Charles „Chuck” Wade Barkley (Leeds, 1963. február 20. –) hivatásos amerikai kosárlabdázó. Becenevét, a Sir Charles-t agresszív és szókimondó magatartása miatt, a The Round Mound of Rebound-ot pedig szokatlan testalkatáról és játékstílusáról kapta. Barkley ezzel megalapozta jövőjét az NBA-ben, erőcsatárként. Pályafutása során beválasztották öt-öt alkalommal az All-NBA első és második csapatában, és egyszer kerülhetett be a harmadik csapatba is. Tizenegy All-Star gálán vett részt, 1991-ben a gála MVP-jévé választották. 1993-ban a liga legértékesebb játékosának szavazták meg. Az NBA 50. évfordulóján beválasztották az NBA történetének 50 legnagyobb játékosá-ba. Részt vett az 1992-es és 1996-os nyári olimpiákon. Mindkét olimpián olimpiai bajnoki címet szerzett csapatával, a Dream Teammel. 2006-ban Barkley-t beiktatták a Kosárlabda Hírességek Csarnokába.

Barkley népszerű volt rajongói és a média körében is. Mivel alacsonyabb volt a megszokott erőcsatároknál, erejét és agresszivitását használva válhatott az NBA egyik legjobb lepattanózójává. Sokoldalú játékosként megvolt a képessége arra, hogy pontokat szerezzen, támadásokat építsen fel, irányítson és védekezzen. 2000-ben vonult vissza, karrierje során több mint 20 ezer pontot, 10 ezer lepattanót szerzett és 4000 gólpasszt adott

Visszavonulását követően Barkley kosárlabda meccsek közvetítésével foglalkozik sikeresen, Emmy-díjjal jutalmazták televíziós munkájáért. A Turner Network Televisionnél (TNT) dolgozik, mint szakkommentátor. Barkley számos könyvet írt és politika utáni érdeklődésének adott hangot azzal, hogy 2008-ban bejelentette: elindul a 2014-es alabamai kormányzóválasztáson.

Fiatalkora Barkley az Alabama állambeli Leeds külvárosában született, középiskolába a Leeds High Schoolba járt. Gyerekként 178 centiméteres magasságához csaknem 100 kg-os súlya társult. Nem vették fel az iskolai csapatba, csak tartalék játékos lehetett, azonban egy nyár alatt 193 centiméterre nőtt és kezdőként vehetett részt másodévesen a válogatottban. 19.1 dobott pontos, és 17.9-es lepattanóátlagával és 26-3-as győzelem-vereség mutatóval vezette csapatát az állami elődöntőig. Fejlődése ellenére Barkley-ra nem figyelt fel egyetlen egyetemi toborzó sem a középiskolai elődöntőig, ahol 26 pontot dobott Alabama legjobb újonca, Bobby Lee Hurt ellen. Az Auburn University segédedzője, Sonny Smith ott volt a mérkőzésen és így számolt be róla: „egy kövér srác... aki úgy játszik, mint a szél.” Barkley-t hamarosan leszerződtette az Auburn University.

Egyetemi évei Barkley az Auburn University-n játszott három évig egyetemi kosárlabdát. Súlyproblémái ellenére jó játékos volt, minden évben a főcsoportjának legjobb lepattanózója volt. Palánk alatti munkájával is jeleskedett, hiszen rajongói örömére számtalanszor zsákolt és blokkolt túlsúlyos testalkata ellenére. Többször előfordult, hogy védekező lepattanót szerzett, végigvezette a pályán a labdát, majd passzolás nélkül a támadást egy kétkezes zsákolással fejezte be. Testi méretei és képességei miatt kapta meg a The Round Mound of Rebound becenevet.

Az egyetemi évek alatt Barkley center pozícióban játszott az átlagos centereknél alacsonyabb termete ellenére. Hivatalosan magassága 6'6" (1.98 m), ám könyvében, az I may be wrong but I doubt itben 6'4" (1.93 m) magasságot említ. Tagja lett az Auburn All-Century csapatnak és máig tartja karrierje során beállított 62,6%-os mezőnygól dobásátlag rekordját. Számos díjat kapott, többek között a Délkeleti Főcsoport (SEC) 1984-es év játékosa címet, három All-SEC beválasztást és egy All-American második csapat választást is. Később a Birmingham Post-Herald című helyi napilap az 1980-as évek legjobb játékosának nevezte.

Barkley hároméves egyetemi karrierje során 14.8 dobott pontos, 68,2%-os dobott mezőnygólos, 9.6-es lepattanózó, 1.6-es gólpasszos és 1.7-es blokkátlaggal szerepelt minden meccsen. Egyetlen NCAA tornán való 1984-es szereplése alatt 23 pontot szerzett 80%-os dobóátlaggal, 17 lepattanót szedett, 4 gólpasszt adott, két alkalommal lopott és 2 blokkot osztott ki ellenfeleinek. 2001. március 3-án az Auburn Egyetem visszavonultatta Barkley 34-es mezét.

