bélyegkép|250px|A MAB-székház az Erzsébet téren A Miskolci Akadémiai Bizottság (röviden: MAB, hivatalosan: a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága) 1979-ben jött létre. Az Akadémia a területi elképzelései értelmében öt régiót határozott meg a tudományos tevékenység hatékonyságának javítása céljából, és Szegeden, Pécsett, Veszprémben és Debrecenben hoztak létre területi bizottságokat, majd ezt követte a miskolci. A MAB három vármegye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád) tudományos közösségét, közéletét fogja össze, konferenciákat, szemináriumokat, tanácskozásokat rendez, és részt vállal a régió tudományos és szakmai életének alakításában. A MAB elsősorban a Miskolci Egyetem tudományos tevékenységére és eredményeire, valamint az ott folyó, egyre szélesebb szakterületeket felölelő oktatási tevékenységre épült.
A MAB Miskolcon, az Erzsébet téren lévő székházában működik, ahova 1983-ban költözött be. Első elnöke Zambó János akadémikus volt. 2000-ben a MAB támogatásával megalakult a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Miskolci Területi Csoportja.
A testület 2010-ben Miskolc városától „Szemere Bertalan közéleti díj”-at kapott.
Létrejötte bélyegkép|A nagyterem mennyezeti freskója (Nagy Lázár műve) A Miskolci Akadémiai Bizottság 1979-ben alakult. Az intézményt az MTA hozta létre Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékre kiterjedő működési területtel. Az alakuló ülés 1979. november 30-án volt a Nehézipari Műszaki Egyetemen. A MAB megalakulása abba a – Akadémiai elképzelések szerinti – vonalba illeszkedett, aminek a célja a tudományos élet kiterjesztése, decentralizálása és a nem budapesti kutatóhelyek és kutatók összefogása volt. Ennek első lépéseiként Szegeden, Pécsett, Veszprémben és Debrecenben hoztak létre területi bizottságokat, és ezt követte a miskolci. A területi bizottságok független tudományos testületek, székházzal rendelkeznek, amelyek alkalmas tudományos konferenciák és tanácskozások megtartására, valamint a klubélet szervezésére. Addig azonban, amíg a MAB székháza el nem készült, a testület a Miskolci Egyetemen működött. Első elnöke Zambó János akadémikus volt.
2000 márciusában – elsőként és azóta is egyedülállóan – létrejött a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Miskolci Területi Csoportja. Hat alapító tag volt: Bodonyi Csaba építész, Dobrik István művészettörténész, Feledy Gyula grafikusművész, Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, Petneky Áron művelődéstörténész és Selmeczi György zeneszerző.A SZIMA területi csoportja az Észak-Magyarországi régióban alkotó, a művészetek bármely ágát képviselő alkotók, tudományos szakemberek közös érdekeit és a művelődést kívánja szolgálni. Alakulásakor korelnöke Feledy Gyula, ügyvezető elnöke Dobrik István volt.
Feladatköre, tevékenysége
Az öt területi bizottság évente összevont munkaértekezletet tart, sorra véve az egyes területi bizottságok székhelyeit. Munkásságukról az MTA közgyűlésének kötelesek beszámolni.
A Miskolci Akadémiai Bizottság három megye tudományos közösségét, közéletét fogja össze és szorosan együttműködik a többi területi bizottsággal. A MAB tagjai a régióban tevékenykedő akadémikusok és azok a doktorok,Doktornak számítanak ebben a megfogalmazásban az MTA doktora tudományos cím és a doktori PhD fokozat birtokosai, a tudomány doktorai és a tudomány kandidátusai. akiket a területen működő doktorok taggá választanak.
A MAB legfontosabb feladatai közé tartozik: a működési területén folyó tudományos tevékenység figyelemmel kísérése, segítése, a terület tudományos kutatóhelyeinek, tudományos műhelyeinek és az ezeken kívül működő kutatóknak a számon tartása, a területén működő akadémikusok és doktorok nyilvántartása, szak- és munkabizottságok, szükség szerint alkalmi bizottságok létrehozása, tudományos rendezvények szervezése, disszertációk tudományos vitájának és védésének szervezése, pályázatok kiírása bizonyos kutatási feladatok megoldására és a legjobbak díjjal jutalmazása, kapcsolattartás és együttműködés az MTA szakbizottságaival és az MTA más területi bizottságaival, fórum biztosítása, hogy a tudomány művelői kifejthessék véleményüket helyi és országos jelentőségű tudományos kérdésekben, részvétel akadémiai döntések, vélemények kialakításában, azok érvényesítésében, vélemény kialakítása a terület adott fejlesztési kérdéseiben, kapcsolat tartása a vármegyei és a megyeszékhelyi önkormányzatok vezetőivel.
