A Szegedi Szabadtéri Játékok Magyarország legnagyobb (4000 fő) befogadóképességű szabadtéri színháza, Közép-Európa egyik legmeghatározóbb nyári színházi fesztiválja. Egyedülálló műfaji sokszínűséggel bír az európai színházi fesztiválok körében is, műsorkínálatában az opera, az operett, a musical, a próza és a szimfonikus zene rajongói is megtalálhatják kedvenceiket.

Története A 20. század elején a szabadtéri európai rendezvények sikerei a magyar szellemi élet képviselőit hasonló indíttatású fesztiválok megszervezésére sarkallták. Magyarországon az elsők között indították útjára a nyári színházat Szegedi Szabadtéri Játékok néven.

A játékok ötletét először 1926-ban Juhász Gyula, a szegedi költő vetette fel. A gondolatot a kulturális és politikai élet számos jeles képviselője támogatta (Klebelsberg Kuno, Kertész K. Róbert, Hevesi Sándor, Fülei-Szántó Endre, Voinovich Géza, Hont Ferenc). A főpróbára a lehetőséget a szegedi Fogadalmi Templom felszentelésére rendezett ünnepségsorozat adta 1930 őszén. Az árkádsorral körbevett templomtér kiváló akusztikájával ideális helyszínnek bizonyult a szabadtéri színielőadások megrendezésére. Az első előadásra – a Magyar Passióra, Hevesi Sándor rendezésében – 1931. június 13-án került sor. Ezt követően a szabadtéri előadások – töretlen sikerrel – minden év nyarán Szeged fő attrakcióját jelentették.

1932-ben, nagyobb szabadtéri nézőtér – ülőhelyek hiányában, a Szép Heléna című darabot a Tisza-parti Stefánia sétányon mutatták be. Azután 1933 júliusában a helyi katonaság a Dóm téren felállított egy 2500 ülő- és 2000 állóhelyet magában foglaló nézőteret. Innen számítható a Szegedi Szabadtéri Játékok tényleges megszületése. 1933. augusztus 26-án a Hont Ferenc rendezésében bemutatott Az ember tragédiája sikeréhez már hozzájárult egy 300 fős statisztéria, tánckar, honvédzenekar és kórus, a templomi orgona és már vetített színpadképek is.

A játékok megszervezése az első években a helyi sajtónál volt magánkézben. Az 1935-ös szezonban (Parasztbecsület, Cremonai hegedűs, Glaucos, és ismét Az ember tragédiája) úgy alakult, hogy a bevételek nem fedezték a kiadásokat, ezért a szervezést 1936-tól Szeged városa vette át. Megismételt sikeres előadások mellett a szabadtéri játékok történetében ezután olyan darabok kerültek bemutatásra, mint Herczeg Ferenc Bizánc című darabja, Kacsóh Pongrác János vitéz daljátéka (1936), Berczeli Anzelm Károly Fekete Mária című játéka (1937), Verditől a Requiem, Puccini Turandotja (1938), vagy Verdi Aidája (1939). Hangversenyeken Kodály-, Bizet-, Erkel-, Kacsóh-, Liszt- és Csajkovszkij-művek csendültek fel.

A Magyarországon egyedülálló szabadtéri sikersorozat első felvonásának a második világháború vetett véget, 1939-ben. Bár a Dóm téren csaknem 2 évtizedig nem élvezhették a nézők a csillagtetős előadásokat, 1948-ban megjelenik az igény arra, hogy -bár kisebb léptékben- egy új helyszínen, szabadtéri előadásokat tarthassanak. 1949 májusában Újszegeden felavatják a még teljesen el nem készült színpadot és nézőteret. A csaknem 1300 fős színpad azóta is fontos játszóhely a Szegedi Szabadtéri számára. Az 50-es években Szegedre érkezését követően Vaszy Viktor, karmester, a szegedi komolyzenei élet meghatározó alakja a Játékok felújítását szorgalmazza a Dóm téren. 1959. július 25-én így 20 év kihagyás után újraindul a Szabadtéri Játékok az ikonikus helyszínen, a fesztivál második fejezete Hunyadi László dallamaival kezdődik meg.

Az 1960-as évek programját főként fajsúlyos drámák, klasszikus operák, szovjet balett illetve népi dal-és táncjátékok adták. Madách Imre, „Az ember tragédiája” című művének újra műsorra tűzésével a folytonosságot és a kor szellemének megfelelő újrafogalmazást is jelezni szeretnék. A fő misszió a magyar nemzeti művészet legfontosabb prózai és zenés darabjainak műsoron tartása, és az egyetemes kultúrtörténet legszignifikánsabb produkcióinak bemutatása.

