David Chase (Mount Vernon, New York, 1945. augusztus 22. –) hétszeres Primetime Emmy-díjas amerikai forgatókönyvíró, rendező és producer.
Több mint három évtizedes pályafutása alatt főként televíziós sorozatokban dolgozott. A legtöbb elismerést hozó és legnagyobb népszerűségnek örvendő sorozata a Maffiózók, melynek az alapötletét ő találta ki és írta meg saját élményei alapján. Több részt rendezett, illetve írt, valamint a sorozat állandó producere is volt.
Fiatalkora és családja
Olasz-amerikai szülők egyetlen gyermekeként Mount Vernonban látta meg a napvilágot. A család később New Jersey-be költözött, innen a kötődése a környékhez (a Maffiózók egy New Jersey-i székhelyű maffiacsalád hétköznapjairól szól). Elmondása szerint gyermekkora folyamatos feszültségben telt szülei erőszakos és hatalmaskodó viselkedése miatt, ami főleg az anyjára volt jellemző. Tony Soprano és az édesanyja, Livia közötti viharos viszonyt részben a Chase és édesanyja közötti kapcsolat ihlette.
Apja ingerlékeny ember volt, aki folyamatosan ócsárolta a gyermek Davidet, anyját pedig „passzív-agresszív dráma-királynőként” jellemezte, „...állandóan idegeskedő vénasszony, aki minden helyzetben kényszeresen törekedett a dominanciára és folyton a hisztéria kerülgette.”
Már kisgyerekként is híres volt élénk fantáziájáról, gyakran szórakoztatta az őt körülvevőket saját maga által kitalált történeteivel, apróbb performanszaival. Másik szenvedélyét a bűnügyi sorozatok és a maffia ihlette filmek jelentették. Chase-t gyerekkorától fogva elkápráztatta a maffia. Olyan klasszikus gengszterműveken nőtt fel, mint A közellenség című film vagy a The Untouchables című drámasorozat, illetve felnőve többször is szemtanúja volt a maffiózók tevékenységének.
Tinédzserkorában kezdődött egész életén át visszatérő krónikus depressziója. 1964-ben, miután letette az érettségit és a Wake Forest University-n tanult tovább, állapota tovább súlyosbodott. „18 órákat aludtam naponta...”, emlékezett vissza később. „...az a mindenki által ismert, morgós, zsémbeskedős, klinikai eset voltam. Borzalmas volt.” Ekkor kezdett el dobolni és minden vágya volt, hogy a későbbiekben profi zenész váljon belőle.
Pályafutása
Rendezői filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Író Producer 1972 Grave of the Vampire The Still Life című regénye alapján 2012 Not Fade Away 2021 A maffia szentjei The Many Saints of Newark cameoszerep (Ercole „Eckley” DiMeo)
Televízió Tévéfilm Év Cím Feladatkör Rendező Író Producer 1980 Off the Minnesota Strip 1982 Moonlight 1996 The Rockford Files: If the Frame Fits... The Rockford Files: Godfather Knows Best The Rockford Files: Friends and Foul Play The Rockford Files: Punishment and Crime
Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Író Producer Alkotó 1971 The Bold Ones: The Lawyers 1 epizód 1974 A bűvész The Magician 7 epizód 1974–1975 Kolchak: The Night Stalker 8 epizódsztori konzulens 1975–1976 Switch 6 epizódsztori konzulens 1976–1979 Rockford nyomoz The Rockford Files 20 epizód 1980 The Misadventures of Sheriff Lobo 1 epizód 1982 Palms Precinct próbaepizód 1986 Alfred Hitchcock Presents 1 epizód 1988–1989 Almost Grown 1991–1993 I'll Fly Away 4 epizód 1993–1995 Miért éppen Alaszka? Northern Exposure 1 epizód 1999–2007 Maffiózók The Sopranos szereplő (3 epizód)
Díjai hét Primetime Emmy-díj
Jegyzetek
További információk
Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai televíziós rendezők Kategória:Amerikai televíziós producerek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:Olasz származású amerikaiak Kategória:New York államiak