A MAB munkája – minthogy konkrét kutatási feladatokat nem vállal – szakbizottságokban és az általuk létrehozott munkabizottságokban folyik, és ezek munkájába bevonhatják, és be is vonják a színvonalas és fontos, elméleti és gyakorlati tevékenységet folytató, de tudományos fokozattal nem rendelkező szakembereket is.
A MAB 1979-es alakulásakor nyolc szakbizottságot hozott létre: Bányászati szakbizottság, Egészségügyi szakbizottság, Gépészeti szakbizottság, Kohászati szakbizottság, Közgazdaságtudományi szakbizottság, Mezőgazdasági szakbizottság, Társadalomtudományi szakbizottság, Vegyészeti szakbizottság.
A szakbizottságok szakterülete felölelte a térség akkori tudományos-gyakorlati tevékenységét, ám a következő években – részben összefüggésben a Miskolci Egyetemen létrejött humán karokkal, intézetekkel – újabb szakbizottságokat kellett alapítani, illetve a meglévők munkáját fel kellett osztani az egyes szakterületek nagysága, összetettsége miatt és a hatékonyabb munkavégzés érdekében. A 2010 elején működő szakbizottságok: Állam- és jogtudományi szakbizottság Bányászati, föld- és környezettudományi szakbizottság Biológiai szakbizottság Erdészeti szakbizottság Gépészeti szakbizottság Anyagtudományi, metallurgiai szakbizottság Közgazdaságtudományi szakbizottság Matematikai-fizikai szakbizottság Mezőgazdasági szakbizottság Nyelv- és irodalomtudományi szakbizottság Orvosi és egészségügyi szakbizottság Társadalomelméleti szakbizottság Történelemtudományi és néprajzi szakbizottság Vegyészeti szakbizottság Tudomány- és technikatörténeti szakbizottság
A MAB keretében végzett munkáról az 1981-től évente megjelenő „A Miskolci Akadémiai Bizottság Közleményei” sorozatban számolnak be. 1992-ben alapítványt hoztak létre „A tudomány támogatásáért Észak-Magyarországon” névvel. A Magyar Tudomány Napja alkalmából elismeréseket adnak át az arra érdemeseknek: MAB Emlékérmet (1996-tól), Kitüntető Tudományos Díjakat (1997-től) és Tudományos Díjat fiatal kutatóknak (1998-tól).
Terplán Zénó 1996-ban, elnöki funkciója letelte után úgy értékelte, hogy a MAB-nak „Észak-Magyarország tudományos dolgozóit sikerült úgy összefognia, hogy a terület, és azon belül elsősorban Miskolc város tudományos kultúrája magasabb szintre emelkedett, és a Miskolci Akadémiai Bizottság helyileg és országosan is általános elismerést vívott ki magának.”
A MAB főbb tisztségviselői Az alábbi felsorolás a Miskolci Akadémiai Bizottság elnökeit tartalmazza:Az akadémiai törvény értelmében az elnökök legfeljebb hat évig lehetnek funkcióban. 1979–1990Zambó János 1990–1996Terplán Zénó 1996–2002Kozák Imre 2002–2008Páczelt István 2008–2014Lakatos István 2014–2020Roósz András 2020–2023Kaptay György 2023–Kocsis Károly
Az épület bélyegkép|Az épület esti képe A Miskolci Akadémiai Bizottság Erzsébet téren álló épülete 1896-ra, a millenniumi ünnepségekre készült el, eredetileg a Kereskedelmi és Iparkamara számára. Az 1893-ban kiírt pályázatra hat terv érkezett be, melyek közül a „Baross” jeligéjű nyert, azaz Könyöki Károly és Tamási József terve. A kivitelező két miskolci vállalkozó, Vargity és Bogdán volt. A homlokzatot a francia reneszánsz ismérvei alapján alakították ki, a belső terek kiképzése pedig az olasz reneszánsz szerint készült.
