Luca Antonini (Milánó, 1982. augusztus 4. –) olasz labdarúgó, jelenleg az AC Milan védője.
Karrierje
Antonini a Milan nevelése, először 2001-ig volt a csapat tagja, tétmeccsen azonban nem játszhatott. Bár ezután is a Milan játékosa volt, mindig máshol játszott, kölcsönben. Végleg 2003-ban adták el, a Sampdoria csapatának. Itt sem tudott stabil kezdő lenni, ezért innen is kölcsönadták, összesen négyszer.
2007-ben az Empolihoz szerződött, ahol már stabil csapattag volt. Egy szezont töltött itt, ezalatt 32 mérkőzésen lépett pályára. Az első sikeresebb szezon után rögtön leszerződtette korábbi klubja, a Milan.
2009 decemberében a BL-ben is bemutatkozhatott, az FC Zürich elleni, 1–1-gyel végződő találkozón.
Érdekességek
A középiskolában részt vett a cserediák programban, így lehetősége adódott az Egyesült Államokba menni, az Mt. Carmel középiskolába került. Egy tanévet töltött ott, az 1998-99-es évben. Még érdekesebb, hogy osztálytársa volt a világhírű énekesnek, Adam Lambertnek.
Pályafutása statisztikái
SzezonCsapatBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenOsztályMérk.GólEseményMérk.GólEseményMérk.GólMérk.Gól 2000-2001 Milan A 0 0 - - - - - - 0 0 2001-2002 Prato C2 26 3 - - - - - - 26 3 2002-2003 Ancona B 17 1 CI 2 0 - - - 19 1 2003-2004 Sampdoria A 3 0 CI 4 1 - - - 7 1 2004. január–2005. január Modena B 15 1 - - - - - - 15 1 2005 tavasz Pescara B 22 3 - - - - - - 22 3 2005-2006 Arezzo B 39 3 CI 1 0 - - - 40 3 2006-2007 Siena A 32 3 CI 2 0 - - - 34 3 2007-2008 Empoli A 32 0 CI 2 1 UEFA 2 1 36 2 2008-2009 Milan A 11 0 CI 1 0 UEFA 6 0 18 0 2009-2010 A 8 0 CI 0 0 BL 1 0 9 0Összesen 205 14 12 2 9 1 226 17
Jegyzetek
Források FIGC.it
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Olasz labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Milan labdarúgói Kategória:A Sampdoria labdarúgói Kategória:A Modena labdarúgói Kategória:A Pescara labdarúgói Kategória:Az US Arezzo labdarúgói Kategória:Az Empoli labdarúgói Kategória:Az AC Prato labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Olasz bajnok labdarúgók