Dohy (Göllner) János, ifjabb (született: Göllner János,Nevét 1944-ben változtatta Dohyra apai nagyanyja után. Kolozsvár, 1905. október 19. – Mosonmagyaróvár, 1990. március 6.) Széchenyi-díjas fitopatológus, mezőgazdasági akadémiai, főiskolai, majd egyetemi tanár.

Családja, tanulmányai Apja, idősebb Göllner János (1871-1942) a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia műszaki tanszékvezető tanára, aki családjával Kolozsvárról Debrecenbe költözött, és ahol a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia műszaki tanszékét vezette. Fiuk, Dohy (szül. Göllner) János (1905-1990) édesanyja dobay Dobay Olga költő, újságíró, zenetörténész voltMagyar életrajzi index: Dobay Olga. https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/PIM196654. A háborúban megapadt debreceni tanári kart kassai és kolozsvári menekült tanárokkal egészítették ki, így idősebb Göllner Jánost kinevezték a debrecen-pallagi Gazdasági AkadémiaA mai egyetem jogelődje a Magyar Királyi Felsőbb Gazdasági Tanintézet 1868-ban nyílt meg a Debrecenhez tartozó Pallagpusztán. 1906-ban akadémiai rangra emelték, s Magyar Királyi Gazdasági Akadémia néven működött tovább, kezdetben a keszthelyi és óvári akadémiákkal együtt három, 1942-től négy tanéves gazdasági akadémiaként. 1945-1949 között a Magyar Agrártudományi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar Debreceni Osztálya megnevezéssel folytatta tevékenységét. Majd 1953-ban Debreceni Mezőgazdasági Akadémia néven önálló felsőfokú képzés indult újra. műszaki tanszékének vezetőjévé, ahol ifj. Sporzon Pállal és Erdei Jánossal látták el a mezőgazdasági gépészet oktatását. A debreceni, három tanár-generációt magában foglaló Göllner-Dohy család második, középső képviselője.Kövics Gy. J. (2025): A Göllner – Dohy család három generációjának szerepe a mezőgazdák képzésében. Gerundium 16(3-4): 18-27. https://doi.org/10.29116/gerundium/2025/3-4/2 https://ojs.lib.unideb.hu/gerundium/article/view/16532/13956

Ifjabb Göllner János középfokú tanulmányait a debreceni piarista gimnáziumban végezte, ezután a debrecen-pallagi Gazdasági Akadémián tanult tovább, 1926-ban szerzett gazdász diplomát, majd a Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemen doktorált Soó Rezső professzornál „summa cum laude” minősítéssel.

Pályafutása Először a debrecen-pallagi Gazdasági Akadémia növénytermesztési intézetében, majd növényvédelmi tanszékén fizetés nélküli gyakornokként dolgozott. 1929–1932 között a Magyaróvári Gazdasági Akadémiára helyezték. 1932 őszétől ismét Pallagon, 1938-tól már kinevezett rendkívüli tanárként oktatott. Megnősült, feleségével, Székely Lujzával három gyermekük született: János, Mária és Attila. Dohy János (1934-2002) később neves agrármérnök, állatgenetikus lett, leányuk, Dohy Mária kertészmérnök, harmadik gyermekük, Attila geodéta.Kövics Gy. – Szarukán I. – Dávid I. – Radócz L. –Tarcali G.: A Tiszántúli Növényvédelmi Fórum (TNF) negyed százada (1996 – 2021) és a kilenc Nemzetközi Növényvédelmi Szimpózium a Debreceni Egyetemen (9 International Plant Protection Symposium, IPPS at UD). pp. 128-176. In: Növényorvos képzés Debrecenben. 2021. (Tarcali G., Kövics Gy., Radócz L., szerk.) DE MÉK - Printart-Press Kft., Debrecen. http://real.mtak.hu/138352/

