Lars Berger (Levanger, 1979. május 1. –) norvég sílövő és sífutó. Hatévesen kezdett el a sífutással, majd 1989-ben a biatlonnal foglalkozni. Mindkét sportban pályafutása során kiemelkedő eredményeket tudott elérni.

Sílövészetben első jelentősebb versenye az 1999-es junior világbajnokság volt. Európa-bajnokságon a legjobb eredménye egy második hely volt 2008-ban, a norvég váltó tagjaként.

A sílövő világkupában 2001-ben indult először. Összetettben a legjobb eredményt a 2003/2004-es sorozatban érte el, amikor az ötödik helyen végzett.

Világbajnokságon sílövészetben 2004-ben állt rajthoz először, és rögtön két második helyet is szerzett: a váltóval és a tömegrajtos versenyben. Aranyérmet 2009-ben tudott nyerni, a norvég váltó tagjaként.

A sífutó világbajnokságon 2001-ben vett először részt. Világbajnokságon három aranyérmet nyert, 2005-ben a váltóval, 2007-ben pedig ugyancsak a váltóval és a szabadstílusú versenyszámban.

Eredményei biatlonban Az illető versenyszám nem került be a versenyprogramba Nem neveztékDNS Nem állt rajthozDNF Nem ért célbaDSQ Diszkvalifikálták

Olimpia

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó 2010 Vancouver<center>46<center>23<center>2

Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó Vegyes váltó2004 Oberhof<center>24<center>14<center>11<center>2<center>22005 Hochfilzen Hanti-Manszijszk<center>44<center>322006 Pokljuka<center>232007 Antholz-Anterselva<center>49<center>14<center>11<center>17<center>22008 Östersund2009 Phjongcshang<center>34<center>2<center>5<center>29<center>12010 Hanti-Manszijszk2011 Hanti-Manszijszk<center>65<center>14<center>19<center>142012 Ruhpolding<center>32<center>40

Világkupa

IdényÖsszesített eredményHelyezés (Pontszám)ÖsszetettEgyéniSprintÜldözőversenyTömegrajtos2001/02<center>173 (12)<center>0<center>145 (6)<center>144 (6)<center>02002/03<center>43 (92)<center>0<center>36 (48)<center>33 (44)<center>02003/04<center>5 (589)<center>17 (44)<center>3 (268)<center>8 (201)<center>12 (75)2004/05<center>17 (298)<center>48 (9)<center>14 (172)<center>17 (102)<center>37 (15)2005/06<center>34 (143)<center>0<center>29 (74)<center>30 (56)<center>37 (13)2006/07<center>27 (236)<center>48 (9)<center>16 (143)<center>28 (60)<center>35 (24)2007/08<center>78 (14)<center>0<center>81 (1)<center>53 (13)<center>02008/09<center>17 (444)<center>55 (23)<center>12 (234)<center>23 (100)<center>24 (75)2009/10<center>34 (227)<center>42 (34)<center>40 (85)<center>29 (76)<center>35 (32)2010/11<center>17 (440)<center>51 (20)<center>8 (238)<center>18 (118)<center>28 (64)2011/12<center>44 (157)<center> 0<center>42 (79)<center>42 (54)<center>39 (24)

A világkupa fordulóin, egyéni versenyszámokban elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem<center> 2002/03 Antholz-Anterselva Váltó Östersund Sprint <center> 2003/04 Hochfilzen Sprint Hochfilzen Váltó Lake Placid Sprint Oslo Holmenkollen Sprint Ruhpolding Váltó Ruhpolding Üldözőverseny Oberhof Váltó (VB) Oberhof Tömegrajtos (VB) Ruhpolding Sprint <center> 2004/05 Ruhpolding Üldözőverseny <center> 2005/06 Hochfilzen Sprint Kontiolahti Üldözőverseny <center> 2006/07 Hochfilzen/Breznóbánya Váltó Antholz-Anterselva Váltó (VB) Oberhof Váltó <center> 2007/08 <center> 2008/09 Hochfilzen Sprint Phjongcshang Váltó (VB) Vancouver Sprint Phjongcshang Sprint (VB) <center> 2009/10 Östersund Váltó <center> 2010/11 Ruhpolding Sprint Oberhof Váltó Antholz-Anterselva Sprint <center> 2011/12 Hochfilzen Váltó <center> Összesítés<center> Egyéni: 0 Sprint: 6 Üldözőverseny: 0 Tömegrajtos: 0 Váltó: 4 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 10<center> Egyéni: 0 Sprint: 2 Üldözőverseny: 2 Tömegrajtos: 1 Váltó: 5 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 10<center> Egyéni: 0 Sprint: 3 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 0 Váltó: 2 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 6 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

További információk biathlonresults.com fis-ski.com biathlonworld.com

Kategória:Norvég sílövők Kategória:Norvég sífutók Kategória:Norvég olimpiai ezüstérmesek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek