Az úszóláp olyan speciális növényi társulás, amely lényegében „felszínen úszó szárazulat”-ként definiálható leginkább. A víz felszínén lebegő nád, sás, gyékény valamint tőzegmohák állományaiból keletkező tőzegtakarók, álszárazföldeknek megfelelő geomorfológiai képződmények.
Leírása A láp növényzetét nagyrészt nád, sás, gyékény alkotja, mely növényeknek erős, jól sarjadó és rhizómákat növesztő gyökérzete van. Ez a gyökérrendszer az évről évre termelődő és elszáradó növényi részeket megköti és behálózza, egy vízen lebegő, korhadó növénytakarót hozva létre. Ilyen módon a vízben lebegő szerves és ásványi eredetű tápanyagokat előbb növényi anyagokká, majd lebegő, korhadó, lassan érő úszóláp-talajjá, lebegő tőzeggé alakítja a gyökérzet, és hosszú időre kivonja a tápanyag-körforgásból. A lebegő gyepszőnyeg gyökérrendszere nem rögzül a folyó medréhez, így a növényszőnyeg egészen nagy darabja is megváltoztathatja helyét a víz áramlási viszonyainak módosulása miatt.
Mivel az úszólápok növényzete képes megkötni a vízben oldott tápanyagot, víztisztító szerepe is jelentős. Amennyiben azonban túl sok szennyező anyag és lebegő, ülepedő hordalék és iszap kerül a vízbe, fennáll a veszélye annak, hogy az úszólápok gyökérzete a meder aljához rögzül, és az iszapba, majd a mederfenék kavicsos agyagjához rögzülve végleg lehorgonyozza az úszó növénytakarót. Ilyenkor az úszólápot jellemző természetes folyamatok módosulnak, és a rögzült növénytömegben különböző rothadási folyamatok indulhatnak el.
A kavicszátony belső felén részben még úszó, részben azonban már lehorgonyzott, mederfenékhez rögzülő úszólápdarabok találhatók. Ezeknek gyökérzete vastag iszaprétegbe ágyazódik, a nádasban látható csónakázó utakban a vízmélység nem több fél méternél.
Az eredeti úszólápok növényzetének nagyobb részét elsősorban nád alkotja. Amennyiben az úszóláp lehorgonyoz a mederhez és feliszapolódása is elkezdődik, csökken a vízborítás mélysége. Ilyenkor előtör a gyékény, és hosszabb idő alatt fokozatosan háttérbe szorítja a nádat.
A feltöltődés előrehaladottabb fázisában lévő, iszaposabb területeken már zsombékosok is láthatók, amelyek szilárdabb talajt sejtetnek, mint a nádasok, de ez nincs így. A zsombékok között mély, rothadó iszapréteg található, csak becsülhető mélységgel, amely nem bírna megtartani egy embert, azonban a nádi élőlényeknek, fiókáikat itt nevelő fészkelő madaraknak pont ezért nyújt biztonságos élőhelyet.Forrás: Sétaút a Dunán (Felső Dunaági Természet és Környezetvédelmi Közalapítvány, 2002)
Az úszólápok előfordulása A múlt századbeli nagy lecsapolásokig az Alföldön mintegy 15-20 ezer km2 ártér volt . A. Tisza és mellékfolyói folyását lápmedencék sora kísérte /Ecsedi láp, Szamoshoz, Rétköz, Bodrogköz, Hortobágy, Kis- és Nagy-Sárrét; az Érmellék pedig össze-kapcsolta az Ecsedi lápot és a Sárréteket/. szerint a Tisza mentét nem is mocsárfoltos szárazulatnak kell tekintenünk, hanem mocsárnak, amelyben szigetek is vannak. Borbás így ír a Sárrétekről: ”Békés és Bihar vármegye nádasa ... bárminő nagy terjedelmű volt, de volt közte mégis víztükör, zsombék, ingó láp, vagy a nádasból kiemelkedő száraz, füves hely…”
Lápmedencék kisérték a Duna folyását is, és itt is elő-fordultak úszólápok; - Andrásfalvi /1975/Borbás /1900/, Maberlandt /1861/, Hertelendy /1897/ Keve /1966/, Warga /1936/ és mások munkáiból kiderül, hogy lápmedencék, úszólápvidékek koszorúzták a Balatont is.
Úszólápvilág volt a Hanság; Ortmann /1851/ Häncke adata nyomán innen és Fertőd /Eszterháza/ környékéiből közli a Liparis loeselii-t, közelebbről meg nem határozható „igen veszedelmes helyekről”. A Hanság úszólápjainak növényzetéről, és pusztulásáról ír Zólyomi /1931, 1934/. A Sárvíz menti Sárrét úszólápjairól Kitaibel /1799/ feljegyzéseiből értesülhetünk.
