200px|right|A szolnoki Ádámok és Évák ünnepének logója Az Ádámok és Évák ünnepe a szolnoki Szigligeti Színház középiskolák számára szervezett színészi vetélkedője és előadássorozata. A rendezvény célja a fiatalok közelebb színházhoz és a magyar drámairodalomhoz, méghozzá olyan formában, hogy a diákok adják elő olyan klasszikusok színeit, mint Az ember tragédiája, a Bánk bán vagy a Csongor és Tünde. Az ötletgazdák Balázs Péter színházigazgató és Kiss József művészeti vezető voltak. Az első Ádámok és Évákat 2010. január 18-án rendezték meg tizenegy iskola és csoport részvételével. A szolnoki színház példáját követve a Veszprémi Petőfi Színház Paradicsomtól a pokolig címmel indított hasonló programot, míg a Soproni Petőfi Színház, a debreceni Csokonai Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a keszthelyi Balaton Színház, a Békéscsabai Jókai Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház eredeti nevén vették át az ötletet.

2010 Az első Ádámok és Évák előadásán Az ember tragédiáját mutatták be. A színeket tizenegy szolnoki középiskola és csoport között sorsolták ki a drámai költemény bemutatójának évfordulójának (a Magyar Dráma Napjának) másnapján, 2009. szeptember 22-én. Iskola/csoportSzínSzolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Ruhaipari TagintézményNegyedik szín: EgyiptomTizenkettedik szín: FalanszterSzéchenyi István GimnáziumKilencedik szín: PárizsTizenötödik szín: A paradicsomon kívülVarga Katalin GimnáziumHetedik szín: KonstantinápolyTizedik szín: Prága II.Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási nyelvű SzakközépiskolaTizenegyedik szín: LondonTizennegyedik szín: Eszkimó-világTiszaparti Gimnázium és Humán SzakközépiskolaMásodik szín: A paradicsombanHatodik szín: RómaLiget Otthon Fogyatékos IntézetElső szín: A mennyekbenVárosi KollégiumElső szín: A mennyekbenVerseghy Ferenc GimnáziumÖtödik szín: AthénTizenharmadik szín: Az űrSzolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Egészségügyi és Szociális TagintézményHarmadik szín: A paradicsomon kívülNyolcadik szín: PrágaLiska Enikő és társai (Szandaszőlősi Általános Iskola)Első szín: A mennyekbenSzolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Műszeripari és Vegyipari TagintézményElső szín: A mennyekbenTeátrum Alapfokú Művészetoktatási IntézményElső szín: A mennyekben Később a Teátrum Alapfokú Művészetoktatási Intézmény visszalépett. A próbafolyamatok során a színház művészei segítették a diákkörök munkáját. Az elkészült előadásban 250 diák játszott a színpadon, és számos más diák vett részt egyéb módon a produkció elkészültében. A színek közti szünetben a Varga Katalin Gimnázium diákjai (Bartha Ágnes és Kiss Norbert) adták elő Karinthy Frigyes Az emberke tragédiája című művét.

A telt házas premierre 2010. január 18-án került sor. Már ekkorra elfogytak a jegyek a második, február 1-jei előadásra. Az előadásról a Szolnok TV tévéfelvételt készített, melynek premierje február 7-én volt. A program fővédnöke Jókai Anna írónő volt, a további védnökei Szalay Ferenc polgármester és Balázs Péter igazgató. A zsűri Jókai Anna, Balázs Péter, Kiss József művészeti vezető, dr. Kállay Mária alpolgármester és Molnár László színművész voltak.

Különdíjat Barta Ágnes és Kiss Norbert (Varga Katalin Gimnázium; Az emberke tragédiája), a Liget Otthon, Ambrus János (Varga Katalin Gimnázium [Konstantinápoly], Városi Kollégium; Lucifer) és Roszik András (Tiszaparti Gimnázium [A paradicsomban, Róma]; Ádám) kaptak. A legjobb epizódszereplő a konstantinápolyi szín Helénája, Fekete Réka (Varga Katalin Gimnázium) lett. A legjobb Lucifer díját Varga Zsófia (SZOLGSZI Vásárhelyi Pál Tagintézmény; londoni szín), a legjobb Éváét Farkas Nóra (Tiszaparti Gimnázium), a legjobb Ádámét Klement Szabolcs (Széchenyi István Gimnázium; A paradicsomon kívül) kapta. A legjobb szín a római szín lett (Tiszaparti Gimnázium).

