A Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület legismertebb látványossága a Hévízi-tó vagy Hévízi-gyógytó. A Zalai-dombság és a Keszthelyi-fennsík határán, a Zalavári-háton elhelyezkedő tó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. Rajta az első tutajokra épített fürdőházat 1772-ben Festetics György, a keszthelyi Georgikon iskola alapítója építtette.
Ellentétben a többi melegvizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó, amelyet a 38 méter mély Hévízi-forrásbarlangból feltörő, másodpercenként 410 liter vízhozammal 38 °C-os víz táplál.
A tó páratlan természeti környezetét elsősorban a parkkal övezett gyógyvizű tó, a vízfelszín felett lebegő páraréteg, a tó felszínén úszó indiai vörös tündérrózsák (Castalia rubra longiflora) teszik különlegessé.
Keletkezése A földtörténeti középkor elején, a triász időszakban (kb. 200 millió éve) kristálytiszta tengervíz borította a környéket, a mai Dunántúli-középhegység helyét is. Ebből a tengerből Hévíz környékén hófehér dolomit, valamint másodlagosan mészkő rakódott le. Még a Föld középkorában, a jura- és kréta korban (kb. 180-70 millió éve) a tenger visszahúzódott a vidékről. A mai Bakony hegység területén a kréta kor végén és a harmadidőszak első korában, a paleocénben, trópusi környezetben bauxittelepek képződtek, majd felszíni hatásra áthalmozódtak. Ugyanezek az erők a felszín puhább rétegeit kikezdték, helyenként lepusztították. Megkezdődött a mészkövek, dolomitok karsztosodása.
A harmadidőszakban Hévíz közvetlen környékén a paleocént követő eocén, oligocén és miocén kor sem hagyott hátra rétegeket, a vidék továbbra is szárazulat maradt. A korszak utolsó időszaka a pliocén viszont nagyon mozgalmas volt. Mintegy 10-12 millió évvel ezelőtt délkelet felől, a Kárpát-medence területére a Ponthusi-tenger sekély öble nyúlt. A közben kiemelkedő Kárpátok láncolata az öblöt elzárta: beltenger keletkezett. A beömlő folyók gyorsan édesvizűvé változtatták a tavat. Így alakult ki a Ponthusi-tengerből az édesvizű Pannon-tenger. Ebből a sekély vizű tóból akkoriban a Vértes, a Pilis, a Mecsek és a Bakony magasabb részei szigetként emelkedtek ki. A süllyedő tengerfenékre az évmilliók folyamán több száz méter vastag homok- és agyagréteg rakódott le, majd a tenger vize lassan eltűnt. A tengeréről elnevezett Pannon-időszak végén vulkánok törték meg a Dunántúl arculatát. A későbbi Balaton északi partján, és a délin – Fonyódon és Bogláron – bazaltláva ömlött a Pannon-tengeri rétegekre. A pliocén korszak végén, a pleisztocén elején (kb. 2-4 millió éve) a szél és a vízfolyások délnek hordták a pannon rétegek anyagának nagy részét. A vulkáni utóműködések első jele volt a hőforrások, így az úgynevezett Őshévíz feltörése. A pleisztocén kor közepén a földkéreg mozgása, beszakadása folytán két árokrendszer keletkezett. Ezekben gyűlt össze a csapadék: kialakult a Balaton, mintegy 22 ezer évvel ezelőtt. Ekkor kezdődik a Hévízi-tó története is.
Több bizonyíték szól amellett, hogy a Hévízi-tó termálvize a geológiai múltban nem a mai szinten fakadt, hanem ennél jóval magasabban. Az Őshévíz első feltörési helye a rezi vár közelében, a Meleg-hegyen, 427 m magasságban volt. A Keszthelyi-fennsík triász rögét nyugatról határoló lépcsős törésvonalon az elmúlt 2 millió évben fokozatosan szállt alá a meleg vizű forrás mindig alacsonyabbra és mindig délnyugatabbra. Az Őshévíz második feltörési helye a cserszegtomaji Anna-kápolnánál volt (182 m). A feltörő triász kori rétegben mozgó karsztvíz a pannon rétegek vizével keveredve alakította ki a Cserszegtomaji-kútbarlangot. A feltételezések szerint a feltörési szint süllyedésének egyik oka a Keszthelyi-fennsík emelkedése, a másik a Hévíz-völgy süllyedése volt. Az ópleisztocénban (kb. 1-2 millió éve) a Biked-hegyre (181 m), a mai Hévíztől alig 3 km-re vándorolt át az Őshévíz, a közép-pleisztocénban a mai fürdőteleptől keletre 1,5 km-re fekvő Dobogó-dombon jelent meg (145 m). A Hévízi-tó vize, mintegy 20-22 ezer éve tört fel mai helyén, a Balaton kialakulásával egy időben. Az előtörő meleg víz először a Balatonba ömlött. Klímaváltozások hatására a Balaton vízszintje lesüllyedt. Az egykori tómederben az ott élő buja növényzet elhalt réseiből tőzegláp keletkezett. A Hévízi-völgy lápos, tőzeges, sík felszíne a tótól keletre kb. 1-1,5 km szélességben, a völgy keleti oldalán levő Dobogóig és a völgyet keletről határoló cserszegtomaji dombvonulatig terjed. Dél felé a tőzeges terület a Zala medréig húzódik, északon a Gyöngyösi csárda fölé nyúlik.