Karrier statisztikák A Basketball Reference adatai alapján. Karrier átlagok Év Csapat JM P/M MG% 3P% BD% L/M GP/M L/M B/M P/M 1984-85 PHI 82 28.6 .545 .167 .733 8.60 1.9 1.16 .98 14.0 1985–86 PHI 80 36.9 .572 .227 .685 12.80 3.9 2.16 1.56 20.0 1986–87 PHI 68 40.3 .594 .202 .761 14.60 4.9 1.75 1.53 23.0 1987–88 PHI 80 39.6 .587 .280 .751 11.90 3.2 1.25 1.29 28.3 1988–89 PHI 79 39.1 .579 .216 .753 12.50 4.1 1.59 .85 25.8 1989–90 PHI 79 39.1 .600 .217 .749 11.50 3.9 1.87 .63 25.2 1990–91 PHI 67 37.3 .570 .284 .722 10.10 4.2 1.64 .49 27.6 1991–92 PHI 75 38.4 .552 .234 .695 11.10 4.1 1.81 .59 23.1 1992–93 PHO 76 37.6 .520 .305 .765 12.20 5.1 1.57 .97 25.6 1993–94 PHO 65 35.4 .495 .270 .704 11.20 4.6 1.55 .57 21.6 1994–95 PHO 68 35.0 .486 .338 .748 11.10 4.1 1.62 .66 23.0 1995–96 PHO 71 37.1 .500 .280 .777 11.60 3.7 1.61 .79 23.2 1996–97 HOU 53 37.9 .484 .283 .694 13.50 4.7 1.30 .47 19.2 1997-98 HOU 68 33.0 .485 .214 .746 11.70 3.2 1.04 .41 15.2 1998-99 HOU 42 36.3 .478 .160 .719 12.30 4.6 1.02 .31 16.1 1999-00 HOU 20 31.0 .477 .231 .645 10.50 3.2 .70 .20 14.5 Karrier 1,073 36.7 .541 .266 .735 11.70 3.9 1.54 .83 22.1 Playoff 123 39.4 .513 .255 .717 12.90 3.9 1.57 .88 23.0 All-Star 9 23.2 .495 .250 .625 6.70 1.8 1.33 .44 12.6Karrier Év Csapat Perc MG/M 3P/M–A BD/M–A TRB GP Lopás Blokk Pont 1984–85 PHI 2,347 427–783 1–6 293–400 703 155 95 80 1,148 1985–86 PHI 2,952 595–1,041 17–75 396–578 1,026 312 173 125 1,603 1986–87 PHI 2,740 557–937 21–104 429–564 994 331 119 104 1,564 1987–88 PHI 3,170 753–1,283 44–157 714–951 951 254 100 103 2,264 1988–89 PHI 3,088 700–1,208 35–162 602–799 986 325 126 67 2,037 1989–90 PHI 3,085 706–1,177 20–92 557–744 909 307 148 50 1,989 1990–91 PHI 2,498 665–1,167 44–155 475–658 680 284 110 33 1,849 1991–92 PHI 2,881 622–1,126 32–137 454–653 830 308 136 44 1,730 1992–93 PHO 2,859 716–1,376 67–220 445–582 928 385 119 74 1,944 1993–94 PHO 2,298 518–1,046 48–178 318–452 727 296 101 37 1,402 1994–95 PHO 2,382 554–1,141 74–219 379–507 756 276 110 45 1,561 1995–96 PHO 2,632 580–1,160 49–175 440–566 821 262 114 56 1,649 1996–97 HOU 2,009 335–692 58–205 288–415 716 248 69 25 1,016 1997–98 HOU 2,243 361–744 18–84 296–397 794 217 71 28 1,036 1998–99 HOU 1,526 240–502 4–25 192–267 516 192 43 13 676 1999–00 HOU 620 106–222 6–26 71–110 209 63 14 4 289 Karrier 39,330 8,435–15,605 538–2,020 6,349–8,643 12,546 4,215 1,648 888 23,757 Playoff 4,849 1,009–1,965 64–251 751–1,048 1,582 482 193 108 2,833 All-Star 209 45–91 3–12 20–32 60 16 12 4 113

Bibliográfia

Jegyzetek

Források

Charles Barkley: NBA.com profil Charles Barkley: NBA.com játékosprofil Charles Barkley: NBA.com életút Charles Barkley: Hall of Fame profil

Charles Barkley cikk, Alabama Enciklopédiája

Kategória:Amerikai kosárlabdázók Kategória:Amerikai olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (1992) Kategória:Olimpiai bajnokok (1996) Kategória:Olimpiai bajnokok (kosárlabda) Kategória:Az NBA 75 legjobb játékosa Kategória:Az NBA 50 legjobb játékosa Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Erőcsatárok Kategória:Az NBA Legértékesebb játékosai Kategória:NBA All Star-játékosok Kategória:A Philadelphia 76ers játékosai Kategória:A Phoenix Suns játékosai Kategória:A Houston Rockets játékosai Kategória:Naismith Memorial Basketball Hall of Fame beiktatottak Kategória:Afroamerikaiak