Az ország lápterületeiről Pokorny /1862/ adta közre az első felmérést; - már későn, 1859 nyarán pl. a sümegi nagy lápmedence helyén csak szántóföldet talált. Tőzeg-területeinket azóta többször is felmérték /Staub 1894, László 1915, Dömsödi 1971, 1977/. Az idők folyamán egyre zsugorodott lápvidékeink területe, sőt, teljesen megsemmisültek hatalmas lápterületeink /ez a folyamat ma is tart, és úgy tűnik, megállíthatatlan/. A természetkutatás még csak közelítőleg sem győzte az iramot a természetpusztítással. Borbás /19OO/ írta: „A ki az Alföld növényzetét csak vagy 20 esztendővel ezelőtt, és ma is vizsgálja, nincs szüksége évenkénti pontos vizsgálatok-ból és számításokból eredő mérésre, vagy más eredményre; ... Csak a Sebes-Körös Sárrétjére hivatkozom ... Oda van a Nagy-Sárrét, a rétség /nádas/ nagyszerű vízi növényzete, és tanulságos növényzeti képződménye: az úszó szi-et, a nádas, az ingóláp, stb...”
Az úszólápvilágot őrzi a népi emlékezet; néprajzi irodalmunk szép munkákban mutatja be hajdani lápvilága-ink életét, - Balassa /1975/, Gunda /1977, 1980/, Hermán /1887-1888/, Paládi-Kovács /198O/, Szűcs /1957,1977/.
Ma már csak apró foltjait találhatjuk meg ennek az egykor hatalmas úszólápvilágnak.
Jelenleg ismert hazai úszólápjaink
a Dunántúlon:
a Baláta-tó /Boros 1924, Borhidi és Járai-Komlódi 1959/, az őrségben a farkasfai Fekete-tó /Zsohár 1941/, és a Szőce-patak völgye /Zólyomi in Soó 1954, Pócs et al. 1958/, Sopron mellett a Nagytómalom /Mika 1962/, a Kis- Balaton /Varga 1936/, - és úszólápot találtam 1982. nya-rán a Balatonban, a révfülöpi kikötő mellett;
a Középhegységben:
a Kovácsi-hegyen a Vad-tó /Boros és Vajda 1957, 1965, 1968; Simon 1970/, a Feketehegy úszólápja Szentbékkálla felett /Boros 1964/, a Kab-hegyen az öcsi Nagy-tó /Boros és Vajda 1957, 1965, 1968/, a siroki Nyíres-tó /Máthé és Kovács 1958/, a Veresegyházi-tó /Boros 1964/, az eger-baktai tó /Boros 1924, Zólyomi 1931 a/, és a keleméri két Mohos /Zólyomi 1931 a., - a Nagy-Mohosnak csak a szegélye úszik/;
az Alföldön:
a kállósemjéni Nagymohos /Soó 1964, 1965. szerint az Al-föld utolsó úszólápja/, a csarodai Nyíres-tó, és Bábtava /Simon 1962, 1968, - ezeket Soó dagadóláp-foltokként tárgyalta, jogosan, de ezek úszólápon alakultak ki/, a Soroksári-Dunaág bal partján Kárpáti /1962/ talált úszó-lápokat, de felfedezése nem került be a botanikai köztudatba.
A Soroksári- Dunaág szinte teljes egészében egy hatalmas úszólápvilág /Balogh 1982/, nemrég fedeztek fel Csömör mellett egy tőzegmohás úszó nádast /Horánszky András szóbeli közlése/, úszólápok vannak a vajai tavon /Kónya József és Balogh József szóbeli köpése/, úszólápokat találtunk a Merzse-mocsárban, úszólápok vannak az Ócsai Öregturjánban /Sára János szóbeli közlése/, és az Alföld legnagyobb úszólápvilága a Velencei-tó.
Az úszólápok elterjedése a világon
Az úszólápokról igen régen tud az irodalom. A francia Fournier páter Hydxogrsphie /1643-1667, cit. Merrien 1975./ című művében már írt úszólápokról, amelyeket Guyanne és Artois környéki látott, „legelésző állatokkal a hátukon”.
Európában igen sok munka foglalkozik az úszólápokkal, elsősorban növényzetükkel /Anghel et al. 1971, Boer 1942, Fursajev 1953, Hejny 1960, Igosina 1964, Koreljakova 1977, Krausch 1965, 1968, Kulczynski 1949, Noivinski 1927, Passarge 1964, Simon 1960, stb./, - felsorolhatatlanul nagy az irodalom.
Ázsiából, Afrikából és Amerikából is sok adatot ismerünk Borhidi /1974/ a kubai Zapata lápmedence gyékény, és télisás ingólápjairól ír, Chenery /1952/ a délnyugat-ugandai Kigezi terület úszólápjait említi, Heyerdahl /1974, 1978./ a mesterséges úszólátok mellett ír a Csád-tó papirusz-úszólápjairól, és az azokon folyó állattenyésztésről, Grzimek /1958/ Afrikában, a Magéra-folyó úszólápvilágában tanulmányozta a situtunga-antilopok életét, Miyawaki és Fujiwara /1968, 1970/ ismertetik a japáni Ozegahara-Moor úszó áldagadólápjainak növényzetét, Takeuchi /1962/, Mariién /1965/ és Sioli /1975/ Amazónia úszólápjairól írnak; igen nagy irodalmat dolgoz fel Walter /1975/, - munkájából kiderül, hogy a trópusokon elterjedtek a Cyperus, Echinochloa, Kiscanthidium, Paspalum, Typha fajok, stb. úszólápjai.