Vizének jellemzői bélyegkép|A fürdőépület 1989 előtt A tó felszíne ovális alakú. Északról két vízfolyás torkollik a tóba, délen a 10-12 méter széles Hévízi-csatorna vezeti le a tó vizét a Zala folyóba és onnan a Balatonba. A tó keresztmetszete a dél felé elhajló tölcsér képét mutatja, amely a forrásánál a legmélyebb.
Az Amphora Búvár Klub szakemberei szerint a Hévízi-tó hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. A víz az 1975-ben feltárt és Amphora-teremnek elnevezett üreg két oldaláról tör elő, hideg és meleg forrásokból, amelyek a tavat táplálják. A meleg források vizéhez keveredett hidegvíz mennyisége a teljes vizhozamnak csak 3%-a körül van. bélyegkép|balra|A gyógyvizű tó fürdőzőkkel és mögöttük a fürdőépület 1989 után Nyáron a víz hőfoka 33-35 °C, de nagyon meleg napokon elérheti a 36-38 °C-ot is. Ősszel és télen a hőmérséklet alacsonyabb, mintegy 24-26 °C körül mozog. A víz hőfoka a fürdőzőkre, betegekre nyugtatólag, pihentetőleg hat, mert ez a hőmérsékleti érték az ember hőháztartása szempontjából közömbösnek számít. A tóban általában mindenhol közel azonos hőmérséklet uralkodik, mert a tó felett elhelyezkedő, 1,5-2 méter széles páraréteg megakadályozza a víz lehűlését, a többirányú vízáramlás és az 50 ha véderdő pedig elősegíti a hőmérséklet egyenletességét.
Ha a Hévízi-tó felszínét megfigyeljük, megállapíthatjuk, hogy a tó nincs nyugalomban. Egyrészt: a tavat tápláló forrás a tó vizét állandóan mozgásban tartja, a mélyből feltörő víz lassú körforgással gyűrűzik a partok felé. Másrészt: a víz és a levegő közötti hőmérsékletkülönbség következtében a víz a felszínen kissé lehűl és így nagyobb fajsúlyánál fogva ismét lefelé áramlik. Eközben a tó egész víztömege hengeres mozgással lassan jobbra forog. E kettős vízmozgásnak fontos szerepe van a tó hőmérsékletének szabályozásában, valamint a hatóanyagok egyenletes eloszlásában. Az egyenletes és állandó vízáramlás jótékonyan hat a szervezetre is, mert a fürdőzőket állandó, enyhe masszázsban részesíti. bélyegkép|A melegvízű Hévízi-csatorna Először 1908-ban folytak búvárok segítségével vizsgálatok, hogy megállapíthassák a tó pontos mélységét. Ez először 1953-ban sikerült. Tudományos búvárkutatások 1972-től zajlanak, és a vizsgálatok során megállapították, hogy a forrás egy 38,5 méter mélységű, függőleges homokkőfal aljában van.
A Búvárinfó című búvárújság szerint a forrásbarlang jobb oldali része a melegoldali rész, ahol a fal tövénél 10 különböző hasadékból különböző hőmérsékletű vizek fakadnak. Jelenleg a leghidegebb 23,4 Celsius, a legmelegebb 41,8 Celsius. Innen a kevert víznek a hőmérséklete, mely kilép a forrásbarlangból, és a tavat táplálja 38,5 Celsius, mennyisége 410 l/sec. A Hévízi-forrásbarlang bejáratának szélessége 2-3 méter, magassága 60–80 cm, ezen percenként 30-40 ezer liter 39,5 °C-os víz áramlik át (Ezzel a vízhozamával, a Hévízi-tó forrás volt Magyarország legnagyobb átlag vízhozamát produkáló forrása).
Egy másik forrás szerint a szűk bejárat után egy 14-17 méter széles Amphora-terem található. A termet egy iszapréteg osztja ketté. Itt ered a termálvíz: a keleti oldalon 26,3 °C-os, míg a nyugati oldalon 41 °C-os víz tör fel. Tehát a kráterbe megközelítőleg 10%-ban hideg, 90%-ban meleg források ömlenek.