2011 A következő Ádámok és Évák ünnepének témája a Biblia volt. Iskola/csoportVersekSZOLGSZI Vásárhelyi Pál Közgazdasági TagintézményValami elkezdődik Teremtés (I. Móz. 1,1-2,4) Jézus születése (Lk. 1,1-2,20 és Mt 1,1-2,23)Liget Otthon és Humán Magán GimnáziumValahol valami eltörött – szakítás Istennel Bűneset (I. Móz. 3) Tékozló fiú (Lk. 15,11-32)Verseghy Ferenc GimnáziumHiányzik Isten Kain és Ábel (I. Móz. 4) Házasságtörő nő (Jn 8,1-12)Városi KollégiumHogyan értsünk szót? Bábel (I. Móz. 11,1-9) A hegyi beszéd (Mt. 5-7) – a Tízparancsolattal párhuzamban; esetleg a magvető példázata (Mt 13,1-23)SZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari TagintézményIsten gondoskodik Manna, víz fakad a sziklából (II. Móz. 16,1-15; II. Móz. 17,1-7) Az ötezer ember megvendégelése (Mt 14, 13-21)SZOLGSZI Egészségügyi TagintézményIsten gyógyít A leprás Naámán (Királyok 2. könyve 5. fejezet) Jézus és a tíz leprás (Lukács ev. 17:11-19)Széchenyi István GimnáziumIsten tanít A Tízparancsolat, és a törvény összefoglalása, a „Szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből” és „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (Mózes 2. könyve 20. fejezet, később 5. könyv) Jézus példázata az irgalmas samáriairól (Lk. 10,25kk) (Ld. Mt 5,43-44)Szolnoki Műszaki Szakközépiskola Pálfy TagintézményAz elhívás Mózes elhívása (II. Móz. 2 kk) Jézus megkeresztelése, megkísértése (Mt. 3,13-4,11) (esetleg hozzá a béna ember meggyógyítása (Mk 2,1-12)SZOLGSZI Ruhaipari TagintézményA küldetés József és testvérei (álmok, mélypont, rehabilitáció) (Mózes 2. könyve 37, 39-45) Jézus megmossa tanítványai lábát (Jn. 13,1-20 és 31-35) és/vagy Jn 21,1-19; és/vagy: Mt.28,16-20)Varga Katalin GimnáziumAz áldozat Ábrahám próbája (I Mózes 22:1-18, előzmény: 18:9-15, 21:1-8) Jézus kereszthalála, a kárpit kettéhasad… (Máté ev. 27:27-54, hozzá: Simeon próféciája Lukács ev. 2:34-35)Szolnoki Műszaki Szakközépiskola Gépipari TagintézményFeltámadás Dávid, aki új lehetőséget kap (II Sámuel 11.-12. fej.) benne: Nátán példázata („Te vagy az az ember…”), hozzá: 51. Zsoltár (katolikus: 50. Zsoltár) Jézus feltámadása, megjelenik a tanítványoknak (János evangéliuma alapján)Waldorf Iskola GimnáziumaA Szentlélek érkezése Illés próféta története (I. Királyok 17-19, különösen 19,12) „A tűz után halk és szelíd hang hallatszott” (Ld. Zakariás 4,6!) Pünkösd (ApCsel 2.)Tiszaparti Gimnázium és Humán SzakközépiskolaA keresztyénség mindenkié Jónás története (Jónás könyve) Péter és Kornéliusz, apostoli zsinat (ApCsel 10-11) Az előadások február 8-án és 15-én voltak, a felvételt február 20-án sugározta a Szolnok TV. Az est díszvendége ismét Jókai Anna volt.

A Magyar Teátrumi Társaság díját a Liget Otthon kapta, a Szolnoki Ökumenikus Lelkészkör díját a Varga Katalin Gimnázium és a Verseghy Ferenc Gimnázium, a város különdíját a Varga Katalin Gimnázium, míg a legötletesebb megvalósítás és legjobb rendezés díját a Varseghy Ferenc Gimnázium (Dobozy Péter). Az epizódszerepekért járó díjakat Klement Szabolcs (Vásárhelyi Tagintézmény) és Novák Zsófia (Verseghy Ferenc Gimnázium), a főszerepekért Bóta István (Tiszaparti Gimnázium) és Varga Zsófia (Vásárhelyi Tagintézmény) érdemelték ki.

