A Berzsenyi Dániel Vegyeskar megalakulása óta részt vesz a hazai koncertéletben, 1986-tól pedig nemzetközi versenyeken is indulnak, ahol rendszerint dobogós helyen végeznek, és több különdíjat is elhoznak. Legutolsó versenyeredményeik: Kodály Zoltán IV. Magyar Kórusverseny – I. díj (2006); XI. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny – Arany Diploma (2007); 43. Nemzetközi Kórusverseny – Miezdryzdroje – Lengyelország – Musica Sacra Kategória – Arany Diploma; Kortárs Kategória – Ezüst Diploma és a Régió Karnagyi Különdíja (2008).
Történet
A Berzsenyi Dániel Vegyeskar a 2010-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A vegyeskart Békefi Gábor alapította, tőle vette át a vezetést Békefi Antal, majd Joó Ete. A kórus 30 éve működik Vinczeffy Adrienne vezetésével. A vegyeskar rendszeresen kap külföldi meghívásokat, így jártak Erdélyben, Hollandiában, Svájcban, Írországban, Jugoszláviában, Mexikóban, a Vatikánban, valamint több ízben Angliában, Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Spanyolországban, ahol jelentős sikereket arattak. A kórus és karnagya előszeretettel rendeznek tematikus koncerteket, és fontosnak tartják a fogyatékkal élő gyermekeknek-felnőtteknek rendezett interaktív programjaik rendszeres megrendezését is.
Karnagy
Vinczeffy Adrienne karigazgatóként, esetenként karnagyként, elsősorban a Savaria Szimfonikus Zenekar felkéréseinek tesz eleget kórusával, ezek közül kiemelkedik a Michael Haydn Andromeda e Perseo című operájában való részvétel. A kéziratban fennmaradt opera magyarországi bemutatója a Kőszegi Várszínházban, majd a Művészetek Palotájában volt Pál Tamás vezényletével. Az operából lemez is készült, amely az olasz Bongiovanni kiadónál jelent meg (2005).
Repertoár
A kórus repertoárja a reneszánsz madrigáloktól és motettáktól a kortárs kórusirodalomig terjed: a cappella kórusművek mellett rendszeresen adnak elő hangszerkíséretes és oratórikus kompozíciókat is. Szívesen mutatnak be kortárs műveket, de időről időre előadják régebbi korok kéziratban maradt kompozícióit is.
Nemzetközi versenyeken, fesztiválokon való részvétel
1981-ben Internationale Chorfestival – Oberschützen – Ausztria
1986-ban XII. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny – Debrecen – I. díj II. Rassegna Internazionale Universitaria di Polifonica – Róma – Olaszország – Fesztiváldíj
1987-ben Assisi Festival – festa Musica pro 87 – Assisi – Olaszország „Énekeljenek a Népek” Nemzetközi Rádiós Kórusverseny – Helsinki – Finnország – II. díj
1988-ban I. Nemzetközi Budapesti Kórusverseny – Arany Diploma és a Zsűri Különdíja
1990-ben Europa Cantat – Singing Week – Loughborough – Anglia Internationales Geistliches Chorconcert – Aschaffenburg – Németország
1991-ben 38th International Choral Festival – Cork – Írország Internationale Mozart Symposium – Graz – Ausztria
1992-ben Nemzetközi Bartók Béla Szeminárium és Fesztivál – Szombathely
1994-ben Concours International de Chant Choral – Tours – Franciaország
1995-ben Stelzenfestspiele – Stelzen – Németország
1999-ben Concorso Internationale di Canto Corale – Gorizia – Olaszország – Történelmi Kategória – Kategória győztes, Énekegyüttes Kategória – III. díj, Klasszikus Polifónia Legjobb Előadásáért – Különdíj, Egyházi Mű Legjobb Előadásáért – Különdíj
2007-ben VI. Magyar és Nemzetközi Karvezetői Konferencia – Záró koncert XI. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny – Arany Diploma
2008-ban 53. Nemzetközi Kórusverseny – Miezdryzdroje – Lengyelország – Musica Sacra Kategória – Arany Diploma, Kortárs Kategória – Ezüst Diploma, A Régió Karnagyi Különdíja
Kiadványok
A vegyeskar több gyűjteményes lemezen is énekel. 1989-től jelentetnek meg önálló lemezeket és kazettákat. 1989-ben jelent meg első egyházi lemezük, a Missae, motettae, hymni, amely Bárdos Lajos latin nyelvű életművéből ad válogatást.
Vinczeffy Adrienne és a vegyeskar az utóbbi években nagyszabású vállalkozásba kezdett, amelynek keretében bemutatják és lemezre rögzítik a magyarországi egyházzene kiemelkedő mestereinek reprezentatív alkotásait. A lemezekhez egy-egy magyar–angol nyelvű könyvecske is társul, amelyekben a zeneszerzők életrajza, kézirataik facsimile-részletei, a szövegek fordításai és egyéb képi dokumentációk, illusztrációk is helyet kapnak. A lemezek és a könyvek Vinczeffy Adrienne szerkesztésében jelennek meg, az életrajzok és a műismertetések is túlnyomórészt tőle származnak. Eddig 6 kiadvány jelent meg A Magyar Egyházzene Évszázadai címmel. A lemezsorozat ökumenikus szellemiségű.
2003-ban jelent meg Az Esterházy udvar zenéje című könyv és dupla CD, amelyen az Esterházy Zenekar zeneszerzőinek – több esetben kéziratban fennmaradt – kompozícióit szólaltatják meg. Az első CD a szakrális, a második a világi zenéből ad válogatást. A lemezekhez kapcsolódó gazdagon illusztrált, magyar–német–angol nyelvű könyvben az Esterházy családról, valamint a zeneszerzőkről és műveikről olvashatnak az érdeklődők.
Külső hivatkozások
A vegyeskar a Nyugat-magyarországi Egyetem honlapján
Kategória:Vegyeskarok