A házat a kereskedelemügyi miniszter avatta fel, hatalmas, már-már túlzónak tűnő ünnepség keretében. Az épület egészen 1948-ig volt a Kamara székháza, ekkor a Megyei Könyvtár kapta meg, majd 1973-tól 1980-ig a Megyei Múzeumigazgatóság (Herman Ottó Múzeum) épülete volt. A múzeum kiköltözése utánA Herman Ottó Múzeum ekkor kapta meg a Görgey úton lévő, volt MSZMP-székházat. három évig felújítási, átalakítási munkák folytak, és a MAB 1983-ban foglalhatta el székházát.
A térre néző homlokzatot a 20. század első felében módosították, majd 1945 után felújították. A MAB számára való átalakítás Cifka Anna építész elképzelései szerint valósult meg.
Leírása bélyegkép|balra|A székház, Kossuth szobrával az előtérben Az impozáns 3+3+3 tengelyes homlokzat több mint egyharmadát kitöltő középrizalit két oldalán, az oldalszárnyakon a földszinti ablakoknak aklinkertégla falazatból enyhén kiülő félköríves keretelése van, a félkörívekben trapéz alakú záradékkal. Az oldalszárnyak emeleti ablakai egyenes záródásúak, a szemöldökük egyenes vonalú, melyeket szélen konzolok támasztanak alá, középen pedig egy trapéz „zárókő”. A szemöldökelemek felett kagylós motívumokkal díszített körszeletek képezik a lezárást. A homlokzat rizalitjának emeleti sávját négy tükrös oszlopszékre állított, kváderes ion oszloppár tagolja három egyenlő falszakaszra. A falszakaszoknak megfelelően három nagyméretű félköríves záródású, enyhén kiülő keretelésű ablak van, a félkörívekben leveles konzolokkal ellátva. Az ablakok oldalait dór pilaszterek szegélyezik, melyek a párkányt tartanak. A két oldalsó ablak alatt baluszteres mellvéd van. A középső axisban ez a mellvédkorlát erkéllyé alakul, melynek sarkaiban két kehelyszerű, gömbökkel díszített korlátpillér áll. Az erkélyt a kőimitációs kapu zárókövének halpikkelyes konzolja támasztja alá. A mellvédek alatt széles, profilált osztópárkány fut végig. A középrizalit ion oszloppárjai felett párkány húzódik, amely felett újabb párkányzat van, melyek a két szélső és a középső oszloppárok felett és a középsők között is előbbre ugrik a párkány. A két párkány között „MISKOLCI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG” felirat áll. A párkányok felett a pártafalat a szélső ion oszlopokkal megegyezően egy-egy baluszterrel keretelt díszes címerpajzs lép előbbre, majd középen a pártafaltól jóval előbbre ugró oromzat van. Az oromzat két szélén a főpárkánnyal megegyező konzolos párkányzatból készített íves díszű, közepén ion törpe-pilaszterekkel határolt címerpajzs található, a pajzs felett kagylós háromszög lezárással.
Műtárgyak A földszinten a belépők Varga Éva Oroszlános díszkútjával találkoznak, jobbra és balra a folyosókról vendégszobák nyílnak. A földszinten található Széchenyi István bronz mellszobra, Gulácsy Horváth Zsolt alkotása.Széchenyi István, az Akadémia alapítója mellszobrát, születésének 200. évfordulója alkalmából állították. Lépcső vezet az első emeletre, és szemben a 120 fős díszterem található. A díszterem falfestményeit Nagy Lázár (1861–1923) készítette és Seres László restaurálta (Hermészt, Héphaisztoszt és Athénét ábrázolja). A díszterem mellett található a Deák-terem, benne Barabás Miklós Deák Ferencről készült egész alakos festménye. A díszterem előtti folyosón jobbra nyílik az elnöki titkárság és az elnöki szoba (benne August Fleischman festménye az idős Széchenyi Istvánról), balra pedig a büfé, ahonnan falépcsőn lehet felmenni a galériára. A díszterem előtt mellszobrokat helyeztek el: Madách Imre szobra Kiss Nagy András alkotása, Mikszáth Kálmán mellszobra Borbás Tibor műve. A pincében kötetlenebb rendezvényeket szoktak tartani, az innen nyíló tükörudvarban Szanyi Péter bronz Életfája áll. A székházban még más műalkotások is találhatók (például Nagy Gy. Margit falikárpitja).
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyarországi tudományos társaságok Kategória:Az Erzsébet tér építményei (Miskolc) Kategória:Magyarország neoreneszánsz építményei Kategória:Miskolc 19. századi építményei Kategória:Magyar Tudományos Akadémia Kategória:1896-ban átadott építmények