A 2000-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező mérkőzéseit 1998 júniusától 1999 novemberéig játszották le. A selejtezőben 49 válogatott vett részt. A házigazda Belgium és Hollandia nem vett részt a selejtezőkben.
Magyarország a selejtezőben a 7. csoportba került. Az ellenfelek Románia, Portugália, Szlovákia, Azerbajdzsán és Liechtenstein voltak. Magyarország a csoportjában a negyedik helyen végzett, így nem jutott ki az Európa-bajnokságra.
Sorsolás A selejtezők sorsolását 1998. január 18-án tartották Gentben, Belgiumban. Magyarország a 4. kalapba került. A 49 válogatottat 9 csoportba sorsolták. Négy csoportban hat, öt csoportban öt válogatott szerepelt.
Kiemelés
1. kalap2. kalap3. kalap4. kalap5. kalap
Játékvezetők
Csoportok A csoportokban a csapatok oda-visszavágós körmérkőzéseket játszottak egymással. A kilenc csoportgyőztes, valamint a legjobb második helyezett automatikusan kijutott az Európa-bajnokságra. A többi nyolc második helyezett pótselejtezőn vett részt, ezek győztesei szereztek még jogot az Európa-bajnokságon való részvételre.
A sorrend meghatározása Az Európa-bajnokság selejtezőjében ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, a következő pontok alapján állapították meg a sorrendet: több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken több szerzett gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen több szerzett gól az összes mérkőzésen több idegenben szerzett gól az összes mérkőzésen jobb fair play pontszám (1 pont egy sárga lap, 3 pont a két sárga lap utáni piros lap, 3 pont egy azonnali piros lap, 4 pont egy sárga lap utáni azonnali piros lap) 1. csoport
2. csoport
3. csoport
4. csoport
5. csoport
6. csoport
7. csoport
8. csoport
9. csoport
Pótselejtezők Csoportmásodikok sorrendje Öt csoportban csak öt csapat vett részt, ezért a második helyen végzett csapatok esetén a csoportjukban az ötödik és hatodik helyezett csapat elleni eredményeket nem kellett figyelembe venni a rangsorolásnál.
Ez alapján a legjobb csoportmásodik kijutott az Európa-bajnokságra. A további nyolc második helyezett pótselejtezőt játszott.
Párosítások A további nyolc csoportmásodikot párokba sorsolták, oda-visszavágós pótselejtezőt játszottak. A párosítások győztesei jutottak ki az Európa-bajnokságra.
1. mérkőzések
2. mérkőzések
Szlovénia jutott ki az Európa-bajnokságra 3–2-es összesítéssel.
Összesítésben 1–1, Törökország jutott ki az Európa-bajnokságra, idegenben szerzett több góllal.
Dánia jutott ki az Európa-bajnokságra 8–0-s összesítéssel.
Anglia jutott ki az Európa-bajnokságra 2–1-es összesítéssel.
Jegyzetek
Források
S