Az úszólápok tehát az északi sarkkörtől a déli sarkkörig mindenütt előfordulnak /vagy előfordultak a nagy vízrendezésekig/.
Az úszólápok kialakulása Napjaink összehangolt édesvízi lápkutatásai csak nagyon ritkán terjedtek ki az úszólápokra.
Az úszóláp keletkezését megelőző lépés az úszógyep kialakulása. Ebben a folyamatban nád, sás- és gyékényfajok stb. illetve egyéb vízre dőlő pázsitfű sarjhajtásaiból, rizómáiból valamint a nádas aljnövényeiből pl. vízi menta, keserű csucsor stb... A életközösség folyamatos gyarapodását az egymást átszövő gyöktörzsek, gyökerek, a vízből felvett táplálék a felhalmozódó uszadékkal és avarral biztosítja. Ez a tápanyag a lombhulláskor avarként visszajutva a felszínre vagy a tőzegesedés útjára lép vagy a gyepszinti növények táplálékfelvételén át újból bekapcsolódik a lápi anyagkörforgalomba. Az úszógyepek kialakulása és élettartama a víz szubsztráton egyaránt néhány évre tehető.
A szukcesszió második lépéseként a lerakódó, tőzegesedő avar további folyamatos függőleges és vízszintes irányú gyarapodással pár év alatt úszóláp képződéshez vezet; ezen megtelepednek a gyepszint növényei, amit erdőfoltok, erdők megjelenése is követhet. A folyamat eredményeképpen az úszólápi életközösség tőzeg szubsztrátja függőlegesen rétegzett szerkezettel is jellemezhető. Ezen kívül feltárt az úszólápok keletkezésének több más, különleges módja is.
Az úszólápok horizontális és vertikális fejlődése lassú; hosszú évezredekkel, időnkénti elsüllyedésekkel, s a helyükön új úszólápok képződésével egyaránt jellemezhető folyamat. Lápok feltöltődését feltáró geológiai és paleobotanikai kutatások igazolták az egymásra süllyedő úszólápok sorozatait; bizonyítva a láptavi „nyíltvíz-úszóláp” együttesének feltöltődésig tartó folyamatos változását. Az úszólápok növekedésük során -ellentétben a terresztris lápokkal – a szárazföld területét növelik a vizes élőhelyek rovására.
Az úszólápok felépítése A tőzeg legfelső, 10–20 cm-es nemezszerű rétegét gyökereikkel sűrűn átszövik a lápi gyepszint növényei, ami – egyben kijelölve az oxidatív és reduktív közegek határát - könnyen eltávolítható. Alatta érik a fiatal tőzeg, ahol a mélyebben gyökerező lágyszárúak mellett egyes fásszárúak gyökerei is megtalálhatók; ez alatt, az érett tőzegben már csak az úszóláp alkotó növényfajok (nád, sásfajok, gyékényfajok) gyökerei és gyöktörzsei szövik át az úszólápot a fásszárúak legalsóbb gyökereivel együtt. Az érett tőzeg vastagsága a korától függően az egy métert is meghaladhatja nagyon öreg úszólápok esetén. A mezotróf és az eutróf úszóláp felszínén felhalmozódik az avar, míg az oligotróf humid, csupasz tőzegfelszínnel jellemezhető. Az úszólápok szukcessziójuk során olykor cserjésekkel, szálerdőkkel borítottak.
Az úszólápok működése Évtizedek óta köztudott az úszólápoknak az élővizek halobitás, szaprobitás, toxicitás és trofitás értékeire kifejtett pozitív hatása A befolyó víz - úszóláp - tó - rendszerben az úszólápok eltávolítják a vízből a tápanyagokkal együtt a mérgező szerves és szervetlen anyagok mellett a fémszennyeződéseket is, évezredekre kivonva mindezeket a globális anyagforgalomból. Az úszólápok sós vizeket pufferoló tulajdonsága is felszínre került.
Az úszólápok biológiai szennyvíztisztító kapacitásának ismeretében sor került mesterséges úszólápok előállítására is, amelyek szennyvizek tisztítására, utótisztítására egyaránt alkalmasak.
Az élővizi eutrofizáció elkerülésének természetes megoldó kulcsa ez az ökoszisztéma – esetenként saját eutrofizációja árán is–, amely egyúttal nem csak csökkenteni, de esetenként eliminálni is képes úgy a humán patogén mind a vizet szennyező baktériumokat a tőzegből kioldódó, a lápvíz fekete színét adó huminsavak révén.
Az úszólápok egyéb sajátosságai Az úszólápok mikroklímája állandóan nedves és hűvös, talajhőmérséklete egész évben folytonosan hideg. Jellemzőik közé tartozik még, hogy tápanyaghiányosak, gyakran savanyúak, részben anoxikusak, valamint erősen kitettek leginkább a szélnek és a napnak.