Virozsil Antal (Selmecbánya, 1792. április 14. – Bécs, 1868. május 19.) magyar jogtudományi író, egyetemi tanár.

Életpályája

A polgári családból származó Virozsil Antal, Virozsil Ferenc könyvkötő és Grell Erzsébet fiaként látta meg a napvilágot. Középiskoláit 1803-tól 1808-ig szülőhelyén, részben Nagyszombatban, és pedig miután anyját kora gyermekségében vesztette el, atyja vagyoni állapotát az 1806. évi tűzvész tönkre tette, Rudnay Sándor esztergomi kanonok, utóbb hercegprímás gyámolításával és segítségével elvégezte. 1809-ben a besztercebányai egyházmegye növendékei közé lépett és hallgatta a nagyszombati és nyitrai papnevelőben a bölcseleti, a besztercebányaiban a teológiai tudományokat. Tanulmányai befejezése után 1814-ben Zerdahelyi Gábor házához ment nevelőnek, akinek fiait (Károly, György és Flóris) tíz évig oktatta. 1816. június 11-én bölcseleti, 1823. június 27-én jogtudományi doktorrá avatták.

Közben a papi pályát elhagyta és 1822. november 21-én a pozsonyi királyi akadémián a politikai tudományok helyettes (1826. december 20-án rendes) tanára lett. 1832. augusztus 20-án a pesti egyetemen a természet- és magyar közjognak tanszékét foglalta el. 1834 első napjaiban súlyos csapás érte, amikor 36 óra alatt három gyermekétől (hétéves fiától, öt és hároméves leányától) fosztotta meg a halál. 1836 áprilisában József főherceg nádor, fiának István főhercegnek jog- és államtudományi oktatásával bízta meg; a tanítás 1838 június végéig tartott. Az 1840., 1845., 1846., 1847. tanévekben a törvénykar dékánságát, 1841-ben az egyetem rektorságát viselte. 1843-44-ben a bölcsészkaron az esztétika és klasszikus irodalom helyettes tanári tisztséget töltötte be. A magyar tanítás iránti legfelsőbb intézkedés folytán 1846-ban Virozsil az észjog és bányajog latin tanítását vette át.

1848. július 31-én nyugalmaztatását kérte a hiányos magyar nyelvtudása miatt. Óhajtása teljesítése után a Krisztinavárosba, tulajdon kertjének közelébe tette át lakását. A császári és királyi hadsereg másodszori bevonulása után a teljhatalmú császári biztos báró Geringer Károly 1849. augusztus 20-án az egyetemi hatóságokat föloszlatta, ideiglenes tanácsot nevezték ki s annak élére Virozsilt állította, aki augusztus 25-én foglalta el elnöki székét és a szervezett ideiglenes tanulmányi bizottság tagjává lett. Ennek rövid idő múlva történt feloszlatása még növelte befolyását, mely a császári biztos rokonszenvében lelte legerősebb támaszát.

Az október 20-ai ülésében a múlt évben nyugalmazott tanárok visszahelyezését mondta ki, minek folytán Virozsil is visszafoglalta tanszékét. 1850. április 24-én rektori méltóságában is megerősíttetett; december 8-án az újonnan szervezett államvizsgálati bizottmány bírósági osztályának tagjává, december 15-én pedig császári tanácsossá neveztetett ki és 400 forintnyi személyes pótdíjat nyert. Rektorsága hat évig tartott; 1860. március 31-én adta át rektori méltóságát utódának. Elismerésül az 1500 forintnyi működési járulékon kívül Ő felsége 1860. április 7-én birodalmi nemességre emelte s szeptember 16-án idősbségi javadalmát nyerte.

Márkfi egyetemi rektornak 1861. június 2-án történt halála után Virozsil vette át ismét az egyetem igazgatását. Egyidejűleg a bírósági államvizsgálati bizottmány elnöke, Komers Henrik távoztával pedig annak helyét 1860 decemberétől az 1862. tanév nyári feléig pótolta. A német tanítás megszűntével leckéit latinul hirdette. 1862. november 5-én nyugalomba helyeztetett és ő felsége udvari tanácsossá nevezte ki. Budáról Badenbe, 1863 őszén Bécsbe költözött, ahol a császári és királyi státuszminisztérium felszólítására 1863. szeptember 18-tól a bécsi egyetemen a magyar közjogból tartott előadásokat. Beutazta hazánk alsó és felső vidékeit, a monarchia majdnem minden tartományát, Olasz-, Németországot, Svájcot, Franciaország és Anglia részeit. Meghalt 1868. május 19-én Bécsben. Az egyetemen 1868. november 2-án Pauler Tivadar tartott fölötte emlékbeszédet.

