Ottóháza (korábban Otócz, , vendül Otouvci) falu Szlovéniában, Muravidéken, Pomurska régióban. Közigazgatásilag Battyándhoz tartozik.

Fekvése Muraszombattól 20 km-re északra, a Vendvidéki-dombság (Goričko) területén a Macskóc-patak forrásvidékén fekszik. Pecsnaróc és Otóc egyesítése.

Története 1366-ban "Othouch in districtu Waralyakurniky" (azaz Otóc a Váraljakörnyéki kerületben) néven említik először. Egyike volt annak a 73 falunak, melyet I. Lajos magyar király cserélt el 1365-ben Széchy Miklóssal Éleskő és Miskolc uradalmáért, valamint a Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére létesült tapolcai apátság kegyuraságáért. Felsőlendva várának tartozéka volt.Csánky Dezső:Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest 1890. 1499-ben "Othowcz" néven szerepel. Az 1698-as egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint Pecsnaróc a felsőlendvai Nagyboldogasszony, Otóc a Péterhegyi Szentháromság plébániához tartozott. Az 1785-ös kataszteri térképen Ottóháza Ottócz néven szerepel, a szomszédos Pecsnaróc azonban már nem látható.

Vályi András szerint " OTÓCZ. Vas Várm. földes Ura G. Nádasdy Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Lendvához közel, mellynek filiája, határjának földgye sovány, szőleje, és fája tűzre van."

Fényes Elek szerint " Otócz, vindus falu, Vas vmegyében, a felső-lendvai uradalomban, 40 kath., 50 evang. lak., kopár, kövecses határral."

Vas vármegye monográfiája szerint " Ottóháza, vend község, 75 házzal és 489 r. kath. és ág. ev. vallású lakossal. Postája Tót-Keresztúr, távírója Csákány. A község házai szétszórtan vannak építve. Lakosai mint napszámosok, távol vidéken keresik kenyerüket." Vas vármegye

1890-ben Ottóházának 419 lakosa volt, közülük 418 szlovén és egy magyar. 1910-ben 472, túlnyomórészt szlovén lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Vas vármegye Muraszombati járásához tartozott. 1919-ben átmenetileg a de facto Mura Köztársaság része lett, majd a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták, ami 1929-től Jugoszlávia nevet vette fel. 1921-ben 500 szlovén és három egyéb etnikumú lakosa volt. Közülük 164 katolikus és 339 evangélikus vallású volt. 1931-ben 463 lakosa volt. 1941-ben átmeneti időre ismét Magyarországhoz tartozott, 1945 után visszakerült jugoszláv fennhatóság alá. 1961-ben 411-en lakták. 1971-ben 81 háza, 80 háztartása és 341 lakosa volt, többségük mezőgazdasággal foglalkozott. 1991 óta a független Szlovénia része. 2002-ben 255 lakosa volt.

További információk Ottóháza Battyánd község hivatalos oldalán Ottóháza Szlovénia térképén

Irodalom Ivan Zelko, Historična Topografija Slovenije I. Prekmurje do leta 1500. Murska Sobota, 1982 Matija Slavič, Naše Prekmurje. Murska Sobota, 1999. Jože Sraka, Prekmurci in Prekmurje. Chicago, 1984.

Jegyzetek

Kategória:Muravidék települései Kategória:Vas vármegye települései