1940-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia növénytani és növényegészségügyi tanszékének szervezésével és vezetésével bízták meg. Nevét 1944 tavaszán belügyminiszteri engedéllyel apai nagyanyja után nevét Dohy-ra változtattaKuroli Géza (2015): Prof. Dr. Dohy János CSc életútja 1905-1990. Megemlékezés születésének 110, halálának 25. évfordulóján 2015. május 22-én.http://www.ovarigazdasz.hu/images/hirek/2015/20150530_Dohy_emlektabla-avatas/Kuroli_G_beszed_Dohy_20150530.pdf. A háborús események miatt 1944 őszén, az egyetem átköltöztetésével egyidejűleg, családjával Keszthelyre került és 1946 őszéig az akadémián, később főiskolán alkalmazták nyilvános rendes tanárként. Itt dolgozta ki 1945/1946-ban javaslatait a növényvédelmi képzés (mai kifejezéssel: növényorvos képzés) egyetemi keretek közötti megszervezésére. 1946. szeptember 2-án az új struktúrában felállított budapesti Agrártudományi Egyetem debreceni osztályán nyilvános rendkívüli tanári kinevezéssel a növényvédelmi intézet vezetőjévé nevezték ki. 1949-ben az egyetem vidéki osztályait, így a debrecenit is, megszüntették, illetőleg a vidéki társintézményekkel együtt Budapestre vonták össze, a tanárok egy részét pedig elirányították egyéb kutatóhelyekre. Vallásossága miatt nem kerülhetett be az egyetemre, ezért a kisvárdai Növénynemesítő Telep burgonyakórtani laboratóriumának vezetői posztjába helyezték, ahol a burgonya gombás betegségeire vonatkozó és rezisztencia-nemesítési kutatásokat vezetett. 1954-ben a mezőgazdasági akadémiák újjászervezése során került vissza tanári állásába, és 1954. július 15-én megbízták Óváron a Mosonmagyaróvári Mezőgazdaság Akadémia növénytani és állattani tanszékének megszervezésével, ahol a tanszékvezetői és az akadémia igazgatóhelyettesi posztját is betöltötte. Az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága 1957. február 28-án – az addigi tudományos munkásságának elismeréséül – kandidátusi oklevelet adott részére.

Az 1956-os forradalomban tanúsított magatartásáért, melynek során hallgatóit tiltakozó és szimpátia-menetükben elkísérte, s jelen volt a sortűz eldördülésekor,Visszaemlékezése szerint: „Hallgatóink közül hatan vesztették életüket, 4 férfi és 2 leányhallgató. A tüzelés megszűnése után a sebesültek elsősegélyben részesítésében és elszállításában, valamint a halottak elszállításában tanártársaimmal és több hallgatóval együtt részt vettem” tendenciózus perben, koholt vádak alapján előbb halálra, majd 10 évi börtönbüntetésre ítélték, melyből közel öt évet le is ült (1957. május 28-ától 1962. április 3-áig).

Előbb vizsgálati fogságban Győrben, majd Budapesten, a Kozma utcai Gyűjtőfogházban volt, később Vácra került, majd ismét vissza a Gyűjtőbe. Magánzárka fogsága után egy kémiai laboratóriumban dolgozott, majd a Gyűjtő úgynevezett „fordítóirodáján”. Itt Kosáry Domokos, Déry Tibor, Darvas Iván és sok más kitűnő író, tudós, művész társaságában találta magát. A család számára csupán félévente engedélyeztek láthatást.

Egyéni kegyelemmel szabadult 1962-ben. 1963. március 1-én a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Rinyatamási Burgonyanemesítő telepére (egykori Rinyatamási Széchenyi Vadász-kastély, Görgeteg, Somogy vármegye) vették fel műszaki ügyintézői státuszba, ugyanis '56-os múltjáért még kutatónak sem nevezhették ki. 1966-ban a Növényvédelmi Kutató IntézetGáborjányi Richard: A Magyar Tudományos Akadémia Kutatóintézetei. Növényvédelmi Kutatóintézet. MTA Budapest 2000. 23 o. https://real-eod.mtak.hu/6753/1/Novenyvedelmi_Kutatointezet_000973501.pdf keszthelyi laboratóriumába került, ahol nyugdíjazásáig (1969. december 31.) előbb műszaki, majd tudományos ügyintézőként működött. Ezután még 10 évig az Agroinform külső munkatársa is volt.

Rendőri felügyelet alatt élt. A Tudományos Minősítő Bizottság 1959-ben – hivatkozva a népbírósági ítéletre – megfosztotta a kandidátusi fokozattól, és illetménytől, amelyet csak 1973-ban kapott vissza.

A rendszerváltást követően elsőként ő kapta meg a Széchenyi-díjat,Indoklása: „Több évtizeden át az agrár felsőoktatás és a növénykórtani kutatás terén elért kiemelkedő, iskolateremtő kutatói és oktatói tevékenységéért” (az ajánlók Horn Artúr és Barabás Zoltán akadémikusok voltak). odaítéléséről még betegágyán örömmel értesült, de átvételét (1990. március 15.) már nem érhette meg. Sírja a (moson) magyaróvári temetőben található.Magyaróvári temető

Emlékezete bélyegkép|Dohy (Göllner) János emléktáblája az Óvári Gazdasági Akadémia "B" épületének falán, elhelyezve: 2015.05.30.

Gyermekei: János, Mária és Attila.

Nyugdíjba vonulása után teljes növénytani kórképgyűjteménye átkerült a Keszthelyi Agrártudományi Főiskola Növénytani Tanszékére.