A vízben található radioaktív szénizotópok mennyiségéből megállapították, hogy a forrás hideg erének kora – a beszivárgástól a feltörésig – 5-7 ezer évre, míg a meleg vizű forrásé 10-12 ezer évre tehető. A felszínről a mélybe kerülő vizek meglehetősen nagy területről, a Bakonyból, a Keszthelyi-fennsíkról és a Zalai-dombságról gyűlnek össze. Ennek egy része csupán kis mélységbe (pannon réteg) hatol – ez a karsztvíz zóna – és innen jut a hideg érben a Hévízi-tó „keverőbarlangjába”. A vizek zöme azonban jóval mélyebbre jut le, a triász kori dolomit rétegekbe, ahol erősen felmelegszik. Útja során különféle fémeket, kőzeteket old fel, majd innen újra a felszín felé áramlik, s jut el a forrásterembe. bélyegkép|A tavon álló fürdőépület A tó vízhozama az 1970-es évektől a Bakonyban folyó bauxitkitermeléssel együtt járó karsztvízkiemelés következtében rohamosan csökkent. A 80-as évek végén az eredeti vízhozam felét sem érte el. A tó megmentése érdekében 1989. április 20-án az akkori kormány, a Minisztertanács elrendelte a bánya bezárását. A döntés hatására növekedni kezdett a vízhozam és jelenleg (2012) ez 450 liter/másodperc.
A tó vízháztartásának pontos figyelemmel kísérése érdekében 1990-ben létrehoztak egy megfigyelőrendszert (monitoring-rendszer), amely a nap 24 órájában gyűjti össze az adatokat a vízhozamról, hőfokról és a térség karsztvízszintjéről. A megfigyelőrendszert a Hévízi-tó Alapítvány üzemelteti. Folyamatosan folynak vízkémiai és biológiai ellenőrzővizsgálatok is.
A tó vizének összetételét már a 18. század végén vizsgálták a kor tudós emberei, pontos elemzésre azonban csak az 1950-es években került sor. A gyógytó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz. Biológiai aktivitása a szerves vegyületek jelenléte következtében jelentős. Ez utóbbi adja egyedi jellegét.
A tófürdő gyógyhatása bélyegkép|A hévizi fürdő alaprajza 1908-ból Reumás mozgásszervi betegségekre Gyulladásos ízületi és gerincbetegségekre Kötőszöveti reumára Másodlagos ízületi betegségek, anyagcserezavarokhoz társuló ízületi panaszokra (pl. köszvény), illetve belső elválasztású mirigyek zavara esetén Bőrbetegségekhez társuló ízületi gyulladásokra Törések, baleseti sérülések, mozgásszervi műtétek utáni állapot (elsősorban végtagtörések) rehabilitációjára Krónikus, perifériás idegrendszert érintő, elsősorban mechanikai okokra visszavezethető bántalmak esetén Ízületi műtétek elő- és utókezelése, porckorongműtét esetén Krónikus nőgyógyászati betegségek esetén
Története bélyegkép|Festetics György, a hévízi fürdőhely kiépítésének kezdeményezője A tó melletti község a középkortól kezdve viseli a Hévíz nevet, mely már az 1328-as első említésekor is a hőforrására utalt. A megsárgult pergamen őrzi a gyógyfürdő első írott emlékét. Az oklevél a Zala megyei Hosszúsár-mocsárban levő, „locus vulgarites Hewyz dictus” helyet említi, melynek "szerteágazó gőzös vize igen alkalmas bőrápolásra és a közelében keletkezett népi közösséget Köszvényes falunak nevezi." A középkor nagy részéből nem áll rendelkezésre egyértelmű adat a gyógyvíz alkalmazását tekintve. Valószínű, hogy állandó fürdőépület nélkül, helyi használatban állhatott a tó.
A 18. század körül vált szélesebb körben ismertté a gyógyhatású tó. Bél Mátyás polihisztor 1731-es leírásából sokat megtudhatunk az akkori állapotokról.
A tó vizének első tudományos igényű vizsgálatát Szláby Ferenc, Zala megyei tiszti főorvos, fizikus végezte el 1769-ben. balra|bélyegkép|147x147px|Lovassy Sándor szobra A fürdőhely kiépítésében a 19. század elején nagy szerepe volt Festetics Györgynek, aki 1795-től kezdte el a fürdőfejlesztést a tó vizén elhelyezett tutajokon. Később, amikor az 1860-as években a Festeticsek építésre alkalmas területhez jutottak, felépült az Új-telep, 1871-ig a tó körül hét ház épült meg, melyek közül az 1870-71-ben épült úgynevezett Hetes ház ma is áll. Az építkezéseknek köszönhetően a tó országos jelentőségre tett szert mint turisztikai és gyógyászati célpont.