke-termében (Friedensaal) kötötték meg 1648. május 15-én a vesztfáliai béke egyik szerződését.
Politika
Közlekedés Közúti közlekedés A várost érinti az A1-es, és az A43-as autópálya. Vasúti közlekedés
Münster szülöttei 1811. december 25. Wilhelm Emmanuel von Ketteler († 1877) mainzi püspök 1885. november 26. Heinrich Brüning († 1970), Németország kancellárja 1930–1932 1956. július 13. Günther Jauch televíziós műsorvezető 1963. július 4. Ute Lemper színésznő 1964. július 11. Andreas von Holst, a Die Toten Hosen német zenekar gitárosa és zeneszerzője 1969. augusztus 12. Tanita Tikaram brit pop- és folkénekesnő 1974. július 22. Franka Potente színésznő
Galéria
Jegyzetek
Kategória:Észak-Rajna-Vesztfália települései