A Debreceni Agrártudományi Egyetem, a Növényvédelmi Tanszék és a Növényvédelem Oktatásának Fejlesztéséért Alapítvány (NOFA) „In memoriam Dohy (Göllner) János” üléssel és a Növényvédelmi Szakmai Nap eseményeivel emlékezett meg jeles kórtanos professzoráról. Munkásságát, életpályáját bemutató kiállítás egyidejűleg az egyetem aulájában Dohy (Göllner) János élete dokumentumokban címmel volt látható. Az Egyetem falán emléktáblája található. Emlékét Mosonmagyaróváron utcanév is őrzi.Kimlei Péter (2022): Dohy János. Moson Megyei Életrajzi Lexikon. http://www.hgkmovar.hu/mmel/?o=szc&c=k112

Művei

Göllner János: Tanulmány a dinnye anthraknozisáról. Debrecen, Magyaróvár, Kiad. Győri Hírlap Ny., 1930. 40 oldal Göllner János: A tarlóhántás. Tarlóhántás – növényvédelem. In: A Gazda 1931. Mezőgazdasági szaklap. Kiadó: Nagybirtokosok, Birtokosok és Bérlők Országos Gazdasági Egyesülete – XII. évfolyam Göllner János: Vizsgálatok néhány nedves- és porcsávázó szer üszögspóra-ölő hatásáról. Debrecen, Tiszántúli Könyv- és Lapkiadó, 1936. 8 oldal Göllner János: Az építő kisgazda. Budapest, 1936. Kiad. Pátria. 135 oldal Göllner János: A diófa egyik ritka levélfoltos betegségéről. Budapest, Stephaneum Nyomda, 1937. 4 oldal Göllner János: Vizsgálatok néhány nedves- és porcsávázó-szer üszögspóraölő hatásáról. Budapest, Pátria Ny., 1936. , 5, oldal Göllner János: Néhány szó a gabonafélék üszög- és rozsdabetegségéről, Kolozsvár, Kiad. Minerva, 1941. 18 oldal Borus József – Dohy János – Szalay-Marzsó László: A burgonyán élő levéltetvek vizsgálata és a védekezési kísérletek. In: A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Osztályának közleményei, 1965. (24. évf.) 1-2. sz. 107-124. old.

Jegyzetek

Források Bognár Sándor: Kellenek a példaképek. Emlékezzünk kiváló elődeinkre. 100 éve született: Dohy (ifj.  Göllner) János (1905-1990). p. 22. In: 51. Növényvédelmi Tudományos Napok. 2005. (Szerk.) Horváth J. – Haltrich A. – Molnár J.) Budapest 2005. február 22-23. Bognár Sándor – Koppányi Tibor: Debrecen és a magyar növényvédelem kapcsolata. pp. 14–18. in: Kövics György (ed.) 1st International Plant Protection Symposium at DAU – Első Nemzetközi Növényvédelmi Konferencia (2. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum). Abstracts – Összefoglalók. Debrecen 1997. augusztus 18-19. 111 pp. http://real.mtak.hu/11368/1/1233274.pdf vagy http://tnf.unideb.hu/wp-content/uploads/2020/07/tnf97.pdf Kovács Éva: Tudományos pálya és forradalom, In: Historia, 1999. 4. szám 27-29. oldalak. Az életrajz az 1956-os Kutatóintézet Oral History Archívumában őrzött interjú, melyet Dohy János fiával, ifjabb Dohy Jánossal, az MTA rendes tagjával készítettek, illetőleg Kuroli Géza életrajzi összefoglalása – Debreceni Szemle, 1998/4. szám – felhasználásával készült

További információk Czimber Gyula: János Dohy (Göllner) 1905-1990. In: Acta botanica Hungarica 36. 1990/91. 1-4. 3-6. Vinczeffy Imre: Dohy János (1905-1990). In: Debreceni Szemle (1993) 6. 1998. 1. 107-114. oldalak Vinczeffy Imre: Dohy János életútja. pp 6–7.; Czimber Gyula: Dohy János az Óvári Akadémián a Forradalom időszakában. pp. 8–9. Sáringer Gyula: A félreállítottság időszaka DohyJános életében, Keszthelyen. p. 10.; Szalay-Marzsó László : Dohy János az Ember. p. 11. in: Kövics György /szerk./: Emlékülés és Növényvédelmi Szakmai Nap (1. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum). Összefoglalók. Debrecen 1996. augusztus 19. 51 pp. http://tnf.unideb.hu/wp-content/uploads/2020/07/tnf96.pdf Kuroli Géza: Prof. Dr. Dohy János CSc életútja 1905-1990. 2015. http://ovarigazdasz.hu/images/hirek/2015/20150530_Dohy_emlektabla-avatas/Kuroli_G_beszed_Dohy_20150530.pdf Tenk Antal – Surányi Béla – Nemessályi Zsolt: Közös emlékek Debrecen és Magyaróvár agrárfelsőoktatásának nagy tanáregyéniségeiről. Gerundium. 11 (3-4), 229-243. https://dea.lib.unideb.hu/dea/bitstream/handle/2437/309620/FILE_UP_0_mviragos-tenk.sur.nemessalyi.pdf?sequence=1&isAllowed=y

Kategória:Magyar növénypatológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek Kategória:Kolozsváriak