A 70-es években is rendszeresen léptek fel külföldi együttesek a Dóm téren: többek közt Olaszországból, Bulgáriából, Ukrajnából, Lengyelországból, és a Szovjetunióból is érkeztek vendégjátékok. Vaszy Viktor – a prózai darabokon kívül – emellett klasszikus operák bemutatóinak sorát (pl. Otellló, Fidelio, Nabucco, Aida) szervezte az ikonikus helyszínre.  A következő évtizedekben Horváth Mihály igazgatói korszaka alatt háttérbe került a prózajátszás, és az opera mellett megjelent új, népszerű műfajként a musical. Elsőként Szakcsi Lakatos Béla Piros karaván című műve, majd 1984-ben a magyar rockopera, az István, a király, 1986-ban pedig a világhírű Jézus Krisztus Szupersztár, vagy az 1987-es A nyomorultak. A következő években számos világhírű musical ősbemutatójának helyszíne volt a Dóm tér, mely elindult azon az úton, hogy a hazai musicaljátszás meghatározó színhelye legyen.

A Szabadtéri a 90-es években Dr. Nikolényi István igazgató és Kovács Ágnes igazgatóhelyettes vezetése alatt komoly műszaki fejlesztés eredményeként a fix lelátó helyett, mobil nézőtér került a térre. Műfaji sokszínűségét ebben a korszakban is megőrizte a szabadtéri, sőt a musicalek további erősödésével: olyan nagysikerű darabok bemutatója fűződik ehhez az évtizedhez, mint például a Miss Saigon vagy az Elisabeth.

Dr. Nikolényi István igazgató kezdeményezésére 1996-ban a Játékokat összevonták a Szegedi Nemzeti Színházzal, így önálló intézményi léte megszűnt.

2004-ben visszakapta önállóságát, a színházról leválva önálló gazdasági társasági formába szervezi újjá fenntartója a város. Igazgatónak Bátyai Edinát nevezték ki, aki művészeti vezetőnek Kesselyák Gergely karmester-rendezőt kérte fel.

Az önállósodást biztosító döntés a Játékok életében biztosította a dinamikus fejlődés lehetőségét. A menedzsment komolyan vette az harmincas évek alapítóinak gondolatait, így a művészeti misszió mellett a város idegenforgalmi fellendítését is célul tűzték ki. A Játékok kezelésébe és üzemeltetésébe kerül a csodálatos szecessziós épített örökség a Reök- palota, vagyis a Regionális Összművészeti Központ (REÖK), amelynek alapító igazgatója a fesztivál igazgatóhelyettese Herczeg Tamás lett. Ezzel az előadó-művészeti műfajok mellett a szervezet tevékenységei között hangsúlyosan jelenik meg a képzőművészet is.

2013-2021 között a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója Dr. Herczeg Tamás, művészeti igazgatója Ifj. Harangozó Gyula. Vezetésük alatt a Szegedi Szabadtéri népszerűsége szárnyalt, sokszorosára nőtt a nézőszám és a bevétel, technikailag megújultak a játszóhelyek, világsztárokat hívtak Szegedre. Minden évben új operabemutatót szervezett, Herczeg kreatív producerként igazgatásának első évétől műfajidegen világsztárokat szerződtetett a népszínházi operaelőadásokhoz, amelynek köszönhetően teltházasok lettek az operaelőadások is.

A Szabadtéri "legújabb kori" történetére jellemző a legjelentősebb műszaki fejlesztése és művészi megújulás. Az igazgató kezdeményezésére városi és kormányzati közös finanszírozással a Dóm téren a teljes színházi üzem megújult, mobillá vált a színpad, felszíni mobil öltözők, új forgószínpad, hidraulika és emelők is beszerzésre kerültek. Megújult a világítási eszközpark, új mobil fénytornyok és a színpad fölötti világítási hidak és LED fallal gazdagodtak a szcenikai lehetőségek. 

Az évtizedben kibontakozik a megújítást célzó művészi szándék is, amelynek célja a próza és az opera pozíciójának megerősítése a Szabadtéri Játékok műsorkínálatában.

Elindult a Shakespeare és Moliére- sorozat, minden évben új opera premier várja a nézőket. Herczeg és Harangozó vezetése alatt a játékok történetében először Wagner mű is bemutatásra kerül. Kodály, Háry Jánosában nem kisebb világsztár, mint Gérard Depardieu lép fel. Világhírű Broadway musicalek magyarországi bemutatójának helyszínévé válik a Dóm tér, így például a Mamma Mia, Titanic, vagy Apáca Show is látható a székesegyház előtt.