2012 A harmadik szolnoki Ádámok és Évák tematikája a magyar mondavilág volt. Iskola/csoportMonda/regeSZOLGSZI Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű TagintézményeHunor és Magor (A csodaszarvas)Magiszter Alapítványi Gimnázium és Művészeti SzakközépiskolaAttila (Buda, Isten kardja)Városi KollégiumÁlmos (Emese álma, vérszerződés)Verseghy Ferenc GimnáziumA fehér ló (Szvatopluk)Tiszaparti Gimnázium és Humán SzakközépiskolaLehel kürtjeSzolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy TagintézményeBotondSZOLGSZI Ruhaipari TagintézményeA szentgalleni kalandSZOLGSZI Egészségügyi, Szociális TagintézményA Szent KoronaSzolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György Gépipari TagintézményeSzent István tettei (A veszprémi Gizella kápolna)SZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari TagintézményKorona és kardLiget OtthonSzent László tetteiSzéchenyi István GimnáziumSzent ErzsébetVarga Katalin GimnáziumJankulaHumán Intézet Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és KollégiumMátyás király tettei A sorrendről a 2012. január 23-i színházi próbán döntöttek. Az elkészült produkciók előadásait 2012. február 7-én és 10-én tartották, róluk ismét a Szolnok TV készített felvételt, melyet február 21-én sugároztak. A zsűri tagjai dr. Kállai Mária alpolgármester, Jókai Anna Kossuth-díjas író, Jankovics Marcell Kossuth-díjas kultúrtörténész, rajzfilmrendező, Valkó Mihály tanár, közíró és dr. Horváth László múzeumigazgató voltak.

Az epizódalakítások díjait Karkecz Konrád (Magiszter Alapítványi Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola) és Novák Zsófia (Verseghy Ferenc Gimnázium), a főszereplők díjait Kovács Olivér (Jendrassik György Tagintézmény) és Lapis Dorottya (Széchenyi István Gimnázium) kapták. A megvalósítás díját a Tiszaparti Gimnázium (Csengeri Gábor) érdemelte ki. A város különdíját a Széchenyi István Gimnázium, illetve szép kiejtésükért Hám Réka Ágnes (Tiszaparti Gimnázium) és Papp Zoltán (Magiszter Alapítványi Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola) kapták. A Magyar Teátrumi Társaság különdíját a Pálfy Tagintézménynek ítélték oda.

2013 A negyedik Ádámok és Évákon magyar népmeséket dolgoztak fel a diákok. Iskola/csoportMeseSzolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Gépipari TagintézményA királykisasszony jegyei Városi KollégiumKacor királyHumán Intézet Gimnázium Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és KollégiumA kiskakas gyémánt félkrajcárjaSzolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy-Vízügyi TagintézményBohóka és KatókaSZOLGSZI Kereskedelmi és Vendéglátóipari TagintézményDidergő királySZOLGSZI Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű TagintézményAz aranybornyúVerseghy Ferenc GimnáziumÁrgyélus és Tündérszép IlonaLiget OtthonA sóTiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és GimnáziumSzegény ember hegedűjeSZOLGSZI Ruhaipari TagintézményeA rátóti csikótojásVarga Katalin GimnáziumRest MiskaMAGISZTER Alapítványi Gimnázium és Művészeti SzakközépiskolaAz állatok nyelvén tudó juhászSzéchenyi István GimnáziumHamupipőke királyfiDr. Hegedűs T. András Alapítványi SzakiskolaZöld Péter A 2013-as előadásokat február 5–6-án tartották. A zsűriben dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Bán János, a megyei hírlap főszerkesztője, Szutorisz-Szügyi Csongor, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatója, Gecse Annabella néprajzkutató és Balázs Péter színész–színházigazgató foglaltak helyet.

Az epizódszereplők közül díjat kapott Kiss Attila (csősz, Ruhaipari Tagintézmény) és Maróti Kinga (Nyiszi-Nyuszi, Városi Kollégium), míg a főszereplők közül Bozsó Áron (Bohóka, Pálfy-Vízügyi Tagintézmény) és Tóth Vivien (Kacor király, Városi Kollégium). Az ötletes megvalósításért az Országos Roma Önkormányzat kapott díjat (Dr. Hegetűs T. András Szakiskola), a legügyesebb csapatét pedig a Verseghy Ferenc Gimnázium. Kiejtési díjat Mester Nikolett (narrátor, Vásárhelyi Pál Tagintézmény) és Molnár Patrik (gazda, Humán Intézet Gimnázium) kaptak. A Magyar Teátrumi Társaság Különdíját a Varga Katalin Gimnázium előadása kapta.

Források

Kategória:Szolnok kulturális élete