bélyegkép|jobbra|180px|Kopjafa az arcmásával a vajai múzeum parkjában

Molnár Mátyás (Karácsond, 1923. augusztus 14. – Vaja, 1982. március 24.) pedagógus, népművelő, a vajai Vay Ádám Múzeum alapító igazgatója.

Pályafutása

Szatmárcsekén kezdte pályáját, majd Túristvándiban tanított 10 évig feleségével együtt. Pedagógusi munkája mellett kapcsolatot tartott a térségből származó, annak problémái iránt érdeklődő, később különösen ismertté vált értelmiségiekkel, mint Váci Mihály, Ratkó József, Czine Mihály, Végh Antal, Balázs József.

1957-ben Vajára helyezték. Döntő szerepet játszott abban, hogy 1964-ben a vajai várkastélyban megnyílhatott a Vay Ádám Múzeum, amelynek igazgatója lett.

Halála után a múzeum vezetésének munkáját fia, Molnár Sándor vette át.

Emlékezete

Munkásságáról 1998-ban emlékkönyvet adtak ki. Vaján (2000-ben) és Túristvándiban (2002-ben) iskolát neveztek el róla.

Források Túristvándi megemlékezés Molnár Mátyásról A sulinet a múzeum alapításáról A róla elnevezett vajai általános iskola honlapja

Irodalom Molnár Mátyás emlékkönyv. Szerk.: Heckenast Gusztáv, Molnár Sándor, Németh Péter. Vaja, 1998. Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk. Bodó Sándor, Viga Gyula. Bp., Pulszky Társaság-Tarsoly Kiadó, 2002.

Kategória:1923-ban született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Vajaiak