2019-ben megújult az Újszegedi Szabadtéri Színpad, melynek célja a Dóm térrel egyenrangú játszóhellyé válni, ennek érdekében a korábbi vendégelőadások helyett saját és határon túli együttműködésben megvalósuló produkciók várták a látogatókat. Megvalósult a művészi álom, évente többségében saját bemutatásban kerül színre az előadóművészet minden műfaja, így opera, dráma, musical, operett, táncjáték és szimfonikus koncert.

Az évtized közepétől évente rekordot döntött a nézőszám és a jegybevétel, a Szegedi Szabadtéri Játékok az ország és a régió legjelentősebb nyári színházi eseményévé vált,Európa legjobb fesztiváljai közt a Szegedi Szabadtér színház-iparági összehasonlításban az ország legjelentősebb színházi prémiumterméke lett.Az ország legdinamikusabban fejlődő színháza a Szegedi Szabadtéri

Az évtized utolsó évében a világjárvány nehezítette a Dóm téri események megrendezését. A fenntartó nem támogatta a mobil színház nyári felépítését, így alternatív évad kerül megvalósításra. A vezetés 1500 széket helyezett a macskakövekre, és pódiumszínpadot ácsoltatott amelynek hátterét - a Magyar Passió mintájára- a Dóm adta. A Szegedi Szabadtéri történeti előképére, a Salzburgi Ünnepi Játékokra és a világjárványra is utalva a bemutatásra kerülő mű az Akárki című moralitásjáték volt Zsótér Sándor és Hegedűs D. Géza Kossuth- díjas művészek főszereplésével. Az előadás rendezője Bodolay Géza, aki a miniszter- e szegedi rendezése apropóján részesített kiváló művész elismerésben. A közönség ezúttal ingyenesen látogathatta a Dóm téri előadásokat. Az esemény nem várt művészi mélységet és óriási közönségtámogatást hozott, mindemellett a városvezetés és a szabadtéri vezetése között feszültség alakult ki.  

Dr. Herczeg Tamás a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. igazgatásáról Harangozó Gyula művészeti igazgatóval közösen, 2021. január 19-én mondott le a fenntartó modellváltási szándéka miatt, amellyel megszüntette a Szegedi Szabadtéri Játékokat működtető szervezetet.

A döntéssel a Szegedi Szabadtéri Játékok felívelő korszaka és önállósága végetér, a nyári játékok szervezését Dr. Botka László polgármester vezette Szeged Város ÖnkormányzataSzeged spórol: összevonja a Szabadtéri Játékokat a színházzal, ahogy 21 éve a Fidesz a Szegedi Nemzeti Színház vezetőjére, Barnák László főigazgatóra bízta. Szabadtéri Nonprofit Kft. jogutódlással felszámolásra került, vagyontárgyai és több százmillió forintnyi pénzkészlete a Szegedi Nemzeti Színházhoz és az Önkormányzathoz került.

A Dóm téri Játékok kínálata megváltozott, gazdasági okból a 2023-as évtől már nem szerepel tánc, opera, sem drámai produkció. A műfaji sokszínűséggel, igényes művészi megvalósítással bemutatott produkciókkal szemben, esetenként fel-playback musical előadások, zenés koncertek várják a nyári színház szerelmeseit. Az Újszegedi Szabadtéri Színpad műszaki lehetőségei bővültek, koncertsátor fedést kapott, műsorán könnyed szórakoztató nyári színházi előadások és zenés koncertek kapnak helyet.

A 2023- évi szezont követő sajtóelemzés feltárja a két szervezet összevonásának súlyosan előnytelen gazdaság következményeit,Több mint 1 milliárd repült az ablakon rávilágít a csökkenő nézőszámra és szegényedő művészeti tartalomra.Tovább fogynak a nézők a Szabadtérirő

Érdekességek

A Szabadtéri az 1879-es nagy szegedi árvíz pusztítása nélkül nem születhetett volna meg. Miután a Tisza a földdel tette egyenlővé a házak 90 százalékát, a szegediek újraépítették városukat- Szeged szebb lett, mint valaha. A "szögedi nemzet" munkájával felépült a Fogadalmi Templom, előtte a csodás Dóm tér, és ahogy elkészült a tér, már fel is avatta az első Szegedi Szabadtéri Játékok 1931-ben.

Először úgy tervezték, hogy csak az egyházi témájú darabokat játsszák a Dóm felé fordulva, a többi előadást a Fogadalmi Templomnak háttal ülve látnák a nézők. Ez sosem valósult meg, hanem a dóm két ikonikus tornya védjegyévé vált a Szegedi Szabadtérinek-egészen a 2014-es rekonstrukcióig, amikor megfordult két évad erejéig a színpad és a nézőtér. Később, 2016-ra közkívánatra visszafordult a játszóhely.