Sandrine Bailly (Belley, 1979. november 25. –) francia sílövő. A hivatásos katonaként szolgáló sportolónő 1995-óta foglalkozik a sílövészettel.

Nemzetközi versenyeken 1998-tól vett részt. Kezdetben az Európa-kupában, az Európa-bajnokságon és a junior világbajnokságon nevezte a francia sílövő szövetség.

A felnőttek mezőnyében, a világkupában 2000-ben szerepelt először. A sorozatot 2004/2005-ben az összetett első helyen zárta. Ezen kívül további egy-egy összetett második illetve harmadik helyet szerzett.

2001-től szinte valamennyi világbajnokságon jelen volt. Egyetlen világbajnoki címét 2003-ban szerezte az üldözőverseny megnyerésével. Ezen kívül további két ezüst és öt bronzérmet tudhat magáénak, de további négy alkalommal végzett a negyedik és hatszor az ötödik helyen.

Olimpián 2002-ben Salt Lake City-ben volt először jelen, ahol a legjobb helyezése egy hetedik hely volt a sprint versenyszámban. Négy évvel később, 2006-ban a francia váltó tagjaként felállhatott a dobogó harmadik fokára, egyéniben és sprintben pedig a hatodik helyen ért célba.

Eredményei

Olimpia

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni 15 kmSprint 7,5 kmÜldözőverseny 10 kmTömegrajtos 12,5 kmVáltó 6 km2002 Salt Lake City<center>----<center>7<center>17<center>----<center>92006 Torino<center>6<center>6<center>12<center>10<center>32010 Vancouver<center>52<center>15<center>27<center>7<center>2

Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni 15 kmSprint 7,5 kmÜldözőverseny 10 kmTömegrajtos 12,5 kmVáltó 6 kmVegyes váltó 7,5 km2001 Pokljuka<center>35<center>----<center>----<center>----<center>5<center>----2002 Oslo Holmenkollen<center>----<center>----<center>----<center>6<center>----<center>----2003 Hanti-Manszijszk<center>20<center>7<center>1<center>3<center>5<center>----2004 Oberhof<center>4<center>5<center>12<center>3<center>5<center>----2005 Hochfilzen<center>4<center>4<center>9<center>9<center>4<center>----2005 Hanti-Manszijszk<center>----<center>----<center>----<center>----<center>----<center>62006 Pokljuka<center>----<center>----<center>----<center>----<center>----<center>32007 Antholz-Anterselva<center>9<center>9<center>30<center>23<center>2<center>22008 Östersund<center>26<center>5<center>5<center>12<center>3<center>----2009 Phjongcshang<center>9<center>10<center>40<center>27<center>3<center>----2010 Hanti-Manszijszk<center>----<center>----<center>----<center>----<center>----<center>5

Világkupa

Összesített eredményIdény2000/012001/022002/032003/042004/052005/062006/072007/082008/092009/10Helyezés<center>28<center>15<center>6<center>3<center>1<center>4<center>8<center>2<center>23<center>16

A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem<center> 2000/01 Breznóbánya/Antholz-Anterselva Egyéni Pokljuka/Antholz-Anterselva Váltó <center> 2001/02 Antholz-Anterselva Váltó Ötersund Sprint Lahti Sprint Lahti Váltó <center> 2002/03 Oslo-Holmenkollen Sprint Hanti-Manszijszk Üldözőverseny (VB) Antholz-Anterselva Egyéni Oberhof Váltó Oslo-Holmenkollen Váltó Hanti-Manszijszk Tömegrajtos (VB) <center> 2003/04 Kontiolahti Sprint Hochfilzen Üldözőverseny Breznóbánya Sprint Breznóbánya Üldözőverseny Pokljuka Üldözőverseny Kontiolahti Váltó Hochfilzen Váltó Pokljuka Sprint Oberhof Tömegrajtos (VB) Lake Placid Üldözőverseny <center> 2004/05 Oslo-Holmenkollen Üldözőverseny Ötersund Sprint Antholz-Anterselva Üldözőverseny Pokljuka Sprint Pokljuka Üldözőverseny Pokljuka Tömegrajtos Ötersund Üldözőverseny Cesana San Sicario Váltó Hanti-Manszijszk Üldözőverseny Beitostølen Váltó <center> 2005/06 Oberhof Váltó Ruhpolding Sprint Pokljuka Üldözőverseny Ötersund Váltó Antholz-Anterselva Üldözőverseny Antholz-Anterselva Sprint Pokljuka Sprint Oslo-Holmenkollen Tömegrajtos Torino Váltó (O) Pokljuka Vegyes váltó (VB) <center> 2006/07 Hochfilzen/Breznóbánya Váltó Oberhof Váltó Ruhpolding Sprint Hochfilzen Sprint Oberhof Üldözőverseny Antholz-Anterselva Vegyes váltó (VB) Antholz-Anterselva Váltó (VB) Ruhpolding Váltó <center> 2007/08 Hochfilzen Sprint Hochfilzen Üldözőverseny Pokljuka Sprint Phjongcshang Üldözőverseny Oberhof Váltó Phjongcshang Sprint Hanti-Manszijszk Sprint Hanti-Manszijszk Üldözőverseny Pokljuka Váltó Ötersund Váltó (VB) <center> 2008/09 Hochfilzen Váltó Hochfilzen Váltó Phjongcshang Váltó (VB) Trondheim Tömegrajtos <center> 2009/10 Hochfilzen Váltó Vancouver Váltó (O) Hanti-Manszijszk Tömegrajtos Ötersund Váltó Oberhof Váltó Antholz-Anterselva Sprint <center> Összesítés<center> Egyéni: 1 Sprint: 9 Üldözőverseny: 9 Tömegrajtos: 1 Váltó: 5 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 25<center> Egyéni: 1 Sprint: 6 Üldözőverseny: 6 Tömegrajtos: 2 Váltó: 9 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 25<center> Egyéni: 0 Sprint: 3 Üldözőverseny: 1 Tömegrajtos: 3 Váltó: 13 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 21 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

Jegyzetek

További információk biathlonresults.com Szurkolói oldal Hivatalos honlapja biathlonworld.com

Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Francia sílövők Kategória:Francia olimpiai ezüstérmesek Kategória:Francia olimpiai bronzérmesek Kategória:Francia nők Kategória:Élő személyek