Művei

Virozsil Antal digitalizált művei az Országgyűlési Könyvtárban. Jus naturae privatum methodo critica deductum. [Pest] Pesthini: Typis Josephi Beimel, 1833 TomusI.:Prolegomena et Introductionem complectens 1833 XXXII, 326, p. Tomus II.: Jus N. P. extrasociale complectens 1833 392 p. Tomus III.: Jus N. P. sociale complectens cum jure belli complectens 1833 336 p. Poemata. Posonii, 1834. Epitome juris naturae seu universae doctrinae juris philosophicae. [Pest] Pesthini : [Beimel] Typis Josephi Beimel, 1839. XXIII, , 528 p. Jus publicum regni Hungariae a primordiis hujus regni usque ad recentissima tempora ordine scientifico deductum, (6 Specimina.) Budae, 1850-1854. Hat kötet. (Ism. Uj M. Múzeum 1853. I.) Juris Publici regni Hungariae specimen alterum jura majestatica et S. D. regalia regi Hungariae, ex avita constitutione hujus regni propria ordine scientifico digesta exhibens: e majore inedito hactenus opere excerptum, et in anniversaria instauratae regiae scientiarum universitatis Hung. die XXV. junii a. c. editum. Budae : Ex tipographia regiae scientiarum universitatis Hungaricae, 1851., 120 p. Juris publici regni Hungariae specimen tertium jus administrationis vel regiminis publici, quod secundum avitam constitutionem hoc in regno usque ad a. 1848. viguit, ordine scientifico exhibens: e majore inedito hactenus opere excerptum, et in anniversaria instauratae regiae scientiarum universitatis Hung. die XXV. junii a. c. editum. Budae : Ex typographia regiae scientiarum universitatis Hungaricae, 1852. 103 p. Encyclopädie und Methodologie des juridisch-politischen Studiums oder der gesammten Rechts und Staatswissenschaften. Pest, 1851. (Kőnyomat. 2. kiadás: «Mit Bezug auf den gegenwärtigen Zustand dieser Wissenschaften in Oesterreich und Ungern insbesondere.» Ofen, 1852. Nyomtatva.) Juris publici regni Hungariae specimen quartum formam imperii et regiminis in genere huic regno in sensu avitae constitutionis usque ad annum 1848. propriam, ordine scientifico exhibens: e majore inedito hactenus opere excerptum et in anniversaria instauratae caes. reg. scientiarum universitatis Hungaricae die XXV. junii a. c. editum. Budae: Ex tyolographia regiae scientiarum universitatis Hungaricae, 1853. II, 53 p. Juris publici regni Hungariae specimen sextum, praemissa introductione generali doctrinam de origine, territorio, et incolis, seu viribus fundamentalibus regni hujus complectens: in complementum majoris, specimine isthoc plene consummati, typisque jam vulgati operis, in anniversaria Pest, die 25 Junii a. c. editum. Buda : Ex typographia regiae scientiarum universitatis Hungaricae, 1854. VI, 91 p. Egyetemes természet- és észjog elemei. I. főrész. Magán-természetjog; magyarul előadva Márki József által. Ford. kivonatban. Pest, 1871. II. főrész. Természetes nyilván- vagy közjog magyarul előadva Hoffmann Lajos Pál által. Uo. 1861. (Fordítás kivonatban.). Pest: Heckenast Gusztáv, 1861. XII, 210, XII, 306 p. Magyarország nyilván- vagy közjoga, mint az alkotmány eredetétől 1848-ig fennállott: történelmi szempontból tekintve s röviden előadva.Ford. kivonatban. Buda: Egyet. Ny., 1861. XIV, , 403 p. Ueber die hohe Idee der Gerechtigkeit und den Einfluss der Wissenschaft auf die Realisirung derselben im Staate: Vortrag. Wien: Szerző, 1864. (Különnyomat a Haimeri Vierteljahrschrift für Rechtswissenschaft XIV. kötetéből.) 19 p. Staatsrecht des Königreiches Ungarn, vom Standpunkte der Geschichte u. d. vom Beginn d. Reiches bis zum Jahre 1848 bestandenen Landesverfassung. Pest, 1865-66. Három kötet. (Nagy latin munkájának átdolgozása.) Das Staats-Recht des Königreichs Ungarn, vom Standpunkte der Geschichte, und der vom Beginn des Reiches bis zum Jahre 1848. bestandenen Landes-Verfassung. Pest: Heckenast, 1865-1866. 1. Band 1865 XII, , 362 p. 3. Band 1866 , 296 p. Emlékbeszéd néhai Virozsil Antal, Ő Csász. és Apost. Kir. Felsége udvari tanácsosa, ss. mm. bölcsészeti és jogtudor, a Magyar Kir. Tudomány-egyetemnél az ész- büntető és magyar közjog nyugalmazott nyilv. rendes tanára, a Jog és Államtudományi Kar idősbje és volt dékánja, az Államvizsgálati Bizottmány bírói osztályának tagja és ideiglenes elnöke, a Magy. Kir. Egyetem volt nagyságos rectora fölött: az Egyetem nagy dísztermében 1868. évi sz. andráshó 2. Buda: M. Kir. Tud. Egyetemi Ny., 1869. 33 p.

Források

Virozsil Antal életrajza. Országgyűlési Könyvtár – Magyar Jogi Portál.

További információk

Andor Csaba: Madách egyetemi évfolyamtársai és tanárai. = Madách Szimpózium IV. Bp., 1997. Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969. Mészáros András: A felső-magyarországi iskolai filozófia lexikona. [Pozsony], Kalligram, 2003. Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-. ponori Thewrewk József: Magyarok születésnapjai. Pozsony, Schmidt Antal, 1846.

Kategória:Magyar jogászok Kategória:Magyar rektorok Kategória:Selmecbányaiak Kategória:Bécsiek Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:1792-ben született személyek Kategória:1868-ban elhunyt személyek